Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »Középpályás edzés
Nekem most van egy csatim, akit kivételesen 28 éves korában még edzek, mert 1-2 sérülés miatt elcsúszott, és legalább a 17-17-17et el akartam érni.
Ebből az lett, hogy jelenleg 15+1 GT edzés ellenére is várat magára még a gólszerzés lépés, de most csütörtökön randomra összejött 8+22GTre a 18as technika. Pedig azt már amúgy feladtam lelkiekben mellesleg. Ennek mennyi esélye van?
Tudom persze, hogy a technika gyorsabb, de ennyivel?!

Red_Pirate to
Xordo
Na ezt most jó, hogy beírtad, mert 9 középpályásom-m van és egy szem csatárom, a csatim 16-os technika és 16-os gsz-en áll.
Akkor inkább a gsz-t tolom, hátha a technikából összejön egy random, az a biztos.
(edited)

2 hétre lépte a 10-es irányítást. Most rápróbálok egy hétre az átadás edzésre, hátha abból is közel jár a lépéshez. Szeretném, ha 4x11-el fordulna 21 éve korra.
Botond Kajli, kor: 20
klub: Nyugati Huligánok FC, ország: Magyarország
érték : 51 600 000 Ft
fizetés: 425 000 Ft
hihetetlen [13] forma
kiváló [12] taktikai fegyelmezettség
magasság: 180 cm, súly: 74.4 kg, BMI (testtömeg index): 22.96
figyelmeztetés:
erős [8] erőnlét tragikus [0] védés
nagyszerű [10] gyorsaság pocsék [3] védekezés
félelmetes [11] technika nagyszerű [10] irányítás
nagyszerű [10] átadás felejthető [2] gólszerzés

Max Nurci, kor: 27
klub: DSI-SC, ország: România
érték : 572 350 000 Ft
fizetés: 7 990 000 Ft
felülmúlhatatlan [18] forma
felülmúlhatatlan [18] taktikai fegyelmezettség
magasság: 168 cm, súly: 67.2 kg, BMI (testtömeg index): 23.81
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét tragikus [0] védés
isteni [17] gyorsaság mennyei [16] védekezés
mennyei [16] technika mennyei [16] irányítás
mennyei [16] átadás erős [8] gólszerzés
Szezon elején lépett védekezést varazslatosra. Most meglepte a mennyeit is.
Felváltva fog kapni védekezést, technikát és irányítást a következő szezonban.
Illetve :
Nicolás Stortoni, kor: 21
klub: DSI-SC, ország: Argentina
érték : 138 100 000 Ft
fizetés: 1 860 000 Ft
pocsék [3] forma
varázslatos [15] taktikai fegyelmezettség
magasság: 167 cm, súly: 59.7 kg, BMI (testtömeg index): 21.41
jó [7] erőnlét tragikus [0] védés
briliáns [14] gyorsaság hihetetlen [13] védekezés
hihetetlen [13] technika hihetetlen [13] irányítás
hihetetlen [13] átadás nagyon jó [9] gólszerzés
O is most lépett védekezést.
Neki most 2 gyorsi jön aztán jöhet minden más szépen felváltva.

KPP
Fúha kemény diót vállasz Nurcival. Szerintem 2 skillt lehet beleverni még keservesen. A védekezés már nagyon gyilkos ilyenkor. De kíváncsi leszek mit hozol ki belőle.
KPP to
Red_Pirate
Ha megvan a tech és irányítás, akkor johet a védekezés és átadás. :D
A védekezés és átadás most 0 edzés van benne. ( Átadás kb 6-7gt )
30 éves kora elejére, közepére 5* isteni lesz. Ebben biztos vagyok.

pabloaimar21
Igyekszik az ember ! :D
Szerk.: követlek a következő szezonban ! ;)
(edited)
Szerk.: követlek a következő szezonban ! ;)
(edited)
Red_Pirate to
KPP
Na akkor egy kis szezonvégi beszámoló. Még 1 hét van az edzésből, de nem oszt nem szoroz. A 9 kp. Hamarosan érkezhet egy új, mert az egy szem csatárom edzése lezárul. Mondhatnám, hogy az U21-ből az összes kp-t felvásároltam, aki odaér majd a felnőttbe.
Landing Dabo, kor: 26
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 234 400 000 Ft
fizetés: 2 945 000 Ft
briliáns [14] forma
varázslatos [15] taktikai fegyelmezettség
magasság: 169 cm, súly: 71.4 kg, BMI (testtömeg index): 25
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét reménytelen [1] védés
varázslatos [15] gyorsaság briliáns [14] védekezés
kiváló [12] technika hihetetlen [13] irányítás
hihetetlen [13] átadás nagyon jó [9] gólszerzés
Sokszor volt úgy, ha jött volna jobb, eladtam volna. Most már kiedzem. Brill/brill átadás irányítást láttam benne max. Most azt mondom meglehet az a vari/vari kombó, ha nincs sérülés. Egy technika randommal kalkulálok még 28 éves kora végéig, az meglepne, ha lépne védekezés randomot.
Daudi Sidibe, kor: 24
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 203 000 000 Ft
fizetés: 3 155 000 Ft
gyenge [4] forma

magasság: 180 cm, súly: 77.5 kg, BMI (testtömeg index): 23.92
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét gyenge [4] védés

félelmetes [11] technika briliáns [14] irányítás
briliáns [14] átadás nagyszerű [10] gólszerzés
A GT-ket nem írom. Speciális edzésből 6 gyorsi, 2 irányítás és 1 átadás van benne. Azért nála talán a technikát fel tudom tolni brilliánsig és nem lesz olyan alacsony, mint a legtöbb vkp-nál. Majd kiderült.
Daouda Nadiack, kor: 20
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 91 700 000 Ft
fizetés: 635 000 Ft
mennyei [16] forma
hihetetlen [13] taktikai fegyelmezettség
magasság: 173 cm, súly: 63.4 kg, BMI (testtömeg index): 21.18
figyelmeztetés:
megfelelő [6] erőnlét tragikus [0] védés
kiváló [12] gyorsaság erős [8] védekezés
félelmetes [11] technika félelmetes [11] irányítás
félelmetes [11] átadás megfelelő [6] gólszerzés
Eredetileg szélsőnek terveztem, de a 46 skillpont nem lett meg idény végére és szerintem nem lenne meg a 4x17-es szélső, plusz sikerült pár támadó kp-t vennem és védekező középpályásnak több kell a Szenegáli válogatottba, így úgy döntöttem védekező középpályást faragok belőle.
Ndongo Mandiouban, kor: 21
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 131 450 000 Ft
fizetés: 1 175 000 Ft
félelmetes [11] forma

magasság: 177 cm, súly: 70.3 kg, BMI (testtömeg index): 22.44
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét tragikus [0] védés
briliáns [14] gyorsaság félelmetes [11] védekezés
nagyon jó [9] technika kiváló [12] irányítás
nagyszerű [10] átadás erős [8] gólszerzés
Egy újabb vkp. gyorsiból lépés közeli. Jövő idényben a védekezést picit szeretném jobban megnyomni. Utána arányosan edzem.
Idrissa Sarr, kor: 19
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 82 850 000 Ft
fizetés: 535 000 Ft
mennyei [16] forma
kiváló [12] taktikai fegyelmezettség
magasság: 178 cm, súly: 71.6 kg, BMI (testtömeg index): 22.6
jó [7] erőnlét tragikus [0] védés
félelmetes [11] gyorsaság félelmetes [11] védekezés
nagyszerű [10] technika nagyszerű [10] irányítás
nagyon jó [9] átadás megfelelő [6] gólszerzés
A csúcskategóriás vkp-m, a csúcstehetség. Ha belegondolok milyen kis szar skillekkel vettem és már alakul. Gyorsi lépés közeli.
Landing Djalo, kor: 17
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 9 750 000 Ft
fizetés: 115 000 Ft
tragikus [0] forma
nagyon jó [9] taktikai fegyelmezettség
magasság: 176 cm, súly: 70.3 kg, BMI (testtömeg index): 22.69
gyenge [4] erőnlét tragikus [0] védés
jó [7] gyorsaság gyenge [4] védekezés
megfelelő [6] technika jó [7] irányítás
jó [7] átadás pocsék [3] gólszerzés
Nála most Gabbben matekol egyet, hogy mit érdemes belőle kihozni, szélsőt, vagy vkp-t. Ő most egy kérdőjel, hogy mi lesz belőle. A gyorsit megfelelőről jóra 1spec+5 gt-vel lépte.
Lamine Thiaw, kor: 18
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 42 000 000 Ft
fizetés: 410 000 Ft
félelmetes [11] forma
megfelelő [6] taktikai fegyelmezettség
magasság: 188 cm, súly: 88.1 kg, BMI (testtömeg index): 24.93
reménytelen [1] erőnlét pocsék [3] védés
erős [8] gyorsaság felejthető [2] védekezés
erős [8] technika nagyszerű [10] irányítás
nagyszerű [10] átadás nagyon jó [9] gólszerzés
20 éves kora végéig csak gyorsi és technika megy már.
Amadou N`Diatt, kor: 18
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 34 150 000 Ft
fizetés: 245 000 Ft
varázslatos [15] forma
nagyszerű [10] taktikai fegyelmezettség
magasság: 177 cm, súly: 73.3 kg, BMI (testtömeg index): 23.4
gyenge [4] erőnlét tragikus [0] védés
nagyon jó [9] gyorsaság reménytelen [1] védekezés
megfelelő [6] technika erős [8] irányítás
nagyszerű [10] átadás jó [7] gólszerzés
Itt is egy szélső. A gyorsit erősről nagyon jóra 2 spec+1 gt-vel lépte, ami nem tűnik rossznak.
Yacouba Yatera, kor: 20
klub: Hullámfarkasok, ország: Sénégal
érték : 94 300 000 Ft
fizetés: 710 000 Ft
briliáns [14] forma
briliáns [14] taktikai fegyelmezettség
magasság: 169 cm, súly: 64.6 kg, BMI (testtömeg index): 22.62
figyelmeztetés:
megfelelő [6] erőnlét reménytelen [1] védés
hihetetlen [13] gyorsaság megfelelő [6] védekezés

félelmetes [11] átadás átlagos [5] gólszerzés
Jövő idényre egy átadás lépést mindenképpen tervezek nála, plussz gyorsi orrvérzésig. Valószínüleg jövő szezon második hetére meglépi a gyorsit brilliánsra.

Henri Korr, kor: 27
klub: Feltámadás F.C., ország: Sénégal
érték : 406 450 000 Ft
fizetés: 5 390 000 Ft
isteni [17] forma
isteni [17] taktikai fegyelmezettség
magasság: 177 cm, súly: 65.1 kg, BMI (testtömeg index): 20.78
félelmetes [11] erőnlét reménytelen [1] védés
mennyei [16] gyorsaság mennyei [16] védekezés
briliáns [14] technika varázslatos [15] irányítás
varázslatos [15] átadás megfelelő [6] gólszerzés
Amikor megvásároltam,akkor 5 x 15 volt a cél,ezt túl fogja teljesíteni. Még egy technikát lép,aztán eladom. Jó dolog ilyen szintű és ennyire tehetséges játékost edzeni. Előtte még sose edzettem ki ilyen szintű középpályást.
-----------------------------------------------------------------------------------
Ndongo Thioub, kor: 23
klub: Feltámadás F.C., ország: Sénégal
érték : 251 300 000 Ft
fizetés: 3 365 000 Ft
nagyszerű [10] forma
isteni [17] taktikai fegyelmezettség
magasság: 177 cm, súly: 82.8 kg, BMI (testtömeg index): 26.43
figyelmeztetés:
félelmetes [11] erőnlét tragikus [0] védés
varázslatos [15] gyorsaság briliáns [14] védekezés
nagyszerű [10] technika briliáns [14] irányítás
briliáns [14] átadás erős [8] gólszerzés
17 évesen vettem meg,800 milliót simán megért,nagyon tehetséges és nála csak az a kérdés,hogy jobb lesz-e,mint a fentebb bemásolt Korr. Bízok benne,hogy még nála is jobb lehet. Még rovarirtóval sem lehet majd megállítani. :D
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Salif Tjan, kor: 20
klub: Feltámadás F.C., ország: Sénégal
érték : 62 950 000 Ft
fizetés: 495 000 Ft
kiváló [12] forma
briliáns [14] taktikai fegyelmezettség
magasság: 178 cm, súly: 76.7 kg, BMI (testtömeg index): 24.21
figyelmeztetés:
nagyszerű [10] erőnlét tragikus [0] védés
nagyszerű [10] gyorsaság nagyszerű [10] védekezés
erős [8] technika nagyszerű [10] irányítás
félelmetes [11] átadás átlagos [5] gólszerzés
Amiatt vettem csak meg,mert úgy gondoltam,hogy az U21-be jó lesz. Oda rendben is lesz,ha más nem,akkor kiegészítő szerepben,mivel Red_Pirate játékosai szerencsére jobbak nála. Következő szezon végén eladom.

Akkor már én is bedobom ide, aki kp. lesz,
Főleg gyorsaság jön a következő szezonban, illetve technikával kezdünk most pár hétig.
Az első három kicsit "öregecske", de ha most gyorsulnak már egész használhatóak lesznek.
Kajli saját ifi volt, rajtam ragadt, de a héten megint lépett egy átadást.
Komora első körben most védőskilleket kap, ott is játszik jelenleg, majd a rákövetkező szezonban lesz irányitás, ahol ő rendbe jön és újra kp. irányba mozdul.
Hubert Bandach, kor: 22
klub: Nyugati Huligánok FC, ország: Polska
érték : 54 950 000 Ft
fizetés: 890 000 Ft
tragikus [0] forma
félelmetes [11] taktikai fegyelmezettség
magasság: 180 cm, súly: 75.8 kg, BMI (testtömeg index): 23.4
figyelmeztetés:
megfelelő [6] erőnlét tragikus [0] védés
kiváló [12] gyorsaság nagyon jó [9] védekezés
erős [8] technika hihetetlen [13] irányítás
félelmetes [11] átadás átlagos [5] gólszerzés
Nixon Passarela, kor: 21
klub: Nyugati Huligánok FC, ország: Brasil
érték : 100 550 000 Ft
fizetés: 945 000 Ft
hihetetlen [13] forma
kiváló [12] taktikai fegyelmezettség
magasság: 175 cm, súly: 71 kg, BMI (testtömeg index): 23.18
jó [7] erőnlét reménytelen [1] védés
jó [7] gyorsaság gyenge [4] védekezés
hihetetlen [13] technika hihetetlen [13] irányítás
félelmetes [11] átadás jó [7] gólszerzés
Sigbert Weiser, kor: 21
klub: Nyugati Huligánok FC, ország: Österreich
érték : 85 450 000 Ft
fizetés: 850 000 Ft
félelmetes [11] forma
kiváló [12] taktikai fegyelmezettség
magasság: 189 cm, súly: 87.7 kg, BMI (testtömeg index): 24.55
figyelmeztetés:
nagyszerű [10] erőnlét tragikus [0] védés
erős [8] gyorsaság erős [8] védekezés
nagyon jó [9] technika kiváló [12] irányítás
hihetetlen [13] átadás gyenge [4] gólszerzés
Botond Kajli, kor: 20
klub: Nyugati Huligánok FC, ország: Magyarország
érték : 48 000 000 Ft
fizetés: 425 000 Ft
erős [8] forma
kiváló [12] taktikai fegyelmezettség
magasság: 180 cm, súly: 74.4 kg, BMI (testtömeg index): 22.96
erős [8] erőnlét tragikus [0] védés
nagyszerű [10] gyorsaság pocsék [3] védekezés
félelmetes [11] technika nagyszerű [10] irányítás
félelmetes [11] átadás felejthető [2] gólszerzés
Gusztáv Komora, kor: 19

érték : 45 550 000 Ft
fizetés: 360 000 Ft
nagyszerű [10] forma
nagyon jó [9] taktikai fegyelmezettség
magasság: 184 cm, súly: 79.4 kg, BMI (testtömeg index): 23.45
jó [7] erőnlét reménytelen [1] védés
nagyon jó [9] gyorsaság nagyszerű [10] védekezés
nagyszerű [10] technika átlagos [5] irányítás
nagyszerű [10] átadás gyenge [4] gólszerzés