Subpage under development, new version coming soon!
Topic closed!!!
Subject: [U21] Böcse
Böcse [del] to
All
Sziasztok!
Röviden bemutatkoznák (máris imponálok Rutinnak:) ).
Elnök Böcse átvette a csapat irányítását 2006-10-17.-én. Mégpedig Kartal csapatát, ahol a valóságban is élek. 25 éves vagyok, jelenleg sok szabadidőm mellett több iskolát is végzek és kisebb-nagyobb munkákból (grafikus időnként, valamint labdarúgó edző) élek. Sokan ismernek már innen, személyesen és fórumról is. Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy sok mindent bevállaltam a közösség érdekében és ezeket a feladatokat a tőlem telhető legmagasabb színvonalon próbáltam megoldani. Két remek hangulatú focitornát szerveztem a kimozdulni vágyóknak, a találkozókon is aktívan részt vettem/veszek, rengeteg időt és munkát öltem a Nemzeti Sokker-be, benne voltam többek között a Szezonvégi Díjátadók megszervezésében is.
A csapatommal sokáig vegetáltam, kipróbáltam szinte minden poszt edzését, különböző taktikákat, majd megfontolt építkezéssel feltornáztam magam az NB.III.-ba. Nálam a fiatalok nevelése fő szempont, a valóságban is ezt csinálom és szeretem is csinálni. Türelmes típus vagyok, főleg ha megvannak a céljaim.
Mit is szeretnék? Pakosteve kitünő munkát végzett, eddigi legjobb eredményünket érte el a korosztállyal. Természetesen ezt is túl szeretném szárnyalni. Nem fogok erőlködni, hogy feltaláljam a „spanyol viaszt”, ezért különösebb változtatásokat nem is tervezek. Leginkább egy kicsit megreformálnám a segítői rendszert. A Nemzeti Sokker-nél már igyekeztem kiépíteni egy olyan rendszert, ahol mindenkinek megvan a maga dolga és nem kell mindenbe belenyúlni. Itt is így tervezem. Azaz a scout-oknál lesz valaki, aki azért felel, hogy a posztonkénti és általános scoutok kik legyenek, hogyan végzzék a munkájukat és minden más, ami velük kapcsolatos, kiosztásra kerüljön. Igaz ez a válogatottal kapcsolatos játékokra, esetlegesen sajtótájékoztatókra vagy összefoglalókra mérkőzésekről. Terveim szerint ez azt a célt szolgálná, hogy a szűkebb stáb csak az aktuális csapat eredményessé tételével foglalkozna, de mellette a többi feladat is maximális odafigyelésben részesülne.
Az, hogy kire melyik feladat hárulna, még nem teljesen eldöntött, akik régóta csinálják, csinálnák tovább, ha szeretnék. A „kisfőnökök” kinevezése megválasztásom után történne.
Segítségem természetesen nekem is lenne. Szűkebb csapatomba tartozna jelenleg Harvey, Red_Pirate és Jordika. A többiek kiléte egyelőre csak a választások után válna igazán fontossá.
Úgymond extrákként lennének a meccsekről videós és szöveges összefoglalók, újjá éledne egy afféle mini Nemzeti Sokker, melyben főleg az U21-es válogatottal és játékosaival foglalkoznánk, valamint sajtótájékoztatók megtartására is sor kerülne. A totó és tippversenyek igény szerint tovább folytatódnának, amennyiben továbbra is lesz, aki lebonyolítsa.
Előre is köszönöm a bizalmat és mindenkinek sikeres és tiszta játékot kívánok!
Böcse
(edited)

Sok sikert! Bár a szavazatom nem a tied, azért tiszta szívemből szurkolok! ^^
:)
Viszont a kampányszöveghez csak gratulálni tudok, kellemes és tiszta olvasmány volt, a képek pedig kifejezetten feldobták a hangulatát!