Subpage under development, new version coming soon!
Subject: [U21] l-zsolt
Sziasztok.
Bár gondolkodtam a legutolsó barátságos"gála" után, hogy jelöltetem-e még magam egy idényre a kicsik élére, úgy döntöttem, hogy jelöltetnem kell és illik is, azután, hogy kijutott az U21 a VB-re, elsők közt világviszonylatban, talán már 4 meccsel a hivatalos selejtezőidény vége előtt.
A mostani idényt már előre úgy terveztem, hogy minél több játékosnak játék- és edzési lehetőséget adva mielőbb garantáljuk a VB-részvételt, aminél többre nem is vállalkoztam az elején.Több mint 30 játékos szerepelt csak az első 3 meccsünkön, amihez hasonlót úgy hiszem, eddig magyar menedzsertől aligha látott az U21 és mindhármat megnyertük.
Azért sem vállalkoztam az elején többre, mert második pozícióból indultunk neki, nem elsőből-így kaptunk "ajándékba" egy Hollandiát is, akik csak a legutolsó meccsen tudtak lekörözni a pontvadászatban egy olyan meccsen, amikor enyhén szólva a meccsmotor nem állt mellénk, játékosainknak jobbnál jobb ziccereik maradtak ki, a labda egyszerűen nem akart bemenni a narancsosok kapujába.
Így a legutolsó meccsen úszott el a veretlenség és csoportgyőzelem, amit ez a generáció megérdemelt volna, kétségkívül.
A barátságosokon nagyrészt, már a 3-ik héttől az U20-as, úgynevezett VB generációt tettem pályára, hogy amennyiben rajtam múlik, segítségére legyek azon fiatal korosztály fejlődésének, amelyik képviseli Magyarországot a következő idényben a világbajnokságon.
Nem kevés rizikót vállaltam e szezonban azért, hogy fejlődhessen a fiatalabb korosztály, ezért számos 20 éves már a selejtezők során is rendszeresen szerepelt:mint Óberfrank, Trieb, Éder vagy Czinege.
Annyit elértem, hogy összehasonlítva a két korosztályt, már most jobban áll a fiatalabb csapat képességek terén, mint a múlt idényben kapott 21 évesek, akiket akkor lementettem magamnak.
A VB egy új kihívás, egy erősebb színvonal.
De úgy érzem, mindkét holland-meccset végignézve, hogy igenis, vállalnom kell, mert eredmények ide vagy oda, voltunk és vagyunk is legalább olyan jók, mint ők.
Majdnem minden VB-csapatnál a fiatalok problémát okoznak:Románia 20 évesei alig győztek Máltával 1-0-ra, pedig ott nincsenek "gálás" játékosok, a 6-ik helyezett Horvátok veszítettek az osztrákok ellen,a bolgárokat lesöpörték a bosnyákok stb., nincsenek még igazán nagy erők a lengyeleken és olaszokon kívül ebben a korban.
Hát mi sem állunk épp fényesen még, de ezt a soron következő Portugál meccsen fogjuk tudni igazán lemérni, akik nemrég X-eltek az olaszokkal.
De az, hogy egész idényben rányomtunk pár többletedzést erre a korosztályra, nem igazán törődve az eredményekkel, az előbb-utóbb meg kell hogy mutatkozzon a csapat edzésében és játékában is.
Több taktikát is szerkesztettem az U21-nél, nem nyomtuk sablonosan a meccseinket, 12 taktikám van elmentve a válogatottnál:ennek is megvannak-megvoltak a hátrányai is, de az előnyei is.
Moldvával ment el lényegében az első hely, a 0-0-al, mikor hátrébb rendeltem a csatárokat, mert addig az ellenfél mindig lestaktikázott, hát épp akkor, ellenünk nem.
Azt hiszem, elvégeztem nagyrészt a feladatot, amit vállaltam.
Az adatbázisunkba egészen új nevek, új tehetségek is bekerültek, az eléggé frissítve is van, köszönet érte a menedzsereknek, akikkel egész szezonban tartottam a kapcsolatot, no meg a scoutoknak és a volt szövetségi kapitánynak is, Jordinak, aki "szlovén" társával, rohamkacsával együtt segítettek frissíteni a játékosokat.
Ennyit a múlt idényről.
Most jön az új idény.
Mire vállalkoznék,ha újabb lehetőséget kapnék a magyar sokker közösségtől?
1)Az új 21 éves(mai 20 éves) csapattal elsősorban kijutni szeretnék a VB csoportból, majd minél előbb végezni a világbajnokság döntő szakaszában.
Hiszem,hogy a csoportmeccsek végéig e generáció fejlődését tovább segítve beérjük a "nagyokat" és onnantól igazi ki-ki meccsek következhetnek azokkal szemben is.
2)A VB után folytatni a munkát a következő, most 19 éves generáció fejlesztésével, előkészítve őket a következő selejtezőkre.
3)Az új idényben szem előtt kell tartanunk a ranglista helyezésünket is, arra fogok törekedni, hogy minél előbb végezzünk a következő selejtezők kiírásának időpontjáig.
Mint olyan magyar menedzser, akit nem kötnek IRL baráti kapcsolatok egyetlen magyar menedzserhez sem, nincs és nem is lesz "kötelezően" szerepeltetett játékos, garantálom továbbra is, hogy a legjobb csapat áll pályára a meccseken, nem ismeretségek alapján válogatok.
Engem nem a saját sikerérdekek vezérelnek, nem hírnévre vágyok, hanem eredményességre és tehetséges generációk kifejlesztésére.
Arra, hogy olyan kis generációk kerüljenek ki a kezeim közül, akik majd idővel a nagy csapatnál is magas szinten tudnak szerepelni.
Magyarország csapata nem a sajátom, ezt mindig szem előtt tartom.
Most, hogy a klubom fiatalítási folyamatba kezdett, talán az ott is épp 20-21 éves generációmra készített új taktikáim inkább beválnak majd e magyar korosztályos csapatnak.
Vállalnék egy újabb szezont, amennyiben úgy vélitek többen, hogy megérdemlem a kijutás után a VB-szereplési lehetőséget is, amennyiben úgy vélitek többen, hogy segítettem nem csupán egy csapat, de több fiatal fejlődését is az elmúlt szezonban, feladva néha a játékot és eredményeket, amennyiben úgy vélitek többen, hogy félig-meddig sikeres volt az adott rizikókkal együtt ez a szezon.
De ha mégsem kapnék új lehetőséget, azt is megértem, hiszen nem az aktuális csapatnak, egy bizonyos játékoscsoportnak, hanem generációk több játékosának a fejlesztésével foglalkoztam, erre ráment néhány eredmény is, legalábbis a barátságos meccseken.
Köszönöm az idei lehetőséget, egy nagyszerű élmény volt külhoni magyarként irányítani annak az országnak a fiatal csapatát, amelyhez isten tudja miért, de születésemtől fogva a legszorosabban kötődtem és büszke vagyok rá, most már külhoni állampolgáraként is.
Ennyi a beszéd:)
HAJRÁ, MAGYAR U21!
(edited)

Na, szerintem ez egy igen tisztességes beszéd volt, innentől nincs is mit kérdezni. Gratulálok a hozzáállásodhoz, a lelkesedésedhez, az eredményeidhez és terveidhez is. Teljesen jók.
Részemről megy a szavazat neked, szépen teljesítettél eddig. Csak így tovább!

Háború és béke...gondolom arra célzol, hogy előbb bejelentettem, hogy nem pályázok újra a posztért, most meg ismét itt vagyok.
Hát a múlt meccs után valóban ezt irtam, mivel nem fért a fejembe, hogy egy kis csapat hogy tudott minket legyőzni, mikor ők 21 évesekkel, mi 20-asokkal és 2 db. nem éppen válogatott szintű játékossal álltunk ki és körbelőttük a kapujukat, de csak kapufákat sikerült számlálnunk a mi oldalunkon.
Utólag megértettem, hogy a korkülönbség, tetézve a két új "válogatottal"éppen elég előny egy selejtezőkben harmadikként végző csapat ellen, de Jordi válasza volt az főként, ami arra ösztönözött, hogy ne álljak itt meg, hanem vigyem végig a munkát, amit félútig többé-kevésbé sikeresen vittem.
Azután újraolvastam azt, amit jelöltként vállaltam:kijuttatni az U21-et a VB-re!
Idézet a múlt kampányból: "Én nem várok maxpontos első helyet, mert azért van első kalapos ellenfél is, de VB-n a helyünk mindenképpen."
Ezt teljesítettem.
Akkor miért kéne visszalépnem?
Ezt a keretet más annyira nem ismeri, mint én.
Na ez az amiért ismét indultam.Amiért a pillanatnyi fellobbanásomra(háborúra) ismét békegalamb szállt.
Úgy érzem, legalábbis úgy remélem:félúton vagyunk és nem egy zsákutcában:)
Jön a VB, azzal lesz teljes a kép.

Szerintem C-vitamin szimplán a Háború és béke c. regény hosszára utalt... :D De lehet, hogy naiv vagyok. Mindegy, a lényeg, hogy ne vegyél mindent magadra, mert egy vezetőt mindig fogja valaki támadni, függetlenül attól, hogy mit csinál. Szóval, ha jól is csinálsz mindent, akkor is lesznek, akiknek nem tetszik a munkád vagy a személyed. Szerintem C-vitamin nem közéjük tartozik, csak pusztán arra utalt, hogy manapság nem szokás ilyen hosszú monológokat írni... Én is mindig megkapom a magamét, ha maseriádázok (milyen szép magyar szó, te jó ég)... :D
Kivánok neked sok sikert a választásokra! A VB is neked kell irányítani a csapatot!
További sok sikert!!
További sok sikert!!
Ja, az egészen más.
Valóban eléggé hosszúra sikerült, de ne tudd meg, még mennyi minden bele fért volna:)
Szóval vegyétek úgy hogy ez a rövidebb változat.(a másik 14 fejezetet tartalmazna, 14 hét -14 meccs tevékenységének és mérkőzéseinek alapos elemzése és összefoglalója lett volna)
És a te maseriádáiddal ellentétben, ez esetben van rá két hét is, hogy elolvasd, te viszont a nemzeti fórumok topikaiban a leglényegesebb témákban dobod be a regénykéidet.
@angyal:Köszönöm, neked is sok sikert.

Szóval nekem önálló topik kéne, mely állandóan látszik? :D :D :D Szerintem megugrana a felhasználók csökkenésének üteme.
Amúgy ez még mindig az U21 választás topik és sok sikert, l-zsoltnak!

Keretben van Zsoldos, még valami forma-növelőt kéne beadnod neki:)
Igen, Maserati leírta mire gondoltam, de tetszett a te válaszod is... :))
Kicsit fura egy ilyen magamfajta fórumfüggőnek, hogy múltkor 9 oldalon át kellett győzködnöm itt a tisztelt szavazókat, most meg elég volt egy szövegbe beirnom 9 oldal anyagot és kész, lecsitult mindenki körülöttem:)Pedig új elemet is vettem az egérbe e héten...
Most talán feszültnek kéne lennem, izgulnom, hogy mi lesz, ha jön a "jó barát" és kezébe veszi a csapatot?Mi lenne?Mennék neki tolmácsnak, ilyenre úgyis szüksége volna:D
Vagy lelki tanácsadónak, mert időnként ez a lengyel is abba hagyja a játékot szóban, mint klein papa...
Aztán szurkolnék neki, hogy mikor felejti már ki a csapatból a saját két U21-es csatárját, helyet adva magyar udvarban nevelkedő suhancoknak is.Időnként téblábolnának MID-ben is, mert az edzés a fő.
Az adatbázisba való beilleszkedéshez meg tartanék felkészitőt, mert mire rájön, hogy nem frissül magától, letelik a VB:)
De most csend van, talán jobb is.Van időm számolgatni.Szóval múltkor volt 22 szavazatom.Most van 40 szavazat összesen.Tehát, elvileg ha még megvan a 22 szavazat, akkor maradhatok, mert még van egy magyar jelölt is,legalább egy saját szavazattal...
De hogy megvan-e még?Nos, nincs sok időm tűnődni rajta.Vasárnap kiírják az eredményeket.
Ám ha sikerült egy kicsit ezzel fölvíditsam a magyar közösséget, már az is valami.
Ma jó kedvem van, mert már reggeltől ezerrel villogott a levelesláda és nőnek-nőnek a kis magyar palánták.Vasárnap viszont azért nem lenne, ha elvesziteném őket örökre.
Hányszor megfeledkeztem a saját csapatomról, mert ezt jobban szerettem...
Ezért nagyon hálás vagyok.Kösz a voksokat, a bizalmat, mindent.
Aki unja a kis monológjaimat, kérdezzen vagy kapcsoljon át más csatornára:)
Hajrá magyarok!