Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Meccseink megbeszélése
hát szerintem elég érdekes az ellen taktikája és a tieddel összevetve elég sokl szabad mozgás nyílt meg így előtte...
Meg polszki a szerencsével se állt soha hadilábon. :)
Klubújság100% Buda - A Le(é)dererek napja!:D
2008-07-13 12:29:59
Hőn imádott csapatunk a bajnokság utolsó helyén szerénykedő Ajax Budapest otthonába látogatott. Tudhatták a srácok, hogy nagyon szervezetten és szívósan védekező ellenfélről van szó. Az első perctől kezdve nagy nyomás alatt tartottuk a kapujukat, de csatáraink nem bírtak a feladattal. Jött azonban a középpályás, viszonylag gólerős Lederer... Mindenki lágy ívelést várt 30-35 méterről, ő azonban védhetetlenül felcsavarta a lasztit a hosszú felsőbe. Beindult a gólgyártás, nagy különbségű győzelemre hajtottunk, amit azonban veszélybe sodort, hogy Dedkov az idényben először, és remélhetőleg utoljára megsérült.
A helyére állt be az az ifjú tehetség, aki a mai nappal beírta magát a Buda szurkolók szívébe. Léderer Sebestyénről van szó. Első bajnoki gólját fejjel, és ki másnak, mint Vincent Lederernek a beíveléséből szerezte, összesen pedig 3-at lőtt.
Hogy véletlen névazonosságról van-e szó a cseh és a magyar játékos között? Nos, régóta rebesgetik már az öltözőben, hogy nem. A két fickó utána is nézett a kérdésnek, és megállapították: közös ősapjuk annak idején harcolt a 30 éves háborúban Bethlen Gábor seregében, és az egyik csatában nyújtott teljesítményére a fejedelemtől 92 %-os értékelést kapott!
Hogy mik nincsenek Budán!

Nekem meg eltűnik a 3.gól utáni középkezdéskor...
De most az ismétlés alatt is
:D
De most az ismétlés alatt is
:D
De ez akkor is, h lehet, h az 60 millás csatim 6 méterről nem talál be, az csatija 30 millások, és 6-ból 4-et berugnak??????????????????????????????????? Ez annyira rohadt mocskos módon dühít, h 1 ilyen csapat ellen kapok ki, h sokszor azon gondolkodom, leteszem a picsába ezt a játékot, és akkor nem fogok minden hétvégén szétrobbani! Jó a taktikám, de el nem hoszem, h félelmetes befejezéssel, 6 méterről fölé lehet rúgni azt a buzi labdát. Az ellen 6 szor elmegy a kapumig, és akkora gólokat lő a 20 millás csatija, h a 60 millásomtól ritkán látok olyat!!!! Én nem értem, h ez hogy van, de jó lenne valamit kitalálni erre, mert a fa..om nem kicsit van tele az ilyen meccsekkel! Ha valaki tud erre ésszerű magyarázatot, az kérem tudassa velem.
xy16 to
klein [del]
Nem az árat kell nézni hanem a képességeket:) C. Ronaldo még a tizenegyeseket is kihagyja (pedig ő 90-100 millió euro között mozog):D
Jah, és nem mindig a jobb csapat nyer...
(edited)
Jah, és nem mindig a jobb csapat nyer...
(edited)
Nekem sérülés miatt állt be a 21 millás cserecsatárom, és többet lőtt, mint a többi csati együtt véve:)
Ciprian Sârbulescu , kor 26
érték: 38 800 000 Ft
fizetés: 465 000 Ft
erős forma
nagyszerű erőnlét reménytelen védés
erős gyorsaság pocsék védekezés
nagyon jó technika megfelelő irányítás
gyenge átadás félelmetes gólszerzés
ő gnenge csatár lenne??????
érték: 38 800 000 Ft
fizetés: 465 000 Ft
erős forma
nagyszerű erőnlét reménytelen védés
erős gyorsaság pocsék védekezés
nagyon jó technika megfelelő irányítás
gyenge átadás félelmetes gólszerzés
ő gnenge csatár lenne??????
Lassú és nem elég technikás. Az hogy helyzetbe kerül nem rajta, hanem az ellenfeled védőin múlik. A félelmetes gólszerzés pedig nem garancia semmire. Ennél klasszisokkal magasabb gólszerzéssel is körbelövöldözik a kaput.
És az ellennek ennél sokkal szarabbal lövik a gólokat............... Lehet itt abbahagyom ezt a játékot. már nincs hozzá idegzetem..........
sztem ez a gólszerzés dolog úgy van, h vannak csatárok, skillektől függetlenül, akik nagyon gólerősek, és vannak olyanok akik pedig nem..... mint a valóságban... pl Van Nisterroy (vagy mittomén h kell írni a nevét :DD) nem a legjobb csatár, mégis egy két lábpn járó gólzsák.
nekem van egy csatárom, nagy rakás szar a srác, mégis lő meccsenként 2 gólt, és nemcsak NBIV-ben, hanem NBIII-ban is elég gólerős volt a srác.... én ebben hiszek.... :))
Ő az:
Barry Hazelzet, kor: 26
klub: Gödöllői Góliát DSE, ország: Nederland
érték: 56 500 000 Ft, fizetés: 560 000 Ft
isteni forma, hihetetlen taktikai fegyelmezettség
figyelmeztetés: félelmetes erőnlét tragikus védés
kiváló gyorsaság megfelelő védekezés
gyenge technika átlagos irányítás
átlagos átadás erős gólszerzés
Statisztikák:Hivatalos meccsek: 109
Hivatalos meccseken szerzett gólok: 72
Hivatalos meccseken adott gólpasszok: 15
(és kb. 50 meccsen nem nállam játszott, és akkor alig lőtt gólt...., tehát ennél am. eredményesebb... százalékban)