Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Ifik tehetsége az új rendszerben
Knight [del] to
All
A topik célja annak kiderítése, hogy az edzők mennyire "vakulnak meg" az új ifi rendszerben, pontosabban mennyire lehet majd nekik elhinni, ha valamit mondanak egy játékos tehetségéről.
Az már gondolom mindenki számára ismert tény, hogy a jövő héten bevezetére kerülő újításokat követően az edzők már nem mondják meg pontosan, hogy egy játékos hány hétre lépte meg a következő szintet az ifisuliban. Ez például akár azt is jelenti, hogy előfordulhat olyan hogy az ifink már erős szintű, de az edző még mindig csak jónak látja (vagy fordítva). Persze azt még senki nem tudja pontosan miként fog alakulni a játékosok tehetségének a pontatlanabbá tétele az új rendszerben, de talán kiszámolhatjuk.
Ehhez azonban adatokra van szükség! Méghozzá olyan ifik adataira, akik már legalább kettő "tiszta" (=az első szintlépéstől számított legalább két) szintlépésen túl vannak és lehetőleg még egy ideig a sulidban lesznek.
Ennek az érteme, hogy az új rendszerben a játékos tehetsége nem változik, csak az edző nem tudja pontosan megmondani a szintlépés idejét. Így ha van egy a jelenlegi rendszerben ismert tehetségű játékosunk (pl. 3-3-4 hetes (3.33-as) stabil tehetséggel), akkor összehasonlíthatjuk majd azzal, hogy mit mond róla az edző (vagy hány hetente lépi a szinteket) majdan az új rendszerben. Ergó elvileg kiderülhet, hogy mennyire lesz majd "vak" az edző.
Tehát kérlek mentsétek le az adatokat az összes számításba vehető ifitekről, hogy majd összehasonlíthassuk őket a pár hét múlva kapott tehetségadatokkal. A használt ifiedző általános szintjét is jegyezzétek fel!
Ebben a formában írjátok be a tehetség adatokat: (csak biztos adatokat adjatok meg!)
Détári Lajos: -/---/----/---/- (mennyei ifiedző)
(jelentése: a suliba érkezés után 2 héttel lépett szintet, utána 4-5-4 hétre lépett, és van benne +1 hét edzés)
A legegyszerűbb persze screenshotot csinálni a játékos fejlődéséről a segédprogramokban és belinkelni.
Köszönöm annak, aki segít és adatot szolgáltat!

Sásdi Fc Quieto
akiket nekem érdemes betenni(minimum 2 lépés, illetve az uj rendszerben is az ificsapatomban lesznek):
Név Hetek Képesség Szintlépések Átl.hét/lépés Elõrelátható szint
--------------------------------------------------------------------------------
Bulcsú Héder 3 erõs 4 3,33 erõs (8,9)-/--/---/--/
Patrik Gothár 6 kiváló 7 3,5 brilliáns (14)---/--/---/--/---/--/---/-
Csaba Bán 10 erõs 4 3,67 félelmetes (11)-/---/--/---/-
Alfréd Hutai 11 erõs 2 6 nagyszerû (10,67)-/-----/----
varázslatos ifiedző
én kezdeném azzal, hogy mi a változás:
Viktor Hemrich 1 erõs -----/ semmi változás! - erős - 18 éves mezőnyjátékos lett
István Zsolnyánszki 2 jó ----/---- felugrott 1 szintet! - erős - 16 éves mezőnyjátékos lett
Béla Ady 3 gyenge - felugrott 1 szintet! - +1 - átlagos - 17 éves mezőnyjátékos lett
Bulcsú Héder 3 erõs -/--/---/--/ - 2 szint!!! megfelelő - 18 éves mezőnyjátékos lett
Botond Mérei 5 gyenge --- Semmi változás 18 éves mezőnyjátékos lett
Patrik Gothár 6 kiváló ---/--/---/--/---/--/---/- +1 hihetetlen 18 éves mezőnyjátékos lett
Csaba Bán 10 erõs -/---/--/---/- +1 nagyon jó 16 éves kapus lett
Alfréd Hutai 11 erõs -/-----/---- -2 megfelelő 18 éves mezőnyjátékos lett
Róbert Berta 16 gyenge -- +2 megfelelő 18 éves mezőnyjátékos lett
Béla Ivitz 17 jó ---/ -1 megfelelő 17 éves mezőnyjátékos lett
Szilveszter Orth 19 átlagos --/- Semmi változás 16 éves kapus lett
Tódor Soltész 23 jó új semmi változás 17 éves mezőnyjátékos lett
Lehel Hegyesi 24 jó ----- semmi változás 17 éves mezőnyjátékos lett
eredmény:
0 edzés - edző vaksága miatt:
Szintlépések (6):
Viktor Hemrich (1): jó → erõs
István Zsolnyánszki (2): jó → erõs
Béla Ady (3): gyenge → átlagos
Patrik Gothár (6): kiváló → hihetetlen
Csaba Bán (10): erõs → nagyon jó
Róbert Berta (16): gyenge → megfelelõ
lefelé változott
Béla Ivitz (17): jó → megfelelõ
Alfréd Hutai (11): erős → megfelelõ
Bulcsú Héder (3): jó → megfelelõ
Baj van!!!!!:/
(edited)

Cicafiúk és a Zongora
varázslatos ifiedzővel:
Név Hetek Képesség Szintlépések Átl.hét/lépés Elõrelátható szint
Győző Nyerges 10 nagyon jó 4 4 kiváló
Áron Mészáros 12 nagyon jó 4 5 félelmetes
Ágoston Bányai 16 nagyon jó 2 5 hihetetlen

Ernő Svéd14:-/----/----/--- (kiváló ifiedző)
Ezen kivül nincs másik ifim akik nézhetnénk mert,2hét mulva már mind2 tehetséges ifim feljön...
Am remélem jol csináltam...5hets tehetség

Persze. Ha csak egy van az is jó, nekem sincs több.
az SV, vagy SO lementi a végzett ifiket is, nem? vagy most külön excelbe ki kellene másolni mindent? :S
na rendben, az SO elmenti a végzett ifik fejlődését is. :)
(edited)
na rendben, az SO elmenti a végzett ifik fejlődését is. :)
(edited)
szóval akkor a következő csütörtökön (december 10) az ifik edzetése már az új rendszer szerint lesz? itt akkor húzhatunk egy vonalat?
A már végzett ifikkel mi a nyavaját kezdjük? Olvasd el az első hsz-t! :)
hogy összehasonlítsam őket a mostaniakkal. közben rájöttem, hogy nem lehet, de mindegy, én akkor is összehasonlítom. :P
Nyugati Huligánok FC
Edző: Hihetetlen szintű[b]
Jenő Weöres [b]5,67 --/------/-----/-----/----- nagyon jó ---> nagyszerű[10,94] (6 hét)
Boldizsár Geisz 6,5 ------/-------/------/--- nagyon jó ---> nagyszerű [10,85] (9 hét)
Endre Ott 5,00 -/-----/-----/-----/- jó --->nagyon jó[9,2] (10 hét)
Marcell Urbanik 5,33 -/------/-----/-----/--- erős --->nagyszerű[11] (13 hét)
Tivadar Agárdi 5,33 -/-----/-----/------/- nagyon jó ---> félelmetes[11,33] (13 hét)
Róbert Hargitai 4,5 -/-----/----/----/-----/- erős---> félelmetes[11,33] (14 hét)
Máté Breznay 3,67 --/---/----/----/--- nagyon jó ---> brilliáns[14.45] (14 hét)
Remélem segítettem vele, különösen Breznayt lesz érdekes figyelni aki eléggé tehetséges, és hihetetlen edzővel produkálta eddig ezt. Még 17 hetet tölt a sulimban.

Hihetetlen edzővel 3,67?
Úristen, akkor cseréld le varázslatosra, és ez lesz 3,17!

Jövőhéten már 3,75 lesz szerintem, mertm ost nem léptem eg de az SO még 3,67-et írt... Az a baj, hogy képtelen vagyok jobb edzőt tartani, mert így is nagyon mínuszos vagyok. :S
Nekem csak egy ifim van, aki kétszer lépett. Abból is az egyik 4 hét, a másik 5 hét :D