Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »[info] Sokker - nagy változások jönnek!
Nos, látszik, hogy még csak a felszínt kapargatják, gyakorlatilag nincs semmi tervük:
Ma megpróbáltam kihasználni azt az állítólagos lehetőséget, hogy az eddiginél több játékost eddzek... - Hát, ez zsákutca. Egyszerűen képtelenség normálisan felépített játékosállomány mellett több játékost edzeni.
A korlátozás, hogy csak a heti utolsó (második) poszton edződik a játékos, ebben a hárommeccses rendszerben sem ad több játékosnak lehetőséget, éspedig azért nem, mert a kupameccs van először, ahol ugye mindegyik csapat kénytelen a legjobb csapatát játszatni, utána meg két bajnoki van, amelyeken szintén kénytelen a legjobbakat játszatni, mindegyiket a legjobb posztján. - Ha kiesik a kupából, akkor sem fog változni a helyzet, mert a barátságos meccs megelőzi a két bajnokit, tehát nem lehet a bajnokikon nem edződött kezdőket a barátságoson edzeni. - A végső következtetésem tehát az, hogy nemhogy nyertünk volna edzést, hanem még vesztettünk is, és nem is keveset!
A megoldások között első helyen az szerepelhetne, hogy nem csak az utolsó poszt szerint edződnének a játékosok, hanem - mint pl. a Hattrickben is... - minden játékos edzést kapna, amelyik a héten az edzett poszton szerepelt, függetlenül attól, hogy utána játszott-e más poszto(ko)n. - Ennek előnye lenne az is, hogy a nem kezdő játékosok is jobban edzhetőkké válnának, hisz nem vennék el előlük a kezdők az összes helyet a tétmérkőzéseken. Az ifiből felhozott játékosok is több edzéshez jutnának...
A másik megoldás, amit mindenképpen meg kell oldani, hogy a barátságos mérkőzés a tétmérkőzések és az edzésnap közé kerüljenek. Ez pedig máshogy nem fog menni, csakis úgy, hogy a kupameccsek napját is ugyanígy ütemezzék. Ha ezt nem teszik meg, akkor az egész edzésrendszer kezelhetetlen marad.
Ha ragaszkodunk a hétvégi bajnoki naphoz, akkor vagy szombaton és kedden vagy vasárnap és szerdán kéne bajnokit játszani, és úgy csütörtökön vagy pénteken lenne kupa/barátságos forduló, s így az edzésnap átkerülne péntekre vagy szombatra. Én azonban arra törekednék, hogy kétnaponta legyen meccs, tehát vasárnap-kedd (bajnoki) és csütörtök (kupa/barátságos), és így pénteken lenne edzésnap. Így hétfőn a két bajnoki között lenne forma és képességváltás, szerdára átkerülnének az ififordulók, s a meccsek között maradna 48 óra a beállításokra is.
Olvasom a gyorsaságedzésről a véleményeket, szerintem nem ez a legfontosabb probléma. Illetve annyiban igen, hogy a gyorsaság túl nagy figyelmet kap, mivel a meccsmotorban túl nagy a szerepe.
A valóságos életben a gyorsaság konkréten születési adottság, szinte alig-alig edzhető, ugyanis minden emberben kötött az izomrostokon belüli gyorsizomrostok aránya, ami nem változik. A gyorsaság edzése tehát nem a gyorsizomrostok edzésével valósul meg, hanem a vérkeringési-energiafelhasználási-energiautánpótlási rendszereken keresztül. Az erőnlét (erőállóképesség, gyorserő, robbanékonyság), a regenerálódási képesség, a teljesítményszintek növelése az, ami a mérhető gyorsaságunkat eredményezi, de a gyorsasági képességünk nem változik, hisz ettől nem lesz több gyorsizomrostunk az izorostok összességéhez viszonyítva, csak gyorsabban jutnak a gyorsizomrostok energiához, jobban hasznosul bennük az energia, és gyorsabban regenerálódnak. De az is gyorsítja a játékosokat, hogy az erőt adó nem gyorsizomrostoknál ugyanezek a változások következnek be, ugyanígy megnövekszik a képességük.
A gyorsaság edzését tehát át kellene alakítani úgy, hogy a meccsmotorra ne legyen akkor hatása, mint most, az edzésmotorra meg szinte semmilyen hatása ne legyen, ne lehessen edzeni! - A gyorsaság a többi képességgel együtt fejlődjön, függjön nagyrészben az erőnléttől, de hasson rá a technika, az átadás is, hisz ezekkel szoros a kapcsolata.
Amikor egy játékos megszületik, akkor a gyorsasági értéke helyett legyen egy gyorsizomrost aránya feltüntetve, és legyen egy robbanékonysági együttható, ami legyen edzhető, de az edzési üteme és az edzési sávja legyen eltérő a többi képességtől: A robbanékonyság legyen tágabb határ, viszont csak a futásra - ott is csak az induláskor hasson, a futás többi szakaszán pedig vegye át a gyorsizomrost-arány edzettséggel módosított értéke a szerepet, hisz ott már nem a robbanékonyság fog hatni.
Így megszüntethető lenne az az anomália, hogy minden játékos felülmúlhatatlan gyorsaságra van feledzve, miközben a többi képességük a béka segge alatt áll meg. A cél az lenne, vagyis az a jó játékos, akinek a képességei - mindegyik nagyjából egyforma, és van 1 vagy maximum 2 képességük, ami kiemelkedik.
Így pl. az ifiből már nem jönne fel olyan játékos, amelyiknek a gyorsasága - a mai szintekhez viszonyítva - 9-11 alatt van, mert azt mondanánk, hogy az alatta lévő képességekkel még a legalacsonyabb osztályokban sem találunk helyet ilyen lassú játékosoknak, még az ificsapatokban sem. Ők a selejtet képezik!

Ém már korábban többször jeleztem, hogy a jó dolgokat át lehetne venni más játékból, pl Hattrick, FA.
Az bízony nagyon leszűkiti a variációs lehetőségeket, hogy edzésbe az utolsó meccsen beállított utasítások számítanak. Jó példát hoztál a Hattrick-al, mivel ott a játékos szempontjából legelőnyösebb edzést kapja meg, bármilyen poszton is játszott.
A Sokkernek sem lenne szégyen mástól tanulni, átvenni a jó dolgokat.

A Hattrickon ez csak az ifiknél van így, mármint hogy ,,a játékos szempontjából legelőnyösebb edzést kapja meg, bármilyen poszton is játszott", de csak akkor, ha egyéni edzést állít be valaki. Szerintem az edzés a sok random lépés miatt a Sokkeren jobb volt, legalábbis eddig.
Viszont a következő idénytől az egyvalamiből mennyei főedző nem ér majd semmit, ha pl. 2-3 edzésutasítást adunk ki?
(edited)

Kicsit pontosítok, hogy érthetőbb legyek: Pl, ha szélsőjáték edzés van, bajnokin játszott szélsőként, vagy szélsőhátvédként, szerdán meg bármi mást, a szélsőjáték edzést akkor is megkapja! :) Az eltöltött percek arányában, a szhv ként felezett, 50% edzés jár. Ha NEM hiszel nekem, nézz utána a súgóban. Régebb óta játszom a Hattrickel, mint a Sokkerrel.
A bármilyent úgy értem, ha akár 1 percet is játszott edzett poszton, de utána játszott még nem edzett poszton is, nem vész kárba az edzés, mert nem csak az utolsó meccset veszik figyelembe.
Ez egy baromság, mármint hogy az utolsó meccs számít. Mi indokolja ezt, mennyi ebben az életszerűség?!
Ugyanúgy baromság a gyorsaság edzés is, mert azt nem nagyon lehet fejleszteni. Az egy adottság, vagy van, vagy nincs. :)
A HT specialitásaival (pl. gyors, technikás, jól fejelő, erőteljes, stb.) sokkal életszerűbb.
Az egy skillből mennyei edző valóban nem sokat ér majd. Eddig erre nem is gondoltam, de nálam ez szerencsére nem gond.

Köszönöm. Jól esik, mert igencsak ritkaságszámba megy, hogy elismerjék az igazamat.
Nem úgy volt, hogy a sérülések gyakoriságot megpróbálják csökkenteni? Nem tudom, hogy ti hogy látjátok, de amióta az "új rendszer" fut, nálam minden meccsen megsérül valaki, nyilván mindig az A-csapatból / edzett poszton.. :D
Nemzetközin is hasonló a téma.
Sok sérülés és ráadásul 28 napokról is írnak...

Szilveszter Matúz, kor: 34
klub: Nyíregyháza FC, ország: Magyarország
érték : 241 700 000 Ft
fizetés: 3 015 000 Ft
félelmetes [11] forma
briliáns [14] taktikai fegyelmezettség
magasság: 180 cm, súly: 78.5 kg, BMI: 24.23
sérülés: (17 nap)
Barimeccsen,mikor heti 3 meccs van
Barátok közt is 8 meccs hiányzás

Ezt egy mezei fórumozó számolgatta :
Old system:
30 day injury = 4 next league matches off = 4 of 14 league matches off = missing of 29% of league matches
New system:
missing of 29% of league matches = 6,29 of 22 league matches off = 23 to 25 days of injury
So, 30 days old = aprox. 24 days new, so the reduction should be 20%.
---------------------------------------------------------------
or, to be even more precise:

30 day injury = 4,3 weeks off = 4,3 of 16 weeks in a season off = 27% of season off
New system:
27% of season off = 3,5 of 13 weeks off = 24 to 25 days of injury
So, 30 days old = aprox. 24 days new, so the reduction should be 17-20%.
Régi rendszerben :
30 nap sérülés 4 meccs kihagyás. 14 bajnokiból 4 bajnoki, ami 29% a meccseknek
____________________________________________________________________
Új rendszer :
29% bajnoki meccs kihagy-s 6.29 a 22 bajnoki meccsből, aminek 23-25 napnak kellene lennie.
Tehát 30 napos sérülést az új rendszerben 24 napra kellene csökkenteni / sőt, csökkenthetnék a 29 %-ot 20%-ra is
Régi rendszer:
30 nap sérülés 4.3 hét kuka = 4.3 hét a 16 hetes szezonból 27% kuka
Új rendszer :
27% szezonnak kuka = 3.5 hét a 13 hetes szezonból, ami 24-25 napos sérülés
_______________________________________________________________________________
30 napról 24 napra kellene csökkenteni a sérülést és alkalmas lenne az új rendszerben.
Lényegében az 1/5-ével kellene csökkenteni a sérüléseknek és reálisan kijönne a dolog a régi rendszerhez arányosítva

Nem lenne sok a 30 nap, csak ne lenne rendszeres és kevesebb jatekost támadna meg a hasmenés...
Szerintem itt azzal van a baj, hogy sok játékos sokszor sérül meg.
Előző hsz-ben az utolsó rész nem az egyetertesrol szól, hanem arról, hogy ha ezt hozzák át az új rendszerbe, akkor mit varhatunk.

Mai kupa meccset 3 sérüléssel hoztam le, szerencsére nem túl hosszúak. De van még egy sérültem ezenkivül is. Alig kezdődött meg a szezon. Remélem ez nem lesz jellemző, mert akkor nehéz szezon lesz.
Igazabol nem emlekszem ra, hogy olvastam volna, de vajon hozzanyultak e az ifihez (szerintem nem) mert eddig egy ifi max 20 evesen jott fel, de most extrem ese4tben lehet majdnem 22 eves is?
Szezon vegen egy 18 eves ifi 33 hetesen....

Szerintem nem nyúltak hozzá. És nem is fognak. Hisz ezzel is tudják a maxos játékosokat csökkenteni. Ha később érkezik akkor már nem lehet olyan jó később.