Subpage under development, new version coming soon!
Subject: XXIII. Magyar Kupa
Gyengült a mezőny ha már egy rendőr is be tud jutni a 4 közé :)
Amúgy grat :)
Amúgy grat :)
megint a nehezebbnek tűnő ellenfelet kaptam. no mindegy. ha az ember idáig eljut, akkor már csalódott lenne, ha nem övé lenne a végső győzelem. ahhoz meg mindenkit meg kell verni. :)
Zaszta őszinte leszek én már ennek is nagyon örülök!
Illetve a leggyengébb ellenfelet kaptad :)

Az előző ellenfeled sem bizonyúlt túl nehéznek. :)
mondtam, hogy a látszat csalt kicsit. :)
nem volt ekkora különbség a két csapat között.

DÖNTŐS VAGYOK ÚR ISTEN!!!!
Óriási klubsiker!
Sásdi DÖNTŐ!!! Álmomban nem gondoltam volna!
(edited)

5 percig bírtam nézni a meccset. a 4. percben kiállították a csatárom, majd rögtön gólt kaptam úgy 25 méterről.
gratulálok a döntősöknek.
gratulálok a döntősöknek.
Bocs a kiállítás miatt én elsőre azt hittem, hogy az én játékosomnak kell elhagynia a pályát.
Igazából rettentően kíváncsi lettem volna mi van ha nem állítják ki a csatárodat.
Mert nagyon sok helyzetem volt, de ezt nem tudom miért a csatárod hiánya miatt, vagy egyébként jobb lett volna e a taktika :(
Nem tudom sajnos.
Mindenesetre örülök, illetve annak is h sérülés nem keletkezett, köszönöm a meccset!

nem igazán foglalkoztat már, mióta a játékot tönkretették. a random szerepe erősödött a meccsmotorban, a játék lényegét, a taktikázást csaknem teljesen megölték. hogy mi alapján jobb vagy rosszabb valaki, szinte lehetetlen megmondani.
egyébként sem ezen az egy meccsen múlt. nekem a legjobb játékosaim permanens formahiányban szenvednek egész évben. a csatársorom, a középpályám legjobbjai használhatatlanok. a legjobb védőim szintén. legutóbbi meccsén megsérült a középpályásom is. ez a korai kiállítás csak rátett egy lapáttal az egészre.
nem néztem végig a meccset. a korai kiállítás majd a 30 méteres gól után tudtam, hogy ma a sokker úgy döntött, te nyersz. az új meccsmotor élesítése óta kb. ez dönt. jó lett volna azért egyszer kupadöntőt játszani.
persze amilyen szerencsém van, még meccsbevétel sem igazán jött a kupából:
25 496 250
40 761 000
22 826 900
28 500 000
6 165 400
36 560 150
9 350 000
6 887 250
2 825 000
1 570 000
összesen nagyjából 175 millió forint, amivel kitörölhetem a szebbik felemet.
a hangulatom kettes szinten áll, vagyis ha kiesek az első körben majdnem ugyanitt vagyok, csak legalább a bajnokságban repesztek.
összességében azt a konklúziót vonhatom le, hogy a játék a szerencsét preferálja majdnem minden téren, és ezt sokszor a kitartó munkával sem lehet ellensúlyozni. már rég abba kellett volna hagyni.

Azért ekkora tragédia szerintem nincs. Tény, hogy a szerencse is tényező a játékban, de ha valamire nagyon ráfekszel, azt elérheted. Csak olykor "túl kell nyerni" hozzá a meccseket, hogy a szerencse szerepét minimálisra szorítsd.
Azért egy bronz serleg nem mutat rosszul a történelem rovatban, szerintem érdemes volt kupáznod, bár előző körben örültem volna egy B csapatnak. :)))
Mindenesetre grat az éremhez.
Mindenesetre grat az éremhez.