Subpage under development, new version coming soon!
Subject: II.Olimpia (France)
Szabus [del] to
All
Bár a görögök nem voltak túl aktívak, ennek ellenére második alkalommal is megrendezésre kerül az Olimpia, abban reménykedve, hogy a franciák már lelkesebbek lesznek. Nem most, hanem a VIII. szezon végén tehát irány Franciaország!
Az Olimpiára való kijutás is kissé módosul:
kvótát azon csapatok szerezhetnek, akik trófeákat gyűjtöttek az V., VI., VII., és VIII. szezonban. Vagyis NUK-trófeával és NUMEK-trófeával is ki lehet jutni Franciaországba. Optimális esetben 8 magyar csapat vehet részt (4 NUK és 4 NUMEK győztes). Amennyiben valamelyik csapat ebben az időszakban egynél több trófeát gyűjt, azzal csökkenti a kiosztható kvóták mennyiségét. (vö. x boys)
Indulási jogot szereztek eddig:
x boys
Raptors SC
LFC Rákoskeresztúr
Kucko Fc
Amennyiben sikerül egyeszségre jutnunk, úgy a Bozsik kupa győztesei is velünk tartanak Franciaországba.
Valószínűleg 16 csapatos lesz a torna, tehát a következő szezon 12., 13., 14. és a 15. hetén lesznek a meccsek.
Franciaországból annyi csapatot hívunk be, amennyi a létszámhoz szükséges!
(edited)
Mint az első Olimpia címvédője pályáznék egy kvótára :D
Igen,téged kifelejtettelek! :)
Termėszetesen ott a helyed az Olimpiån
Termėszetesen ott a helyed az Olimpiån
Az X boys NUK-győzelme és a Kucko Fc NUMEK-győzelme nem hozott több résztvevőt a szezon végén megrendezendő Olimpiára.
Jó hír viszont, hogy a franciák már most komolyabban állnak hozzá, mint a görögök.
Ketten már jelentkeztek is:
1.Baiona Pirates FC
2.Celesty-United
Ne feledjétek, a VIII. szezon NUK-és NUMEK győztes még kvalifikálhatja magát a II. Olimpiára

...és itt a negyedik is!
FC Bouquinière
Alakulunk! :)
FC Bouquinière
Alakulunk! :)
Közeleg az Olimpia!
Már csak két hét!!
További két csapatot sikerült szereznem, így már 9 francia csapat van és jelenleg 4 magyar.
Vagyis 4 hely kiadó még!!!
Nyolcadik: Les biquettes olympiennes
Kilencedik: AS Ripaton Les Pannards

Szerintem ez a végleges: tíz jelentkező van, ő az utolsó: Béziers
Az elkövetkező napokban küldöm a továbbiakat, de végső beosztást csak a szerdai NUK és NUMEK döntők után tudok hirdetni
Az elkövetkező napokban küldöm a továbbiakat, de végső beosztást csak a szerdai NUK és NUMEK döntők után tudok hirdetni
Van egységes szabályzat a felállásokkal és fiatal játékosok szerepeltetésével kapcsolatban?
Van. A franciák egy fokkal lelkesebbek, mint a görögök, aztán ki tudja... lehet elmúlik a lelkesedés
de elvileg van
Nálunk a szokásos 5 fő U21-es magyar játékos és a max két külföldi. Franciáktól nem várunk többet csak az 5 fő U21-es francia játékost.
Ennyi előnyt adunk nekik ;) elvileg ők nem e szerint a szabály szerint működnek és másként nem jött volna senki... :)

És ezennel el is készült a jövő heti Olimpia sorsolása!
Vendégcsapatként fogadjátok szeretettel az I. Nemzeti Utánpótlás Kupa győztesét és a legutóbbi Olimpia ezüstérmesét, a Vasas SC-t.
Reméljük, a jövőben ismét tagja lesz ennek a csodás társaságnak
1.kör
dreamstar – Turul népe
Tropical Club – AS Ripaton Les Pannards
Baiona Pirates FC – LFC Rákoskeresztúr
TALINO FC – Győri ETO FC87
Les biquettes olympiennes – Raptors SC
Celesty-United – Kucko Fc
FC Bouquinière – Vasas SC
Béziers – X boys
A mérkőzéséket természetesen úgy kössétek le, hogy ti legyetek idegenben