Subpage under development, new version coming soon!
Subject: [U21]seventhdance
- 1
Azt hiszem keményen kell kampányolni hogy magyar kézben maradjon az irányítás! Nagyon sok sikert kivánok neked!
Nos .nem azért nyitottam,hogy mindenképp magyar kézben maradjon..
Hanem, azért hogy egykét dolgot elmondhassak nektek itt magamról....
a játékot 2007-0-23-án kezdtem nb5-ben.
innen két szezon alatt az NB3-7be jutottam két szezon alatt védő edzőként.
6 szezon után feljutottam az NB2-2be ,ahonnan ki is estem 4 hétig voltam (bannolva)
(megjegyzés: erre páran emlékeztetnek is mindig, ami engem nem érdekel már.
legutóbbi kampányomnál ezért töröltem ki mindent.amit a rám szavazók többsége gondolom ,
nem igazán értett.. a fórumon nem kis mértékben kezdtek ki,ez volt az oka.)
nos akkor folytatnám.
onnan kiestem.majd az Nb3-3 egyből egyből nyerve megint oda kerültem.
ott egy 5-dik majd egy bronzérem után a hetedik helyen végezve kiestem NB3 11-be amit szintén egyből megnyertem.
és a változatosságkedvéért kedvenc csoportomba az NB2-2be kerültem megint.
ahol egy 5-dik egy 4-dik hely után a csapat bajnok lett.
és feljutottam NB1-be .
onnan osztályzón kiestem.köszönhetően csapat cserének edzés váltásnak (csatár) .
a rövid cserepad kinyírta ambícióim. (azt csendben megjegyzem , ha van egy csapatotok ami rendes cserepaddal feljut...jobb mint a sok jó játékos pár cserével.)
én itt hibáztam. maga az osztályzó elérése is csoda volt és szenvedés....
na visszatérve .....
most NB2-4ben vagyok.
kapuson kívül minden posztot végig edzettem .
tehát azt gondolom ,van hozzá kellő tapasztalatom.
akinek meg ellen érzése van velem szemben . az legyen kedves másra szavazni .
és a véleményét megtartani magának........
azt gondoltam ,ezzel a kis felvezetéssel tartozom nektek...valamint magamnak is az útólsó csúfos választási lelépésem után.
Ha valaki azt gondolja , ezért csinálom most a beszédem.
mert nem akarom Román kézben látni a csapatot.annak gyorsan válaszolok a kérdésére mielőtt felteszi : nem látok Román indulót nálunk....egyszerűen nem tudok így tekinteni Zsoltra.
ezzel ezt a részét a témának le is zártam.
Magamnak tartozom ezzel ,a céljaimból ez hiányzik ,valamelyik hazai csapat sikeres irányítása.
NB1-meg volt , kicsit rövidre sikerült,a fent említett okok miatt(rövid pad sérülések stb....)
nem tudom ez mennyire adott bővebb képet rólam nektek.
azt gondolom most tényleg leírtam mindent becsületesen amit tudnotok kell rólam.
ht kb ez vagyok én.innen mindenkinek a saját döntése ki a szimpatikusabb.

köszönöm.
bízom benne lesz.
max a bajnokságban:)
bízom benne lesz.
max a bajnokságban:)
Rengeteg a félreedzett játékos szinte minden poszton, előfordulhat (elő is fog) hogy valamelyik skillt be kell áldozni az adott posztokon.
Melyik az a skill amit a védelemben, középpályán illetve csatárposzton beáldoznál, mi az amiből engednél és miért?

Melyik csatárt játszatnád inkább a 2 közül? Forma mindkettőnél egyforma!
1.
félelmetes erőnlét tragikus védés
varázslatos gyorsaság átlagos védekezés
kiváló technika jó irányítás
gyenge átadás nagyszerű gólszerzés
2.
félelmetes erőnlét tragikus védés
kiváló gyorsaság átlagos védekezés
kiváló technika jó irányítás
gyenge átadás hihetetlen gólszerzés
1.
félelmetes erőnlét tragikus védés
varázslatos gyorsaság átlagos védekezés
kiváló technika jó irányítás
gyenge átadás nagyszerű gólszerzés
2.
félelmetes erőnlét tragikus védés
kiváló gyorsaság átlagos védekezés
kiváló technika jó irányítás
gyenge átadás hihetetlen gólszerzés
hát jó kérdés gratulálok....
ez bővebb ok kifejtést érdemel.:)
tételezzük fel játszom egy jobb csapattal és kontrára alapozom.z egy 4-2--3-1
játék.
ebben az esetben ami ,nálam a védekezés mélysége miatt ,elengedhető védőknél a gyorsi
pl..nem játszatnék semmiképp mennyei kiváló védőt bármilyen kiegje van). a négyes tengelyben .mert eleve az ellenfél megállítására apellálok(hihetetlen varit előbb).és van két mélységi vkpm.
előttük.(ha már félre edzettekről beszélünk..... de inkább nem nagy szintű ifik és nincsenek még kiforrva.)
vkp-nál eltudok engedni tech védekezésből. mert a taktikámban , (a képzeletbeliben) frontálisan érintkeznek a kp-kal...
az első hármasból kpk-nál.
a gyorsi techből letudok adni bizonyos esetekben.
de maradjunk a saját verziónál. ebben nekem van egy össze kötő kp.
aki lehet miattam baloldalas 4skilles akár.merta szerepe labda gyűjtés. és kis passz.
nála mit nagyon letudnék adni , az az irányítás.de csak nagyon jó szintig.....
a másik két kp. egyike lehet lassabb ,lehet kisebb a techje is akár ha van irányítás átadása...
ezért egyből tud előre játszani,és nem kell neki tech gyors ha jól helyezem el.
akár a csatárt akár a tkpm meglátja.
azt az 5 skilles kis aranyost játszatnám tkpnak.8ebben a taktikában)
akit múltkor mutogattatok.2 dolog miatt mert , nem hülye a pályán, és vissza tud szerelni.
és több haszna van ha elől labdát lop ,mint ha elpazarlom irányítónak vagy vkp-nak
valamint a kóros erőnlét hiánya miatt ,ott nem kellene annyit mozognia nálam.
a csatár ebben a verzióban ,vagy gyors vagy technikás legyen...
jó persze egy mennyei gyors- nagyszerű tech -félelmetes gólszerzés. szóba sem jöhet....
de a tömörebb csatárokat jobban szeretem, mint a csak gyorsat.(jobban teljesítenek.)
bár ebbe a taktikában igazából egy igazi dömper ami bele illik.
de azért van olyan szerintem amit bele mernék tenni.
a többit képzeljétek el.(félre edzett játékosokról beszéltünk)
és mindenki kedvéért feltételeztem, más nincs.........
NB3-ban elég szutyadék ifi védőkkel nyomattam hasonlót,NB3-mat ilyesmi kp ifikkel nyertem.
NB2-ben bennmaradtam szintén kp ifikkel .
most csatár ifiim vannak.
de mint többször is említettem a taktikám befolyásolja, no meg az hogy milyen játékosok vannak.

itt egy gond van számomra ,az 1 számú versenyzőnek baromi sok helyzet kell egy jobb csapat ellen, hogy gólt szerezzen. valamint nem eszetlen gyors a másikhoz képest,sőt nem is technikásabb.
ha berakom, gyakorlatilag távoli gólt szinte soha.ziccert meg kismértékben használ ki.
és kaput is képes körbe varázsolni......:)
és mind két csatárt egy formán szerelik a védők.....
a tulajdonságaik összege teljesen egyforma ,csak más az elosztás.
a másodikat játszatnám,mert ha csak feltételezésbe bonyolódok.és az egyeskének van 7 helyzete.
ketteskének szintén van annyi.
ketteske több gólt fog rúgni.(vagy egyik sem talál a kapuba.:) ....)
szőrszál hasogatás elkerülése végett....
abba nem akarok bele bonyolódni,hogy egyeske miért jut túl a védelmen és nem...
ketteske akkor is eredményesebb játékos.

lassú védők ellen(főleg kisebb nemzetekre nagyon jellemzők...) egyeske több helyzetet dolgoz ki.. és ott kapus sincs mindig:P jajj offoltam:$
igen és minden esetben kis nemzetekkel játszol.:)
ez a te profilod,ne vasald rám a kényszered...
és fentebb leírtam ebbe nem akarok belefolyni ,mivel mindenben lehet találni opciót.
azt kérdezték melyiket játszatnám..válaszoltam:)(a kérdés bővebben nemtért ki arra :ki ellen ? és miért ?)
ezért a kötekedésért jössz egy sörrel:)
este behajtom rajtad.....
(edited)