Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Sokker Bajnokok Ligája
ufhcs to
rohamkacsa
Köszönöm szépen, jól esik, hogy ilyen sokan bíztattok a nemzetközi porondon. Az első kör sem volt egy szokványos első körös ellenfél, 70 feletti értékelést hozott, de azt viszonylag simán sikerült hozni. A múlt heti ezzel szemben már neccesebben alakult, a 3-4 szezonnal ezelőtt egyaránt döntős, korábbi BL-győztes Howling Wolves volt az ellenfél. A meccs nagyon hullámzóan alakult, ráadásul a 19. percben lesérült a VKP-m és egy védő állt be onnantól középpályán játszani, úgyhogy a dolgok nem alakultak optimálisan.. A továbbjutást egy hajszál döntötte el, a 90. percben sikerült egyenlíteni, majd a hosszabbításban még a tizenegyesek előtt eldöntöttük a meccset. A szoros mérkőzés ellenére úgy érzem, megérdemelten ment tovább a csapat.
Holnap következik a lengyeles beütésű csapatevű angol kupagyőztes, a RTS Widzew Łódz csapata, akik szintén nem képviselnek gyenge játékerőt. Ráadásul két eltiltottal és egy (igaz csak enyhén, de) sérülttel eléggé le vannak határolva a lehetőségeim, de megpróbálok holnapig valamit kiokoskodni.

Sajnos ma nem jött ki a lépés. A két eltiltott eléggé lehatárolta a lehetőségeimet, annyira nem voltam komfortos egyik összeállításommal sem. Sajnálom, kifejezetten azok után, hogy a londoni lengyelek talán egy hajszállal gyengébbek voltak a múlt heti ellenfélnél. A szezon további részében azon leszünk, hogy jövőre is a BL-szereplők között legyen az ufhcsTC.
Sajnálom, hogy nem jutottál tovább.
Reméltem, hogy az utolsó 1-2 körig eljutsz :)
Reméltem, hogy az utolsó 1-2 körig eljutsz :)
Szép munka így is !
Most tapasztalat gyűjtésének jó volt, kövi szezonban cél a győzelem ! :)
Most tapasztalat gyűjtésének jó volt, kövi szezonban cél a győzelem ! :)