Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Piacon elerheto magyar tehetsegek 20 eves korig
Hja, ilyen mondatok után kedvem lenne megmutatni, hogy igenis, kitartással -- 27, 30 vagy éppen 35 éves korára -- akár el is lehet érni a kitűzőtt célt. Csak a helyhiánnyal ne küzdenék! :)
Tudom, hogy tudod, hogy 29 éves kortól már nem fejlődnek (csak igen ritka esetben), hanem elkezdik elveszíteni a meglévő skilljeiket.
Persze, persze, de ad absurdum. Mondom, hogy hiszek a csodákban! :)
Szerintem itt nem is arról van szó, hogy meg lehet-e csinálni vagy sem. Ha tehetséges az adott játékos, meg lehet, nem kérdés. Sokkal inkább az a jogos kérdés, hogy mégis mi értelme van? Egy nem félreedzett játékos előbb, néhány évvel korábban el fogja érni azt a szintet, csak kicsivel gyengébb mellékskillekkel, vagy ha utóbbiakra is rágyúrunk és nagyon tehetséges, akkor még ez sem igaz; másrészt meg pénzügyileg sem éri meg valószínűleg, mert egy rövidebb idő alatt nagyobb potenciális hasznot ígérő palántától veszi el az edzéshelyet. Egyszerűen nem racionális dolog. Pláne egy olyan országban, mint a mienk, ahol elég sok a felhasználó és elég sok a tehetséges játékos ahhoz, hogy bőven legyen miből meríteni a válogatott kapitányának, aki emiatt jó eséllyel nem ezt a 28-29-30 éves korára a válogatott szintet (talán) elérő játékost fogja beválogatni.
De én lebeszélni persze nem akarnálak egy ilyen vételtől, mert kihívásnak szép dolog, még ha túl sok értelme nincs is. Talán egy kis felhasználói létszámú országban, ott ez érvényes felvetés/forgatókönyv lehet, sőt, simán benne lehet a pakliban. De ott egy ennyire félreedzett játékos még nagyobb szívfájdalom, így jó esetben nem jut el egy tehetség idáig, hanem helyesen lesz feledzve végig.

Máté Lassan, kor: 20, magasság: 172 cm
érték: 37 800 000 Ft, fizetés: 535 000 Ft
klub: Előre FC Békéscsaba, ország: Magyarország
reménytelen forma, átlagos taktikai fegyelmezettség
átlagos erőnlét, tragikus védés
félelmetes gyorsaság, reménytelen védekezés
nagyszerű technika, nagyszerű irányítás
nagyszerű átadás, reménytelen gólszerzés
Végül ő lett a létszámfeletti :)

"Nem tudom pontosan, hogy néznek ki a felnőtt válogatott védői,"
Beremenyi 388 millas ertekkel van, a csehek elleni "legrosszabb" vedonk 416 milla volt, igaz, maxos formaban, tehat ot 2x istenire es kivalo-hihetetlen koruli kiegekre taksalom. A tobbi vedo kozel 500 millios ertekkel bir, tehat valoszinusitheto a 2x17/ 2x18 es a brilians koruli vagy megjobb kiegek.
Szerintem jo, eros kieggel nem lehet valogatott egy vedo.
Az viszont erdekes, hogy van egy kp piacon, isteni gyorsi, 3x mennyei es brilians vedekezes 31 eves, azt hittem nala van sokkal jobb kp azon a szinten,

Azzal tisztában vagyok én is, hogy nem tart ott, hogy játszon, mondjuk a keretben akkor épp max-os formával talán elfért volna, ill. holnap elvileg U27, ott nem hiszem hogy annyian lennének még előtte. De a lényeg az lett volna, hogy ő ill. Baranovszki is csak akkor érhetne oda, ha most megvenné őket egy kp. edző, hogy jó kieges védőt csináljon belőlük.
Ehhez viszont kp-n kéne játszania nem éppen olcsó védőket, amit tényleg csak kihívásból csinál az ember.
De, 15 szintre a max. védekezéstől ill -5 szint gyorsaság, 22 évesen biztosan nem ér oda egy játékos, főleg, ha onnan számolom, hogy bármelyik védőm a kettő közül 4 ill. 5 kieggel (kb 1 szezon)van lemaradva összesen tőle.
Mindkettő esetében vállalom, hogy azzal, hogy nálam maradnak, további érdembeli edzés nélkül, azzal nem teszek jót a válogatottnak. Viszont ha nincs rá olyan jelentkező, aki annak megfelelően foglalkozik velük, akkor miért ne tartanám meg őket, megoldva kb 7-8 szezonra két posztot. kb. 2,5 milliárddal most úgysem lennék beljebb, edzett poszton megvagyok, nincs okom több cserélni, viszont volt bennük 5-6 szezonnyi munkám, a jelenlegi kb. 19 éves kp sorom meg nem művel csodákat, viszont 2-3 szezon múlva, ha fejlődnek, ezek a védők még biztosan nem lesznek ennél rosszabbak.

Szerintem jo dontes az, ha megtartod 7-8 szezonra. En vettem egy fiatal vedot, egesz jo, de a vallogatott szamara tuti elveszett (Petrovics)mert kizarolag az en hosszutavu celom szolgalja, edzest nem fog kapni csak gyorsit ha epp az lesz. Mondjuk ebben kozrejatszik, hogy vedoedzo nem rajtolt ra, vedokbol van meritesi lehetoseg, a kiegjei neki is alacsonnyabbak igy keves eselye lenne amugy is. Raadasul a nem vedoedzoknek is szukseguk van vedokre....
(edited)
(edited)
Ahogy látom Gárdosra ketten licitáltak, és egy harmadosztálynan játszó kubaihoz került. Szóval minden eladható... :)
Nem mondtam, hogy nem adhato el, ellenben azt tovabbra is allitom, jatek erteke Gardosinak nincs, legalabbis szamomra.
rohamkacsa to
gyenge
Pál Schindler
Pál Schindler, kor: 18
klub: Boghossian Team, ország: Magyarország
érték : 27 200 000 Ft
fizetés: 350 000 Ft
nagyon jó forma
tragikus taktikai fegyelmezettség
magasság: 184 cm, súly: 85 kg, BMI: 25.11
gyenge erőnlét tragikus védés
nagyon jó gyorsaság pocsék védekezés
nagyon jó technika megfelelő irányítás
jó átadás nagyon jó gólszerzés
piacon van, ha valaki éppen csatárokat edz....

Ma esti lejárattal transzferen van:
Mátyás Hrepka, kor: 19
klub: Vasas, ország: Magyarország
érték : 44 500 000 Ft
fizetés: 420 000 Ft
nagyon jó [9] forma
erős [8] taktikai fegyelmezettség
magasság: 178 cm, súly: 77.3 kg, BMI: 24.4
átlagos [5] erőnlét reménytelen [1] védés
kiváló [12] gyorsaság erős [8] védekezés
erős [8] technika átlagos [5] irányítás
megfelelő [6] átadás nagyszerű [10] gólszerzés

Nézegettem a piacot és találtam pár olyan ifit akiket érdemes lehet tovább edzeni, némelyiket apróért meg lehet majd szerezni, kitartó és megfelelő edzéssel oda érhetnek az u21hez :)
Igyekszem majd rendszeresiteni így csütörtök péntek tájékan egy összegyüjtést a friss ifikből.
Kapusok:
Tivadar Kemenes, kor: 18
klub: Dharma, ország: Magyarország
érték : 41 400 000 Ft
fizetés: 505 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 189 cm, súly: 83 kg, BMI: 23.24
gyenge [4] erőnlét nagyon jó [9] védés
nagyon jó [9] gyorsaság reménytelen [1] védekezés
reménytelen [1] technika tragikus [0] irányítás
pocsék [3] átadás tragikus [0] gólszerzés
Ernő Petrók, kor: 18
klub: VFB Hypertraxx, ország: Magyarország
érték : 63 150 000 Ft
fizetés: 740 000 Ft
erős [8] forma
jó [7] taktikai fegyelmezettség
magasság: 172 cm, súly: 74.5 kg, BMI: 25.18
pocsék [3] erőnlét nagyszerű [10] védés
nagyon jó [9] gyorsaság felejthető [2] védekezés
felejthető [2] technika tragikus [0] irányítás
nagyszerű [10] átadás felejthető [2] gólszerzés
Védők:
Barna Antallkor: 19
klub: Autistas FC, ország: Magyarország
érték : 26 150 000 Ft
fizetés: 340 000 Ft
jó [7] forma
gyenge [4] taktikai fegyelmezettség
magasság: 176 cm, súly: 71.5 kg, BMI: 23.08
gyenge [4] erőnlét tragikus [0] védés
félelmetes [11] gyorsaság nagyszerű [10] védekezés
felejthető [2] technika felejthető [2] irányítás
felejthető [2] átadás gyenge [4] gólszerzés
Márton Incze, kor: 18
klub: The AssassinS FC, ország: Magyarország
érték : 13 300 000 Ft
fizetés: 175 000 Ft
nagyon jó [9] forma
megfelelő [6] taktikai fegyelmezettség
magasság: 166 cm, súly: 69.2 kg, BMI: 25.11
jó [7] erőnlét tragikus [0] védés
erős [8] gyorsaság erős [8] védekezés
gyenge [4] technika gyenge [4] irányítás
gyenge [4] átadás pocsék [3] gólszerzés
Kozéppályások:
Zsolt Bánó, kor: 18
klub: Damned FC, ország: Magyarország
érték : 13 800 000 Ft
fizetés: 165 000 Ft
felülmúlhatatlan [18] forma
felejthető [2] taktikai fegyelmezettség
magasság: 182 cm, súly: 79.9 kg, BMI: 24.12
felejthető [2] erőnlét tragikus [0] védés
jó [7] gyorsaság pocsék [3] védekezés
megfelelő [6] technika átlagos [5] irányítás
jó [7] átadás felejthető [2] gólszerzés
Sándor Pintér, kor: 19
klub: Manchester FC Fehérvár, ország: Magyarország
érték : 32 600 000 Ft
fizetés: 410 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 181 cm, súly: 81.5 kg, BMI: 24.88
pocsék [3] erőnlét reménytelen [1] védés
nagyszerű [10] gyorsaság jó [7] védekezés
reménytelen [1] technika jó [7] irányítás
nagyon jó [9] átadás nagyszerű [10] gólszerzés
Benedek Faigl,, kor: 19
klub: Zsadányi KSE, ország: Magyarország
érték : 18 450 000 Ft
fizetés: 250 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 175 cm, súly: 68.2 kg, BMI: 22.27
megfelelő [6] erőnlét pocsék [3] védés
megfelelő [6] gyorsaság pocsék [3] védekezés
jó [7] technika megfelelő [6] irányítás
nagyon jó [9] átadás gyenge [4] gólszerzés
Viktor Vitár, kor: 19
klub: Granturismo, ország: Magyarország
érték : 30 150 000 Ft
fizetés: 245 000 Ft
felülmúlhatatlan [18] forma
jó [7] taktikai fegyelmezettség
magasság: 182 cm, súly: 73.8 kg, BMI: 22.28
gyenge [4] erőnlét felejthető [2] védés
erős [8] gyorsaság jó [7] védekezés
erős [8] technika nagyon jó [9] irányítás
átlagos [5] átadás pocsék [3] gólszerzés
Ö bármi lehet :
Győző Reggel , kor: 18
klub: Henry és Cicája SC, ország: Magyarország
érték : 29 250 000 Ft
fizetés: 370 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 176 cm, súly: 76.6 kg, BMI: 24.73
tragikus [0] erőnlét tragikus [0] védés
átlagos [5] gyorsaság nagyon jó [9] védekezés
erős [8] technika pocsék [3] irányítás
erős [8] átadás nagyszerű [10] gólszerzés

Bertalan Karácsonyi, kor: 19
klub: ŐRMEZŐ FOOTBALL CLUB, ország: Magyarország
érték : 29 400 000 Ft
fizetés: 375 000 Ft
nagyon jó [9] forma
tragikus [0] taktikai fegyelmezettség
magasság: 187 cm, súly: 78.9 kg, BMI: 22.56
megfelelő [6] erőnlét pocsék [3] védés
nagyon jó [9] gyorsaság felejthető [2] védekezés
nagyszerű [10] technika gyenge [4] irányítás
pocsék [3] átadás nagyon jó [9] gólszerzés