Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »MEGYE BAJNOKSÁG - VI.SZEZON
Sajnos nem tudom neked adni a 3 pontot, mert egyrészt akkor Tokaji Aszú-nak nem adnám meg a továbbjutásra az esélyt, másrészt alakulhatott volna úgy is, hogy nem te játszol vele a 3.fordulóban hanem mondjuk Stafford SC.
A forduló sorsolásokat én már előre megcsináltam, akkor még nem is tudtam, hogy meddig jut a kupában, persze én értem a reakciódat, de ez csak egy játék és szerintem a 3 pont megszerzése a pályán dicsőség, nem "papíron" !
Amúgy meg ezt úgy kell venni szabály szerint, mintha ő nem akart mecset lekötni 2 fordulón keresztül, majd a 3.fordulóban hirtelen felindulásból úgy dönt mégis "beszáll" a küzdelembe és leköti a mecsét, ilyenkor is rosszul esne az embernek, hogy a másik két csapat mecs nélkül gyűjtött pontokat, de el kéne hogy fogadja!
(edited)

Nekem az előző szezonban volt egy ilyen, amit írtál, hogy az ellenfelem 2 meccset nem kötött le, és pont ellenem szállt be. 5:0-ra nyertem a pályán. :D
Igen emlékszem :)
Te nyertél, lehet Dzeko is fog!
Te nyertél, lehet Dzeko is fog!
1.forduló eredmények, tabella, 2.forduló párosítások
"címvédő veréssel kezdődött a liga"
A CSOPORT
1.forduló
Apakka - Szuperior F.C. 4-3
Fc Jorjo - Skrut FC 2-12
2.forduló
Szuperior F.C. - Fc Jorjo.....LEKÖTVE
Skrut FC - Apakka.....LEKÖTVE
TABELLA
1.Skrut FC 12-2-3p
2.Apakka 4-3-3p
3.Szuperior F.C. 3-4-0p
4.Fc Jorjo 2-12-0p
B CSOPORT
1.forduló
A pálya ördögei - Evil Angels FC 3-1
Dávid Vanessza FC - Real Aragon 6-0
2.forduló
Evil Angels FC - Dávid Vanessza FC.....LEKÖTVE
Real Aragon - A pálya ördögei 0-3 (a hazai csapat mással kötött le mecset)
TABELLA
1.A pálya ördögei 6-1-6p
2.Dávid Vanessza FC 6-0-3p
3.Evil Angels FC 1-3-0p (CÍMVÉDŐ)
4.Real Aragon 0-9-0p
C.CSOPORT
1.forduló
Doki SC - Bundy FC 2-0
Kartal - Rákóczi FC 0-8
2.forduló
Bundy FC - Kartal.....LEKÖTVE
Rákóczi FC - Doki SC.....LEKÖTVE
TABELLA
1.Rákóczi FC 8-0-3p
2.Doki SC 2-0-3p
3.Bundy FC 0-2-0p
4.Kartal 0-8-0p
D CSOPORT
1.forduló
1908 SZAC KSE - VR SE 4-2
Budapesti Szolnok - Fc ecser 3-0
2.forduló
VR SE - Budapesti Szolnok.....LEKÖTVE
Fc ecser - 1908 SZAC KSE.....LEKÖTVE
TABELLA
1.Budapesti Szolnok 3-0-3p
2.1908 SZAC KSE 4-2-3p
3.VR SE 2-4-0p
4.Fc ecser 0-3-0p
E CSOPORT
1.forduló
Neander-völgy - Nyomorultak FC 6-0
Gyerünk FC - Csak a vereség SK 0-0
2.forduló
Nyomorultak FC - Gyerünk FC 0-3 (a hazai csapat nem fogadta a kihívást)
Csak a vereség SK - Neander-völgy /-/ (egyik csapat sem kap pontot a szabály szerint, nem jelzett senki)
TABELLA
1.Gyerünk FC 3-0-4p
2.Neander-völgy 6-0-3p
3.Csak a vereség SK 0-0-1p
4.Nyomorultak FC 0-9-0p
F CSOPORT
1.forduló
Huby FC - 'Győri ETO FC' 3-0 (a vendég csapat mással kötött le mérkőzést)
Becskereki Gulya - Franzstadt 3-0 (a vendég csapat még Magyar Kupa résztvevő)
2.forduló
FTC98(fradiu) - Becskereki Gulya.....LEKÖTVE
Franzstadt - Huby FC.....LEKÖTVE
TABELLA
1.Becskereki Gulya 3-0-3p
2.Huby FC 3-0-3p
3.FTC98 0-0-0p
4.Franzstadt 0-3-0p
G CSOPORT
1.forduló
Golden Apple SC - Sasfiókák FC 0-2
Fc Lancast 2013 - Kalor FC 1-8
2.forduló
Sasfiókák FC - Fc Lancast 2013.....LEKÖTVE
Kalor FC - Golden Apple SC.....LEKÖTVE
TABELLA
1.Kalor FC 8-1-3p
2.Sasfiókák FC 2-0-3p
3.Golden Apple SC 0-2-0p
4.Fc Lancast 2013 1-8-0p
H CSOPORT
1.forduló
Tokaji Aszú - KHL 0-3 (a hazai csapat még Magyar Kupa résztvevő)
Berettyóújfalui SE - Stafford SC 1-2
2.forduló
KHL - Berettyóújfalui SE.....LEKÖTVE
Stafford SC - Tokaji Aszú 3-0 (a vendég csapat még Magyar kupa résztvevő)
TABELLA
1.Stafford SC 5-1-6p
2.KHL 3-0-3p
3.Berettyóújfalui SE 1-2-0p
4.Tokaji Aszú 0-6-0p

Góllövőlista, Gólpasszlista - 1.forduló
Góllövőlista
1.Costicá Codreanu(Skrut FC) 7 gól
2.Ryszard Lasota(Neander-völgy) 6
...Rubén Espuny(Kalor FC) 6 (CÍMVÉDŐ)
3.Mscislaw Widerski(Skrut FC) 4
...Naser Maltez(Dávid Vanessza FC) 4
4.T.E. Chandran(Rákóczi FC) 3
...Marek Riesner(1908 SZAC KSE) 3
5.Albert Zewlakow(Budapesti Szolnok) 2
...Nurlan Stolbovoi(Apakka) 2
...Egmund Ibenfeldt(Szuperior F.C.) 2
...Adriano Roa(A pálya ördögei) 2
...Stanko Ivosevic(Rákóczi FC) 2
...Petrisol Gogoncea(Rákóczi FC) 2
...Elias Paalanen(VR SE) 2
...Galileo Llofrin(Kalor FC) 2
6.Victor Damazio(Budapesti Szolnok) 1
...Milosz Adamkiewicz(Apakka) 1
...Slawomir Topcia(Apakka) 1
...Levente Felföldi(Szuperior F.C.) 1
...Eric Kainz(Fc Jorjo) 1
...Vratko Kmecik(Fc Jorjo) 1
...Eugen Cintezoi(Skrut FC) 1
...Flavian Brezeanu(A pálya ördögei) 1
...Hicham Bel(Evil Angels FC) 1
...Albertino Lestofante(Dávid Vanessza FC) 1
...Hermenegildo Moore(Dávid Vanessza FC) 1
...Salamon Luntz(Doki SC) 1
...István Hutai(Doki SC) 1
...Vladan Maletic(Rákóczi FC) 1
...Tais Boggild(1908 SZAC KSE) 1
...Ivanas Tancikas(Sasfiókák FC) 1
...Sezal Bilkan(Sasfiókák FC) 1
...Feridun Sever(Fc Lancast 2013) 1
...Jesse van Kollenburg(Berettyóújfalui SE) 1
...Toma Kordic(Stafford SC) 1
...Tymoteusz Sikorski(Stafford SC) 1
EDDIGI GÓLKIRÁLYOK:
I.szezon - Apoloniusz Beger(Bundy FC) 13 gól
II.szezon - Apoloniusz Beger(Bundy FC) 16 gól
III.szezon - Mscislaw Widerski(Skrut FC) 22 gól
IV.szezon - Ignazio Baldassari(Kalor FC) 18 gól
V.szezon - Rubén Espuny(Kalor FC) 29 gól
Gólpasszlista
1.Slawomir Topcia(Apakka) 2 gólpassz
...Lukács Luntz(Neander-völgy) 2
...Jerzy Redes(Kalor FC) 2
2.Pandele Paul(Budapesti Szolnok) 1
...Milosz Adamkiewicz(Apakka) 1
...Leon Wystepski(Szuperior F.C.) 1
...Egmund Ibenfeldt(Szuperior F.C.) 1
...Costicá Codreanu(Skrut FC) 1
...Eugen Cintezoi(Skrut FC) 1
...Drazenko Tavasilovic(Skrut FC) 1
...Joachim Wachnik(Skrut FC) 1
...Ábel Spitzmüller(A pálya ördögei) 1
...Sebastian Rodales(A pálya ördögei) 1
...Ian Tarley(Dávid Vanessza FC) 1
...Oliviero Ceriani(Dávid Vanessza FC) 1
...Agatino Festa(Rákóczi FC) 1
...Roman Kundys(Rákóczi FC) 1
...Vladan Maletic(Rákóczi FC) 1
...Mattia Creti(Rákóczi FC) 1
...Tais Boggild(1908 SZAC KSE) 1
...Vartos Remmos(1908 SZAC KSE) 1
...Aurél Brajnovits(Neander-völgy) 1
...Galileo Llofrin(Kalor FC)
...Benedykt Kornas(Kalor FC) 1
...Lóng Yijian(Kalor FC) 1
...Tadeusz Stafik(Berettyóújfalui SE) 1
...Trym Stiansen(Stafford SC) 1
EDDIGI GÓLPASSZKIRÁLYOK :
I.szezon - nem volt lista
II.szezon - Melvin Gérard de Saint Amaut(Skrut FC) 4 gólpassz
III.szezon - Dragos Mare(Bundy FC) 6 gólpassz
IV.szezon - Fernando Manuel López Castro(Kalor FC) 6 gólpassz
V.szezon - Rubén Espuny(Kalor FC) 7 gólpassz

Az is egy korrekt szabály lenne, hogy 2 nem kiállás után kizárásra kerülne egy csapat. Mert ez így nem korrekt.
Kiraktam a piacra egy 207 millás játékost, 27 éves, kapus.
Eddig vártam, de Nyomorultak FC nem hívott ki.
Most megtettem én, hátha így észbe kap:
Kihívás barátságos meccsre
Nyomorultak FC Nyomorultak FC Arena edzőmeccs normál szabály 2014-01-22 19:30 visszavon
Meddig kell rá várnom?
Most megtettem én, hátha így észbe kap:
Kihívás barátságos meccsre
Nyomorultak FC Nyomorultak FC Arena edzőmeccs normál szabály 2014-01-22 19:30 visszavon
Meddig kell rá várnom?
"AKI MINDEN HÉT HÉTFŐ ESTE 18.00 ÓRÁIG NEM FOGADJA EL A KIHÍVÁST A MÁSIK CSAPAT AUTOMATIKUSAN MEGKAPJA A 3 PONTOT 3-0-ÁS GÓLARÁNNYAL!!!"
A szabályzat szerint tied a 3 pont, köss le mecset bárkivel, ha akarsz!
Köszönöm, hogy szóltál!
A szabályzat szerint tied a 3 pont, köss le mecset bárkivel, ha akarsz!
Köszönöm, hogy szóltál!
Sziasztok.
Egyrészt nagyon örömteli, hogy végre akadt kalor-nak segítőtársa:"ildifarm",remélem hozza a megszokott magas szinvonalat,és sok érdekes dolgot olvashatunk a "tollából".Sok sikert, és kitartást hozzá.
Másrészt viszont már dühítő amit egyesek csinálnak- itt kivétel a mk szereplők, ők tudjuk miért nem kötnek le meccset-,másik ligába kötnek le meccseket,vagy nem fogadják el a kihívást.
Egy ilyen eset miatt bukom én is a pontokat,mert az ellen mással kötött le meccset,és én késön kerültem géphez, hogy ezt kalornak elmondjam.
De mivel nem én vagyok az egyetlen, tenni kellene valamit ezek ellen,mert az nem fair, hogy egy-két egyén elcseszi 28-30 társa szórakozását.
Szerintem, aki 2 vagy több meccset nem köt le-itt megint kivétel a kupaszereplők-azokat örökre száműzni kellene innen.Maradjunk csak Mi, akik komolyan veszik ezt a sorozatot.

Neander-völgy(neander) csapata kizárást kap véglegesen a Megye Bajnokságból, többet nem hívom meg, de ha ő jelentkezik, nem zárkozom el az indulásától!
INDOK : más ligában kötött le mecseket, így már nem tud részt venni egy fordulóban sem, az 1.forduló eredményét törlöm - Neander-völgy-Nyomorultak FC 6-0
Győri ETO FC(nagyf34) végleges kizárást kap!
INDOK : ez már nem az első alkalom, hogy elfogadja a meghívást és viszakozik!
Nyomorultak FC(proszka) még játékban van, ígéretett tett, hogy a következő fordulóktól számíthatok rá!
A TOPIK ELSŐ OLDALÁN AZ ELSŐ HOZZÁSZÓLÁSNÁL FOGOM VEZETNI A KIZÁRT ILLETVE A FIGYELMEZTETTET CSAPATOKAT!
A következő szezontól új szabályok is lesznek a le nem kötött mecsek miatt, figyelmeztetések lesznek, kettő után kizárás a szezonból vagy végleges kizárás!
Jobban fogom szűrni a csapatokat, inkább ha úgy alakul kevesebben leszünk, de megbízható csapatokkal!
Ez a liga azért indult :
1.b csapat edzése gyanánt
2.mindenki szórakoztatására, ha már edzünk, legyen egy kis tétje is
3.ne legyen annyira "szürke" a sokker
NEM KÖTELEZŐ RÉSZT VENNI, AZÉRT CSINÁLOM, HOGY JÓL SZORAKOZZATOK ÉS JÓ TÁRSASÁGBAN LEGYÜNK!
Mostantól érvényes a figyelmeztetések! lásd:1.oldal

Nekem is azt kell mondanom, hogy támogatom a kizárás dolgot még ha komoly szankció is, mivel én is azért szeretem a ligát mert van benne kihívás, jó szórakozás és legalább biztos meccseim vannak körülbelül velem egy erős csapatokkal így feltudom mérni hol tartok, de amikor 1-2 csapat nem fogadja el vagy nem hív ki akkor hétfőn vagy kedden sietve kell keresni ellenfelet ami elég idegesítő mert nem mindig van rá ideje az embernek...
Összegezve tényleg meg kell ezt húzni mert pár csapat csinálja, de az elrontja a többi 99% örömét...
Összegezve tényleg meg kell ezt húzni mert pár csapat csinálja, de az elrontja a többi 99% örömét...