Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Van egy kérdésem. :)
Újként nagyon nehéz a játék. Bár már elfelejtettem, hogy pontosan milyen költségekkel működött a csapatom, amikor kezdtem, de azt nem felejtettem el, hogy mennyi hibát követtem el a játék első 10 évében. :))))))
A legnagyobb hiba, amit többször is elkövettem, az volt, hogy úgy akartam játszani, mint azok, akik már több éve játszanak.
Az ifiakadémia fontos a válogatottnak, és én is azt vallom, hogy mindenkinek legyen akadémiája, mert így nagyobb az esély egy erős magyar csapatra. De az első 2–3 szezonban én nem ajánlom a sulit. Először építs biztos alapot a csapatod számára.
Legyen 10 fiatal játékosod, akiket edzeni tudsz, és akik majd az eladásuk után stabil anyagi hátteret biztosítanak a csapatod számára.
Ifiakadémiát csak akkor nyiss, amikor már tisztán látod, mennyi a heti bevételed és mennyi a kiadásod. Ha stabilan pluszban vagy heteken keresztül, és úgy látod, hogy beleférne heti plusz pár millió kiadás, akkor mehet az akadémia.
Körülbelül egy ifiakadémia egy gyengébb edzővel és 10–15 hellyel heti 5–7 millióba kerül. Ha lesz ennyi extra bevételed, akkor mehet a suli.
De most még annyi fontosabb dolog van előtted, hogy ezzel egyelőre kár foglalkozni.
-Játékosok vásárlása edzésre
-Edző vásárlása
-Stadion bővítése „megfontoltan”
Ezeket a dolgokat az ifiakadémia megnyitása előtt még rendbe kell tenned, és itt is sok a buktató.
De a legeslegfontosabb dolgot már jól csinálod: érdeklődsz a fórumon. :) Ezt még azzal tudod fokozni, ha választasz magadnak egy segítőt. Nekem Jordi volt a fő segítőm, amikor kezdtem a játékot, utána pedig Gyenge segített nagyon sokat az edzésben.
A fórumon való érdeklődés is jó, de még hasznosabb lenne számodra, ha egy tapasztalt felhasználóval meg tudnád beszélni a csapatoddal kapcsolatos fontos kérdéseket. Én is szívesen segítek neked, nyugodtan írj privátban, ha van valami, amit nem értesz. :)
Az edzőkkel kapcsolatban láttam, hogy többen is fejtegetik, melyik edző mennyire lehet jó. Ez az új rendszerben már számszerűsítve lett.
Itt az én listám. Plusz-mínusz 3% eltérés lehet benne, mert van különbség hihetetlen és hihetetlen edző között is ha főedzőről vagy ifiedzőről van szó.
Egy mennyei edző 96%-os edzésintenzitással edzi a játékosokat, míg egy hihetetlen edző 76%-kal. Ez azt jelenti, hogy a játékosok 20%-kal jobban fejlődnek egy mennyei edző keze alatt, mint egy hihetetlen edzővel.
Ez ugyan úgy igaz a skillek edzesénél. Ha pl gyorsi edzést adsz a játékosnak egy gyorsiban mennyei edzővel, akkor az 20%al gyorsabban fejlődik, mintha ezt egy hihetetlen gyorsi skillű edzővel tennéd.
Jobb oldalat a számok százalékban.
[url=https://ibb.co/cKjs9FS7][/url]

Köszi, ezt az edzői statot nem ismertem és nagyon jó támpont.
Alapvetően csak az újításokkal nem vagyok tisztában. Meg már elfelejtettem sok mindent. Pl ifi rendszer.
Még 2005-ben regisztráltam a játékba. Akkor még nagy élet volt a fórumon. Élőben néztük a válogatott meccseket és ment közben a dumálás. Nagyon sajnálom, hogy ez már nincs meg sehol. 2006-2007-ben építettük a válogatott adatbázisát. Most találtam meg. Olyanok vannak benne, mint Benjamin a Grecoland kapusa, vagy Bagoly, a Bolondokháza védője. Vagy Rózsa, Grósz, Dajka, Dinka a válogatott akkori csatárai. Számomra legendásak.
Szóval ha nem hagyom el a játékot megint, akkor egyértelmű, hogy az ifiedzés alap lesz. Csak ahhoz tényleg kell egyfajta anyagi megalapozottság, mert szeretném, ha meg tudnék fizetni egy varázslatos ifi edzőt. /Bocs a nosztalgiázásért/

Kallay eladásával egy kicsit elakadtam ezen a fórumon, és rátaláltam erre ;-).
Nem tudom, hogyan készült ez a táblázat, de én kicsit másképp látom a dolgot. Úgy gondolom, hogy Sokker úgy van beállítva, hogy az utolsó százalékok sokba kerülnek az eredményhez képest, és ez a trénerekre és az edzésekre is vonatkozik. Úgy gondolom, hogy a 3 x általános szintű asszisztensek tragikus helyzete még mindig sokkal jobb, mint ha nincsenek asszisztensek.
Extrém módon fogalmazva, azt is gondolom, hogy egy tragikus ifjúsági edző is mindig alapos munkát végez, és gondoskodik arról, hogy egy például 3,5 tehetségű játékos egy 15-ös edzővel most a tragikus ifjúsági edzőnél például 7 tehetségű legyen, és ne úgy, ahogy az előző táblázat feltételezi, 35 vagy 50 tehetségű.

Ha rosszabb ifi edzője van valakinek, attól még nem fog rosszabb tehetségű játékos érkezni a suliba.
Csak lassabban fog fejlődni a suliba amíg ott van, de attól ugyan olyan tehetségű lesz mintha egy mennyei edző látta volna.
A százalekos értékeket a sokker edzés oldalról szedtem.
[url=https://ibb.co/XxfrKRcJ][/url]
Ezen a képen a fő edzőm van.. Védésből félelmetes 11es szintű és az oldal 65% ot ad erre. Míg a mennyei szintre 94%.
A sokker alapján írtam ki a számokat. :)

Az a tény, hogy egy vagy több képességük például a maximális érték 65%-át teszi ki, még nem jelenti azt, hogy ez a képességük hatékonysága is egy elvégzett edzés során.
Training
Trainer: 11,16,16,16,16,16,16,16
Assistants: 15.79167
Juniors: 16.5
Goalkeepers: Pace
Defenders: Defender
Midfielders: Technique
Forwards: Technique
ez az igazi tény.
szerintem elbeszéltek egymás mellet ,és mind kettőtöknek igaza van.
a hatékonyságot segédeknél a 3 db tragikus is emeli.
0-16 ig ez nő segédeknél..... ennyi.
ifinél meg szerintem brill alatt nincs értelme... bár ez most kezdő ként nézve más.

A legnagyobb probléma az, lehet bármilyen edződ az ifisuban, vagy edzhetsz bármilyen játékost, ha szar a tehetsége. Nekem a legnagyobb problémám az, hogy nem jönnek tehetséges ifik. Hiába van ott a mennyei edző.
Ezt most Szenegálból feljövő ifik is mutatják. Jó sokáig nem jön semmi, pedig vannak olyanok, akik elég jó ifiedzővel bírnak, de 2.5 idényen keresztül nem jött semmi pl. Aztán hirtelen most több jó ifi is jött.
Ezt most már végigcsinálom, amíg vissza nem vonul ez a mennyei tréner marad. De nem feltétlen látom már akkora értelmét egy mennyei edzőnek segédek szempontjából se. Csak pörgeti az ember és pörgeti az értelmetlen pénzeket, hogy jöjjön egy mennyei edző, de elég a 3x15-ös segédedzői kar.

tegnap fogtam kezemben a Nemzeti Sokker egyik nyomtatott peldanyat! :D
azért valljuk be hülyén nézne ki ha minden szezonban ,húzunk( 5-6 )17-es ifit / csapat.
olyan mint a forma ....
van akit a játék kezdete óta kisértenek a jobbnál jobb ifik.
pl jordy ,
soha nem húztam korban-tehetségbe olyat mint ő....
frissen 4 mrd-ért eladott ifit .
egy alkalommal néztem ezt: 1 szezon alatt annyit keresett ifin edzés nélkül.
mint én 10 irl év alatt.

Jó persze, nem azt mondom. De kb. szezonokra leosztva 18-20. szezononként jött egy olyan ifi, átlagra leosztva, aminek értéke is volt, mondjuk legalább 200 millió, akkor azért az se normális. Ebből a szempontból nem éri meg. Persze én is sokszor gondoltam bezárom a sulit, aztán meghagytam, majd valaki megveszi és lát a vackokban némi fantáziát.
Az, meg, hogy 300 estleg 500 milla fölött kapjak erre volt sokker pályafutásom alatt összesen 3db ilyen ifim. 500 milla fölöttiből konkrétan 2db.

2 ifit adtam el 1 mrd pénzért fixen friss ként
3-400millás az volt 5-7 db
volt 2 db 2 mrd edzve.....
a többi ami így eladó volt , mind edzett .ők sincsenek sokan.....
bár ennek ellenére viszonylag sok válogatott játékost termelt az akadémia :csak pénzt nem.
(edited)

Jó volt olvasni ezt a kis nosztalgiázást. Akkor te tényleg még a kezdeteknél voltál itt. Mennyi ideig játszottál?
A fórum élete amúgy szerintem mindig hullámzik. Most épp lent van az aktivitás, de ezt simán vissza lehet hozni. Biztos vagyok benne, hogy még mindig sokan vannak, akik napi szinten olvassák a fórumot, csak épp nincs kedvük hozzászólni. De ez könnyen megváltozhat. Elég pár ember, aki elkezd újra írni, beszélgetni, és előbb-utóbb mások is csatlakozni fognak. Egymás kedvét kell meghoznunk hozzá.
Én is egy kisebb gödörből jöttem vissza. Az elmúlt pár hónapban inkább csak kötelességből néztem fel az oldalra, de alig írtam bármit a fórumba. Egyszerűen nem volt kedvem, valahogy semmi nem fogott meg a játékban. Most viszont szerencsére újra megjött a kedvem.
És akartok valami durvát hallani?
Komolyan csak miattatok jöttem vissza. Ti hiányoztatok.

Őszintén szólva nem, :D Nem tudom minek a rövidítése, de azért ~20 éve volt. Amúgy ha érdekel valakit a meglévő adatbázisból készítetem egy html fájlt, amiben benne vannak még az edzői kommentek. :)
Jajj, de romantikus. Szivecskés rózsás képet nem töltesz fel nekünk?:)
Bár te seriff vagy, így előbb töltesz fel, valami perverz banános képet:))