Subpage under development, new version coming soon!
Subject: [NT]ovarusz
- 1
ovarusz to
All
Üdv.
Több, mint öt éve irányítom a klubcsapatom, de korábban is játszottam már a játékkal. Komoly eredményeket nem sikerült elérni, jelenleg a Megye I. bajnoki címe a csúcs, igazság szerint a játék pénzügyi részével sohasem bántam jól...
Amit én tehetnék a válogatottért, az nem más, mint hogy legjobb belátásom szerint igyekszem felkészülni minden egyes mérkőzésre (szintén nem úgy, mint a klubcsapatomnál, ahol még az eredményesség sem kívánja meg igazán jelenleg), valamint a jelenleg számomra érthetetlen trenddel szembe mennék mindenképpen, ami a szövetségi kapitányok folyamatos panaszait illeti a kerettel kapcsolatban.
Korábban scoutként már segítettem, az akkor még ufhcs által irányított válogatottat, tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy világverő csapat, a következő szezonban sem lesz az, de a menedzserek ösztönzését nem szabad abba hagyni, hogy jó játékosaink legyenek.
Amit még ígérhetek a folyamatos aktív közreműködés a válogatott közeli menedzserekkel, valamint, hogy igyekszem az építő jellegű kritikákat megfogadni, s ha nem is alkalmazni, de minimum elgondolkozni rajta.
Aki bizalmat szavaz Nekem, annak köszönöm, a többi jelöltnek pedig sok szerencsét kívánok!
Várom a kérdéseiteket is természetesen, igyekszem mielőbb reagálni mindegyikre.
(edited)