Subpage under development, new version coming soon!
Topic closed!!!
Subject: [U21] Jetee
- 1
- 2
Jetee [del] to
All
Jóreggelt/napot/estét mindenkinek, aki betér ide :)
Erről eszembe jutott ez--> Ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel
Szóval a lényegre térve:
Magamról: Szabó Ákos vagyok. 17éves, Miskolcon élek, még középiskolába járok, de a közeljövőben remélhetőleg már a Miskolci Egyetem Jogi karán fogok tanulni! A Játékot 2006 szeptemberében ismertem meg, Azóta NBIV-ben minden színű serleget begyűjtöttem, és egy szezont töltöttem el Jordikáék csoportjába
Válogatott:
Szeretném a maximumot kihozni a válogatottból, ranglistapontokat, és mérkőzéseket hozni! Tervem az hogy a ranglistán a jelenlegi helyezésünket megtartsuk, és /vagy előrébb is kerüljünk!. Szeretném kimutatni hálámat azoknak a magyar edzőknek, akik sok mindent feláldoznak azért, hogy a válogatottnak edzenek, így több mérkőzésen is szerepet kapnának olyan játékosok,akiket magyar manager edz. A barátságos meccsek közül párat felhasználnék arra, hogy mind a válogatott, mind a saját tudásomat "vizsgáztassam" azzal, hogy nálunknál erősebb válogatottal mérkőznénk meg! Célom lenne a válogatott mérkőzések nézettségét megnövelni, valamit egy jó hangulatú topikban elbeszélgetni a Válogatottat érintő dolgokról! Valószínűleg a húzósabb mérkőzések előtt kérnék tőletek főleg segítséget, mert több szem többet lát!
Taktika:
Klubcsapatnál a csatáredzés miatt általában 3-4-3-at játszok, de előző szezonban volt rá példa, h. 4-5-1-et játszottam! Nálunk sokkal gyengébb csapat ellen 3védővel mennék, akik feljebb toltan helyezkednének el, gyengébb csapat ellen 3védővel akik hátrébb helyezkednek el. Az erősebb ellenfelek ellen 4védő, a sokkal erősebb csapatok ellen meg még nem tudom, mert ellenfél függő is, hogy ki milyen játékot játszik!( itt azon gondolkoznék, hogy 4 avagy 5védő)
Posztok:
Kapus: védés, gyorsaság, átadás
Védők: Szélre magasabb gyorsaságú, alacsonyabb védekezésű, míg középső védelembe kevesebb gyorsaságú nagyobb védekezésű játékos
VKP: Na ez egy elég érdekes poszt a számomra :) Ellenféltől is függ, a technika-gyorsaság-védekezés 3-as a legfontosabb és én személy szerint +1-nek írnám ezek mellé az átadást, mert szerintem nagy meglepetést lehet okozni egy magas átadású VKP-val, és akár egy félpályás passznál is jól jöhet. és persze irányítás se árt
KP: Gyorsaság, technika, átadás, irányítás +ha van védekezés is
Támadó kp-nak gólszerzés se árt, és emellett viszonylag magas védekezés i kell, hogy az ellenfél játékát kapunál megbonthassa.
Szélre inkább egy gyorsaság-átadás-technika-irányítás a legfontosabb, de ez is ellenféltől függ.
Csatár: Gyorsaság-technika-gólszerzés A 3ugyanolyan fontos. Bár két csatáros játéknál lehet variálni a két csatárral!
Remélem tetszett a kampányszöveg, ha megtetszett,akkor kérlek szavazz rám, ha nem akkor is !:)
Sok Sikert a többi jelöltnek is!
(edited)

Mivel én másképp nem tudom támogatni a jelölésedet,kérlek fogadd el ezt a módját annak,hogy sok sikert kivánjak neked a választáson.
Szerintem egyike vagy azoknak,akik igenis tudnák irányitani az U21 csapatát a nemkönnyű megmérettetéseken,amik következnek
Ha P.Andrásnak nem igérkeztem volna el,szivesen játszottam volna az NSW-n ellened.
Majd bepótolhatjuk egy barátságossal,ha nem vagy ellene.
Mert túl mindenféle választási kampányon és fórumbeszéden,a barátság az,amiért érdemes ezt a játékot játszani.Minden jót és sok-sok szavazatot!

Köszi szépen a dícsérő szavakat :$ Majd játszhatunk egy barátságos meccset :D
1. Szerinted melyek egy szövetségi kapitány elengedhetetlen tulajdonságai?
2. Miértis jó a korosztályos meccs a válogatottnál?
3. Mik a céljaid és célkitűzéseid a válogatottal?
4. Hogy érzed ik az erősségeid mint leendő szövetségi kapitány és miben kell még fejlődnöd esetleg?
5. Mindig a legjobb keret játzsana bármi áron a meccseken?
6. Probálnád-e esetleg fellendíteni az érdeklődést a válogatott iránt?ha igen mivel?
7. Tervezel-e reformokat?ha igen miket?
8. Erre a pár hétre vagy esetleg hosszabb távra is tervezel-e?
9. Fontosnak tartod-e a jó kapcsolatot a felnőtt kapitánnyal?Ha igen, miért?
10. TSEGAH taktika megosztó oldaláról hallottál-e már, ha igen akkor használnád is?

Melyik skilleket preferálod a szélsőknél? Van olyan skill, amiből van egy minimum szint, ami alatt nem is szélsőznél?
1. Szerinted melyek egy szövetségi kapitány elengedhetetlen tulajdonságai?
Úgy gondolom, hogy a kommunikáció a felhasználókkal(hazai,és külföldi,akiknél van válogatott játékos), jó kapcsolatot teremteni a fórumozókkal, idegen nyelv tudása(lehetőleg világnyelv), egy kis rábeszélőkészség/érvelés tudása(ez is fontos,h. meggyőzhesd a külföldi felhasználókat,h. mit miért edzenek egy játékosnak), szervezőképesség, és utoljára, de természetesen nem utolsó sorban a taktikázás, játékhoz való magasfokú értés.
2. Miért is jó a korosztályos meccs a válogatottnál?
Úgy gondolom ezek a mérkőzések több szempontból is fontosak. Plusz motivációt adhat a managereknek, akik magyar fiatal tehetségeket vehetnek,és edzhetnek, és bekerülhet a játékosok egy korosztályos válogatottba! Ezenkívül elengedhetetlen szót ejteni arról,h. ezzel fel tudjuk mérni a következő "generáció" erejét a felnőtt válogatott számára!
3. Mik a céljaid és célkitűzéseid a válogatottal?
Egyenlőre nem gondolkozok hosszú távon, hiszen még megválasztásom után is bizonyítanom kell sokat ahoz, h. kaphassak további bizalmat tőletek! Egyenlőre az a célom, hogy megtartsuk az első helyet a csoportunkban, és ezenkívül a világ legjobb 10csapata között tudjam tartani Magyarországot!
4. Hogy érzed mik az erősségeid mint leendő szövetségi kapitány és miben kell még fejlődnöd esetleg?
Úgy érzem,hogy szükség esetén a védekezést elég jól meg tudom szervezni, csatárok mozgásával sem állok hadilábon, viszont klubcsapatomban nincsen olyan játékos, akivel tudnék szélsőjátékot alkalmazni, így ebben mindenféleképpen!
5. Mindig a legjobb keret játszana bármi áron a meccseken?
Természetesen nem! Vannak olyan mérkőzések,amelyeken nem játszanának a legjobbak. Ilyen például a szezon végi barátságos meccsek, egy-két olyan meccs, amit egy B vagy egy vegyes csapattal is hozhatunk(ugyan tétmeccs), de utána jön egy fontos tétmeccs, ahova a legjobb játékosok kellenek. ezenkívül ugyebár megígértem,hogy lesz egy olyan mérkőzés a szezonban,ahol azok a játékosok kapnak lehetőséget, akiket magyar felhasználók edzettek ki, ezzel köszönve meg nekik a hosszú munkát.Valamint a korosztályos mérkőzéseken sem a legjobbak játszanának.
6. Probálnád-e esetleg fellendíteni az érdeklődést a válogatott iránt? ha igen mivel?
Igen! Érdekes beharangozóval, tippversennyel, és közzétenném a taktikát, sőt ebből is csinálnék egy játékot, h. mindenki beküldheti a taktikát amit játszatna a soron következő meccsen:)
7. Tervezel-e reformokat? ha igen miket?
Jelenleg nem tervezek.
8. Erre a pár hétre vagy esetleg hosszabb távra is tervezel-e?
Természetesen nem arra koncentrálok,hogy mi lesz X hét múlva! Jelenleg erre a kis időszakra koncentrálok, de ha meg lennétek velem elégedve, akkor a VB-n is szívesen vezetném a válogatottat.
9. Fontosnak tartod-e a jó kapcsolatot a felnőtt kapitánnyal? Ha igen, miért?
Természetesen fontosnak tartom, mivel U21es szöv.kaptól kerülnek majd ki a jövő felnőtt válogatottai, meg el tudnék képzelni olyat, h. taktikai elemzésekben is segíthetnénk egymás munkáját! Biztos lenne rá példa, h. kikérném a véleményét,h. ő hogy látja, megfelelően térképeztem-e fel az ellenfelet.
10. TSEGAH taktika megosztó oldaláról hallottál-e már, ha igen akkor használnád is?
Őszintén megmondom, még nem hallottam róla, de használnám!

Szélre inkább egy gyorsaság-átadás-technika-irányítás kvartett a legfontosabb, de ez is ellenféltől függ.
NEm ismerem skillekben a hazai játékosállományt,ez függ attól is, és mint írtam ellenféltől is!
HA viszont nagyon skillre koncentrálnék, félelmetes-kiváló körül lenn :) A körül természetesen csak felette lévő tartományra vonatkozik!

Milyen taktikát választanál a szingapúri felnőtt válogatott ellen a magyar U-21-el vagy a saját csapatoddal (írtad, hogy nem annyira ismered a válogatott játékosokat(ez egyébként szerintem probléma lenne, mivel csütörtökön lesz vége a választásnak és pénteken már meccs jön)). Utóbbinál azzal a kikötéssel, hogy nem kell az edzésre figyelned.
+ látom a klubcsapatodnál tavaly is egy taktikával mentél és idén is. Miért?

Szélső nélkül, 2csatárral állnék fel a Szingapúri felnőtt válogatott ellen, 5védővel, mivel szélsőt is szoktál általában játszani! 3középpályás helyezkedését nem tudom emgítélni, mivel mint már többször említettem nem nagyon ismerem a válogatott keretét pontos skillek tekintetében!
Ha saját csapatommal kellene játszanom a Szingapúri válogatott ellen játszani, akkor egy 5-4-1-es hadrenddel állnék fel, vagy esetleg egy 5-3-2... Bár valószínűbb az 5-4-1-es, ahol a csatársorban Adás játszana(vagy Lopez Álvárezzel cserélve állna be), a középpályát a Raimondi, Horlings, Jedzjerak lenne, a védelemben pedig a szélsőt Rentería fogná! a többi 4 védő: Ludányi, Linimaier, Mastigiani, Riemel lenne!
Egyébként tavalyi szezonban lusta disznó voltam, és nem készítettem taktikát, bár Jordika ellen és az utolsó pár fordulóban is egy 5-4-1-es taktikával játszottam! Az idei szezonban azért nem váltok taktikát egyenlőre, mert erőből átmegyek a többi csapaton, minden mérkőzésen 10+gólt szerzek,és simán hozom őket, a taktika váltását az utolsó fordulóra tervezem a mindent eldöntő összecsapásra.
Egyébként szerintem semmi nem lenne érezhető a péntek esti mérkőzésen abból,h. nem ismerem a válogatott kerettagjainak pontos skill eloszlását, hiszen, mint mondtad csütörtök este van vége a választásnak, és véleményem szerint hosszú a csütörtök este, és pénteken délután 2-től itt tudok lenni a gép előtt, és még sztem egy gyors taktikai megbeszélésre is sor kerülhet a mérkőzés előtt! Plusz megválasztásom esetén van pár tervem,hogy kiket kérnék fel ideiglenesen, és véglegesen is segítőknek!

a védelemben pedig a szélsőt Rentería fogná! a többi 4 védő: Ludányi, Linimaier, Mastigiani, Riemel lenne!
honnan tudod melyik odlalon van a szelso?
csak hogy enis kerdezzek valamit!:)

Te menj vissza a topikodba :)
Egyébként honnan tudnám?:D Klubcsapatomnál próba cseresznyére játszatnám:D Vagy bejön vagy nem :)

Jólvan na:) Akkor kérdezhetsz még,te csak ilyen alap dolgokat,hogy sör v. bor v. pálinka(vagy ilyen sorrendbe),milyen csajok az eseteim:D Meg ilyen hasonló női kérdések:)
És az jó kérdés,hogy milyen U21-es kapus az "esetetd"?:)
Azaz fogalmazzam úgy,hogy mi kell a magyar U21-hez titulár kapusnak szerinted?
Persze csak a minimum érdekel...

Persze :) Szőke, nagy mellű, kék szemű, tudod pont az az esetem :) Amúgy nem :)
Legyen szép arca, jó alakja, humorérzéke :) Ja meg legyen igényes :) Egyébként gyengéim az erdélyi lányok :) Szoktunk minden évbe menni Gyergyóalfalura, és ők is jönnek Miskolcra, és minden évbe volt jópár kellemes élményem :) Amúgy legjobban az tetszik,hogy amikor beszélnek, akkor nem mondják soha, hogy "és" hanem csak annyit, hogy "s" :) Ez olyan aranyos :)
Egyébként kapus(minimum) :
Gyorsaság: kiváló-hihetetlen
Védés: varázslatos
Átadás: erős-nagyon jó
Köszönöm a tanácsot Jordikának :)