Subpage under development, new version coming soon!
Topic closed!!!
Subject: [U21] Böcse
Ez nem az NS, ez minden komolyabb helyen így megy. Egy vezérigazgató nem megy le a kismunkáshoz megkérdezni, hogy mi a helyzet. És ez nem lenézés, vagy hatalomfitogtatás, hanem sima rendszer. Nem én találtam fel, én csak alkalmaznám itt is, mert szerintem itt is bevállna. És ahogy FLA is írta (sokadjára és köszi), olyan emberre bízom a nagyobb feladatot, akiben megbízom. Ha az egyik oldala nem működik, nyilván én is hibáztam. Egy-egy be nem vált egyén a én felelősségem, az én +1 rosszpontom, amit idény végén össze lehet számolni. Ezért neveztem meg most csak 3 embert konkrétan, mert a pontos posztokról és vezetőikről az esetleges megválasztásom után ülünk le beszélni és dönteni. Akik eddig is a válogatott mellett dolgoztak, nem lesznek leváltva, + ember kerülhet a stábba, de lehet közülük kerül ki a vezető. ám a plussz ember nem több munkát jelent, hanem éppen kevesebbet.
Nem tudom érthetőbben elmagyarázni, aki nem akarja megérteni, annak nem fog tetszeni.:)

Mi a véleményed a selejtező csoportbeli ellenfeleinkről?
pocsék [3] erőnlét gyenge [4] védés
nagyszerű [10] gyorsaság nagyon jó [9] védekezés
erős [8] technika nagyon jó [9] irányítás
nagyon jó [9] átadás gyenge [4] gólszerzés
20 éves...
Mit edzenél neki ? Van-e esélye a válogatottságra ?
3,5-ös tehetség !
(edited)

A jelenlegi indulok kozul Te vagy a legregebben reggelt felhasznalo, III-ad osztaly 4ik helyeneel jobb teljesitmenyre megsem voltal eddig kepes. Miert erzed ugy, hogy taktikailag megtudnal felelni a szovetsegi kapitany fele a magyar felhasznalok altal tamasztott -valljuk be nem kicsi- elvarasoknak?
(edited)
(edited)
1. Magyarország U21
2. Rossiya U21
3. Perú U21
4. Bolivia U21
5. Zhōngguó U21
6. República Dominicana U21
Rossiya U21 :
Az orosz U21 erős válogatott, ők a csoportban elsősorban a riválisaink. Bár legutóbb kétszer is megvertük őket 2 góllal, nem szabad lebecsülni őket. Elég sok most a 21 éves játékos a keretükben, szóval egy generáció utolsó nagy dobása lesz ebben a korosztályban. Az edzőjük pedig nagoyn fog készülni, hogy visszavághasson. :) Jelenleg 25.-ek a világranglistán.
Perú U21 :
Perú a 40. a világranglistán az utánpótlásnál, ami szép eredmény. Egy feljövőben lévő nemzet, illik komolyan venni. Bár még a kiugró eredmények váratnak magukra (azért volt 1-2 jobb barátságos meccsük), de az utánpótlásuk egyre kiforrottabb lesz. Sok múlik majd az első mérkőzésükön, a 3. helyre várom őket.
Bolivia U21 :
A dél-amerikai válogatott szintén fejlődik, de még messze van például a mi szintünktől. Vannak azonban remek játékosaik (személyes kedvenc Manuel Choque). Jelenleg 56.-ok a világranglistán, Peruval vívhat igazán nagy csatát a csoportban.
Zhōngguó U21 :
A derék kínaiak az utóbbi időben igyekeztek előrébb lépni a ranglista 70. helyéről. Ám a keretük még nem alkalmas arra, hogy komolyabb gondot okozzanak ebben a csoportban.
República Dominicana U21 :
Dominikának se sok sikerélmény jutott az utóbb időben (sem a Sokker-en), még a lőtt góloknak se sűrűn örülhettek. Egyértelműen a csoport pofozógépe lehet. A 86. helyezésük is ezt mutatja a listán. Nincs igazán kiemelkedő játékosuk se, még a kapusaik tarthatják a lelket a nemzetben.
Magyarország U21 :
5. helyezés a világranglistán, remek szezon. Mi más lehetne az elvárás, mint a sima továbbjutás a csoportból és minimum az előző szezon megsimétlése? Ebből a csoportból kellő odafigyeléssel maximális pontszámmal lehet tovább menni és elvárható is ez az eredmény.

Amennyire ismerem a játékoskat, a válogatottra már a kora miatt sincs esélye szvsz. Legfeljebb ha úgy alakul, gálameccseken... :)
Ha az enyém lenne, gólszerzést... :) Ha belefér az edzéstervedbe, nyilván te is tudod, mi kell neki. Szóval attól függ, hol játszana. Jó a srác védőnek és középpályásnak is, mivel már 20 éves, jobban megérné védőnek edzeni, a kiegjei nem volnának rosszak hozzá. Úgy gondolom, középpályásnak, jó vkp-nak tovább tartana kinvelni már.

bocsi, word-be írtam, átcsúszott másik oldalra és lemaradt... :) pótolva
Először is a regisztrálásom: párszor írtam is, hogy a regelési idő nálam nem egyenlő a játék kezdetével. A csapat legalább fél évet vegetált. Persze ez nem kifogásként mondom, csak hogy erről is tudomás legyen.:)
Az eredményesség „üldözése” nálam kicsit másképpen zajlik. Ez személyiségemből fakad, ha leírom, talán érthetőbb, de korántsem biztos, hogy elfogadhatóbb lesz ilyen szempontból a megítélésem.
Mikor elkezdtem online foci managerekkel játszani, úgy csináltam, mint az életben sok mást is: nem ragadtam le egynél, szinte azonnal belekóstoltam többe is. Eleinte a Hattrick érdekesebbnek tűnt, de gyorsan meguntam (túl sokat kért és túl keveset adott). A Sokker is a sok játék között volt, míg jó fél év telt el, hogy itt is kicsit jobban belemélyedjek a játékmenetbe. Makacs és önfejű tudok lenni sokszor, így hiába mondanak jól bevált dolgokat nekem, gyakran kísérletezem, aminek megvannak a hátrányai és előnyei is. Az utóbbi pár szezonban eljutottam itt is odáig, hogy szinte mindent kipróbáltam edzés terén, sokféle taktikával eljátszogattam, rengeteg embert megismertem. Nálam az eredmény gyakran nem nyomta el az érzelmeket, mert úgy élveztem a játékot, ha a szívemre is hallgattam. Persze ez gyakran nem kifizetődő, de játékról van szó, nem is kaparom miatta a falat. :) Szerettem a csoportjaimat, de sose fordult elő, hogy szándékosan nem jutottam fel, vagy estem ki (még idén se... ejj...). Szóval az utóbbi időben úgy éreztem, eljött az ideje az előrelépésnek és el is indultam felfelé. Mikor kiestem az első NB.III.as csoportomból egy igen tragikomikus osztályozón, kicsit elment a kedvem az egésztől. Végül egy teljesen új csapat építésébe kezdtem, már az első szezonban bajnok lettem, majd utána még kétszer, egy jó minőségű csoportban, a feljutás csak 3.jára sikerült. Az új csoportomban, igen komoly ellenfelekkel kerültem szembe, a balszerencsén múlt, hogy nem végeztem dobogón egyből. Az előző szezon már más tészta. Te, mint moderátor, tisztában vagy azzal, mik történtek az utóbbi hónapokban. Mivel itt nem fejtegethetem ezt a dolgot, legyen annyi röviden: komolyan meglepett és megbántott itt pár ember viselkedése, a játék maga a meccsek megnézésére korlátozódott. Ez meglátszott az eredményemen. Szerencsére sok barátot szereztem az évek során itt, meggyőztek, folytatom, sajnos csak az utolsó két meccsemen mutathattam meg csapatom valódi arcát.
Ez volt a rizsa része. :)
Velősebben: azért érzem úgy, hogy meg tudnék felelni, mert egyrészt akarok megfelelni, másrészt remek szakemberek is biztosítottak támogatásukról. Nálam az akarat és a jó vélemény (olyanoktól, akikre felnézek) elég, hogy higgyek magamban. Hogy ez mire lenne elég a válogatottnál? Jósolni nemtudok. :)

grat a sok szavazathoz:)
ps: 2 szezon mulva meglesz:)
(edited)
ps: 2 szezon mulva meglesz:)
(edited)