Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »[U21] U21-válogatott
semmi köze a tulajának ehhez. nem értem miért kell a fórumon ilyen ostobaságokat írnod, tudhatnád, hogy ilyen dolgokat nem teszek sosem mérlegre, főleg nem egy olyan meccs előtt amit ennyire meg akarok nyerni.
egyszerűen azért döntöttem ma vura mellett, mert eddig ő kapta a legkevesebb lehetőséget. számítottam rá, hogy lesz egy két szélső elfutás, ahogy arra sor is került, de a beadások nem jöttek pontosan. ezért kapott ma a gyors, és nem a technikás játékos lehetőséget.
nem értem most hirtelen miért kritizálsz. egyszer azt mondod túl kevés embernek adok lehetőséget, most meg kritizálsz vura miatt. pedig tihanyi már többször játszott idén.
azt is leírtam miért hidasi játszik. perczel nekem személy szerint sokkal jobban tetszik, és pál is nagy kedvencem, de előbbi formán kívül van, és pál sincs max formában, és mérlegre téve a tulajdonságaikat közel azonosat tudnak. azt hittem ezt már megbeszéltük.

az nem baj, ha nem értünk egyet.
te ilyen játékosokat favorizálnál, én meg másfajtákat. de a döntés és az ezzel járó felelősség is az enyém. ha hibázok, akkor az az én saram.
de azért ilyen butaságokat, hogy a tulajnak a keze van a dologban ne írj légyszi. tudhatnád, hogy ez nálam nem szempont.
most miért kell egy-két játékoson vitatkozni?
szinte minden játékosba bele lehetne kötni, hogy miért ő játszik, és miért nem a másik? azért az egyik játszik és nem a másik, mert én úgy gondolom, hogy ő tudja a legtöbbet nyújtani egy adott poszton, nem a másik. csak ennyi az indok...

rohamkacsa, erről szól a szövkap élete: mérlegeli a játékosokat, és azokat játszatja, akiket a legjobbnak gondol egy adott taktikához. Ha nem értesz egyet azzal, ahogy zastarovje vezeti a csapatot, bármikor jelentkezhetsz te is a posztra a választási időszakban...
tudom csak olyan csalódott vagyok hogy kikaptunk....
(edited)
(edited)
Remélem végre indulsz majd az U-21 kapitányságért.
Nem tervezem egyelőre.még korai lenne taktikailag.
sajnálom.
én is csalódott vagyok. :(
tudom mennyi munkád fekszik neked is ebben a csapatban.
az hogy idáig eljutottunk és végül becsülettel helytálltunk neked is köszönhető!

Meg elég nehéz idény is jön,kiemelt lesz talán a válogatott,be kell juttatni valahogy a VB-re.
Egyetértek, de nehogy egy 11-s párbaj miatt legyen már nézeteltérés.
Legközelebb jobb lesz! Hajrá U-21!
Legközelebb jobb lesz! Hajrá U-21!
Na fel a fejjel mindenki és tovább a megkezdett úton!:)
(edited)
(edited)
nem lesz szerintem semmilyen nézeteltérés. :)
semmi olyat nem írt kacsa amivel megbántott volna, remélem ez kölcsönös.
vitatkozni mindig lehet, sőt kell is, kulturált hangnemben.

Nagyon közel állunk a VB-szinvonalhoz,már ott vagyunk a küszöbön és ezt elsősorban nektek és más hasonló lelkes "melósnak"köszönhetjük.Gratula!
Kivéve én, mert persze én, hogy képzelem stb. ahogyan azt meg is kaptam tőled. Na mind1, örülök hogy kacsa kritikáját elfogadtad mert ugye ciki is lett volna visszautasítani azt a fazont aki jelenleg a legtöbbet teszi az U-21 ért.