Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »Megérte? Nem érte?
Szerintem ennyire nem rossz ez. Én hasonlókkal nb2t nyertem és nb1ben is a 4.helyre odaértem. Pedig ez előző szezonbeli nb1es mezőny nagyon erős volt.
Szerintem ez egy normális, jó vétel volt.
Ha még van mellette további egy-kettő ugyanilyen, meg vagy legalább kettő-három ennél egy picit erősebb középpályásod (magasabb védekezéssel és egy-két skillponttal magasabb szinttel a főskillekben, akkor simán dobogóra is esélyes csapatod lesz másodosztályban is. De hát ugye egy komplett erős középpályasort felépíteni nem ugyanaz, mint egy-két jó játékost venni.
Hogy mire mész vele, az a szerencsén és az ellenfeleken is múlik, valamint, hogy az adottságait mennyire tudod kihasználni. Akit vettél, az egy klasszikus szélső. Mivel 26 éves, akár még egy picit fejlődhet is, bár nem túl sokat, mert ahhoz még folyamatos edzés is kellene neki ilyen magas szinteknél már.

De gondolom, hogy nem az ilyen 14-es skillű középpályások voltak a csapat húzóemberei? :) Bizonyára volt ennél erősebb kapusod, védelmed és csatáraid. Mert én továbbra is azt állítom, hogy a 14-es skillekkel nem lesz meghatározó ember Nb2-ben.
A futball alaptörvénye, hogy kell egy jó kapus:) Ez a playa jó csak jól kell a csapatban a helyét megtalálni. Szélső, fusson sokat mert gyors és szórja majd a gólpasszokat. Simán lehet húzó ember nb2ben.
Szerintetek mennyit ér egy
30 éves,
magasság: 184 cm, súly: 76.9 kg, BMI: 22.71
gólszerzés 16
irányítás 14
technika 14
átadás 14
gyorsaság 12
Erőnlét 11-es
képességű gólvágó most?!
(edited)
30 éves,
magasság: 184 cm, súly: 76.9 kg, BMI: 22.71
gólszerzés 16
irányítás 14
technika 14
átadás 14
gyorsaság 12
Erőnlét 11-es
képességű gólvágó most?!
(edited)
Risto Harend, kor: 16
klub: FC AHWID, ország: Eesti
érték: 5 500 000 Ft
fizetés: 120 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 178 cm, súly: 83.1 kg, BMI: 26.23
tragikus [0] erőnlét tragikus [0] védés
átlagos [5] gyorsaság pocsék [3] védekezés
átlagos [5] technika gyenge [4] irányítás
átlagos [5] átadás felejthető [2] gólszerzés
200milla vót,egy 100al túlfizettem nem?

Ha nem fizeted túl, akkor nem lett volna a tied. Akartad, megvetted, neked ennyit ért.
Ami nekem vlmemmyit ér,az nem egyenlő azzal h mennyit ér,vagyis mennyi a.piaci ára...ezért van ez a topic mások szerint mennyit érhet/avagy megérte-e megvenni...szóval megérte szerintetek,h mozoghat az ár hasonló játékosoknál?:)
És ha valaki (én biztos nem) azt írja ide, hogy drága volt, akkor megnyugszol? Vagy ha azt írja ide valaki, hogy nem volt drága, akkor szebb napod lesz? :)
Valamikor régen volt egy link, ahol korábbi transzferek voltak kigyűjtve. Nem tudom, létezik-e még, mindössze Gabcsi kedvéért idézem fel, hogy volt ilyen oldal.
Az alapvető gond az volt azzal az oldallal, hogy valós képet az sem adott. Mint ahogy a transzfereknél reális ár sem létezik. Egy 16 évesnél meg pláne: ki mit lát benne, mennyire illik az edzéstervébe - annyit ér.

Red_Pirate to
Attila
Ezt nehéz megmondani. Speciel azt mondom, hogy majd az idő eldönti. 16 éves játékosból bármi lehet. Nem egyszer láttam, hogy pl. megvettem 18 évesen egy Nigériait bagoért, akiért 16 évesen 300-400 milliót kidobtak. Bagoért megvettem őket, de alig tudtam beleverni pár szintet.
Attila to
Red_Pirate
És legtöbb esetben nincs semmi infó a tehetségről, pláne 16 évesek esetében. Ezért adom én azt, hogy ki mit lát benne, annyit ér. Nyilván már 3-400 millió egész biztosan túlzás lenne fentebbi játékosért, de hogy most ez a játékos 100 vagy 200, az már oly tökmindegy kategória. Szerintem.
Vanja Zamlata, kor: 31
klub: Előre FC, ország: Srbija,
érték: 412 750 000 Ft, fizetés: 5 025 000 Ft,
mennyei [16] forma, erős [8] taktikai fegyelmezettség,
magasság: 181 cm, súly: 76.9 kg, BMI: 23.47
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét tragikus [0] védés
mennyei [16] gyorsaság nagyszerű [10] védekezés
isteni [17] technika nagyszerű [10] irányítás
jó [7] átadás mennyei [16] gólszerzés
900m, árba vehettem? Annyira nem akartam megvenni :D