Subpage under development, new version coming soon!
Subject: A Hónap Menedzsere
"Elfelejted hozzátenni, mint ahogy az előbb is, hogy "véleményed szerint"."
Hidd el nem a memóriámmal van baj:)
"Elképzelhető, vagy kizárod, hogy világban léteznek olyan jó és hasznos dolgok, melyek neked nem tetszenek? Szerintem elképzelhető, hogy léteznek."
Most nem egy kötött pulcsin vitázunk, hogy kinek tetszik és kinek nem, erről szó sincs az esetemben. De korábban is voltam már pontozó, akkor is volt időm megismerni ezt a rendszert, most aztán meg még tüzetesebben sikerült megismerkedni vele + fguru régebbi ötletével és baromi sokat foglalkoztam (kár, hogy nem lett belőle semmi) + szintén fguru-nak volt régen ha emlékeztek rá egy csapat rangsoroló képlete (volt benne szinte minden ami a statisztikákban is előfordul), ami sokáig élt is, el is kértem tőle azt az excel táblát, azzal is elég sokat foglalkoztam + a te ötleteidet is mint láthatod rendesen átnyáláztam + nem kevés ideje játszok ezzel a játékkal, azt hiszem elég jól ismerem.
Ezek alapján azt hiszem mondhatom van rálátásom a dolgokra, meg tudom ítélni, hogy mi mennyire bonyolult, mennyi munka lenne vele, mennyire ad pontos eredményt. Hidd el, nem zsigerből mondom az ötleteidre, hogy nem elég jók, hanem mert tényleg van bennük elég sok hiba.
Egy közösség számára készülő hasonló rendszer felépítésénél nem lehetünk egocentrikusak, nem azt kell nézni, hogy mi tetszik nekünk. Azt sem, hogy amit éppen edzünk, azzal hátrányban vagy előnyben leszünk az új rendszerben.
Mindezek elfogultságot tükröznek
Sztem te azt hiszed még mindig kapusokat edzek, erről szó nincs. Ha nem erre céloztál gőzöm sincs, hogy jön ide az ego.
éppen ez a baj a jelenlegi rendszerrel is, hogy elfogult emberek elfogultan döntenek
Bizonyítsd. Ha nem tudod akkor kérlek fejezd be a mi és a munkánk becsmérlését.
Vagy létezik valamiféle iránymutatás, hogy mely szempontok alapján kell a pontozóknak értékelniük? Hol van ez az iránymutatás?
Nem létezik iránymutatás. Pont ezért szerettem volna minél több pontozót, hogy más emberek más értékrend szerint ítéljenek. Vkinél az eredményesség számít jobban, másnál a taktikázás stb. És ez pont így van jól sztem. Hiszen ha lenne egy iránymutatás, akkor valszeg mind a 6 pontozó ugyanazt a sorrendet hozná ki, akkor meg minek 6?
Másrészt olyan emberek a pontozók, akikben maximálisan megbízok, tudom, hogy munkájukat körültekintően végzik.
Mi garantálja, hogy egy pl. engem nem kedvelő pontozóbíró személyes elfogultsága miatt nem tesz engem a listájára?
Ha 5 pontozó 1. helyre rak a 6. meg nem is jelöl, akkor azzal a pontozóval eldumálok, hogy is történt ez. De amúgy egy megtörtént esetről beszélünk? Jah, hogy még ilyen nem is volt?! A betyár mindenit.
Közben egy egyenlő feltételekkel bíráló, emberi szubjektivitást minimálisra csökkentő (de még megtartó) rendszer téged nem győz meg.
Hajtogathatod, de attól még nem lesz igazad.

XXL-Rutin
egyedül ő személyeskedett eddig senki más
lásd beírása nekem.
menjek a csapataimmal foglalkozni..
személyeskedhetnék de minek?
jöjjön a többi :)
nem fogok.

OFF:
Én csak azt nem értem miért írsz úgy mintha msn-eznél?! :))
Addig nem volt zavaró míg csak pár sorokat írogattál, de most h ennyit engem személy szerint zavar :p
/mielőtt személyes sértésnek vennéd, nem kötözködni akarok, csak leírtam az érzésemet, ezzel kapcsolatban :)/

Hidd el nekem sem egyszerű, hogy Rutin oldalnyi hsz-ához nekikezdjek, de ő meg így fejezi ki magát:)
Na igen az meg már a ló túlsó fele :D
Nem is követem a vitát, épp emiatt, lusta vok ennyit olvasni. Igazából azt nem értem h ő h nem lusta ennyit írni :D

Te mondjuk kicsit nehezebb helyzetben vagy, neked "muszáj" elolvasnod :pp
Csináld meg a saját rendszered, és ha jobban fog működni, akkor úgyis az válik a relevánssá. Ha nem tudod/akarod megcsinálni, akkor talán nem kéne máséval verni a csalánt.
@seventhdance, XXL:
Vitatkozni, érvelni lehet, de a személyeskedést és a trágár beszédet mellőzzétek!
Ezeket töröltem. Következő alpári, vagy egymást támadó hozzászólás esetén büntetést kap az elkövető.
(edited)
Vitatkozni, érvelni lehet, de a személyeskedést és a trágár beszédet mellőzzétek!
Ezeket töröltem. Következő alpári, vagy egymást támadó hozzászólás esetén büntetést kap az elkövető.
(edited)
éppen ez a baj a jelenlegi rendszerrel is, hogy elfogult emberek elfogultan döntenek
Bizonyítsd. Ha nem tudod akkor kérlek fejezd be a mi és a munkánk becsmérlését.
Vagy létezik valamiféle iránymutatás, hogy mely szempontok alapján kell a pontozóknak értékelniük? Hol van ez az iránymutatás?
Nem létezik iránymutatás. Pont ezért szerettem volna minél több pontozót, hogy más emberek más értékrend szerint ítéljenek. Vkinél az eredményesség számít jobban, másnál a taktikázás stb. És ez pont így van jól sztem. Hiszen ha lenne egy iránymutatás, akkor valszeg mind a 6 pontozó ugyanazt a sorrendet hozná ki, akkor meg minek 6?
Másrészt olyan emberek a pontozók, akikben maximálisan megbízok, tudom, hogy munkájukat körültekintően végzik.
Ez a (fő) problémám! Nincs semmilyen iránymutatás, tehát fejetlenség van.
Knight az imént kitörölte a hsz-em, hogy jogosan vagy sem azt úgy lehet eldönteni, hogy neki tisztán le van írva, hogy MI ALAPJÁN dönti el, sértettünk-e szabélyt.
Lehet tudni előre, hogy mi alapján történik majd a retorzió, ha sértegetek valakit, stb.
Van egy szabálykönyv, vannak fórumozási alapelvek, amelyek mindenkire egyformán vonatkoznak.
Amikor azt írom "elfogult" a pontozás, sértésnek veszed. Úgy értem az elfoglultat, hogy saját maga dönti el a pontozó azt, hogy mi alapján pontoz, mit szeret, mit nem szeret, neki mi a fontos, számára mi a menedzseri teljesítményben értékelendő.
A legfontosabb dolog, amit eddig nem tettetek (vagy mint a szervező te nem tettél) meg, hogy lefektesd azokat a kritériumokat, ami alapján történik a pontozás. Legalább nagy vonalakban.
Te úgy állsz a dologhoz, hogy biztos jól döntenek majd a pontozók, hiszen megbízhatóak és jó fejek és becsületesek és stb.stb.
Csakhogy itt nem a becsületről van szó, hanem arról, hogy mind a 6 mást gondol arról, mi teszi a jó managert!
---
Most egy szemléletes példa következik: :)
Képzeld el, hogy minőségellenőrök vagytok a vasöntödében.
Ellenőriznetek kell, hogy melyik öntvény selejtes és melyik nem. Ehhez adnak egy olyan sablont a kezetekbe, amelyik pontosan ráillik a jó öntvényre, a rosszra nem fér rá.
De ti úgy mentek oda, hogy mind a 6 embernél más sablonok vannak!
Mindenki egyenként megállapítja, hogy "hát, az én sablonom nem megy rá erre az öntvényre, tehát ez nyilván selejtes". "hopp, erre rámegy, ez jó".
Aztán csodálkoztok, ha valaki felrója nektek, hogy nincs semmi rendszer és következetesség a döntésmechanizmusban.
Engem néztek hülyének, amikor furcsállom, hogy a pontozók azt sem tudják mi alapján kell értékelniük és pontosan mit!
Nem értitek miért csodálkozom, hogy plusz nélküli pontzozók döntenek taktikai kérdésekben! (miközben folyton hangoztatjátok, hogy az értékelés nem minden, de akkor mégis mi alapján dönt taktikai kérdésben, ha sem az értékelés sem a meccsnézés "nem olyan fontos"?)

oké amit most leírtál a sablon a mindenkori Nb1 -es bajnok. rá illik minden sablon.
több pontozott nem is kell.
grat neki.:)
több pontozott nem is kell.
grat neki.:)
ez mind nagyon szép és jó, mit javasolsz? :)
amit eddig javasoltál az kivitelezhetetlen, mert az általad kért adatokat (labdabirtoklás, átlagértékelés stb.) nem lehet szabályosan lekérni a sokkerről.
az pedig, hogy kinek mi a jó menedzseri tevékenység, nyilván szubjektív. ezt eddig sem vitatta senki. a pontozást objektív alapokra helyezni pedig nem megy, csak nagy munkával.

Nincs fejetlenség, legalábbis eddig én nem tapasztaltam. Mivel az eddigi 2 pontozás alapján olyan eredmények születtek, amik számomra indokolhatóak voltak, miért szólnék most, hogy "Oké srácok, eddig jól dolgoztatok iránymutatás nélkül is, de most azért mégis fektessünk már le pár alapszabályt."
Miért tenném? Ufhcs kérte, hogy küldjem el neki minden pontozó sorrendjét. Kérdeztem lát-e benne vmi kivetnivalót? Írta, hogy egyáltalán nem. Plusz eddig egyik pontozó sem írta, hogy ez meg az mit keres a listán.
Ez alapján 2 lehetőség van: vagy mind a hatan tényleg hülyék vagyunk az egészhez, vagy úgy néz ki megegyeznek az elveink. Utóbbi esetben ezt úgy értük el, hogy nincs iránymutatás. Parádés.
Taktikai kérdés:
Egyszerű: megnézzük a felállását a csapatoknak. Ha vkinek mind a 4 meccsén ugyanúgy állnak a játékosok, az bizony nem taktikázik.
Ha vki egyik meccsen bal oldalon visz szélsőt 4 védővel, másikon jobb oldali szélső van 5 védővel, következőn szélső nélkül megy 2 csatárral, következőn 2 szélsővel megy plusz 1 csatárral. Ez az ember bizony taktikázik.
Ha vki mindig 2 szélsővel megy és egy csatárral, de a védőkön néha változtat, ez az ember nem viszi túlzásba a taktikázást.
Engem néztek hülyének, amikor furcsállom, hogy a pontozók azt sem tudják mi alapján kell értékelniük és pontosan mit!
Senki sem néz hülyének. A mondatod 2. fele pedig megint rágalom. Fogadd el, hogy nem vagyunk totál hülyék.

Másik: most magyarázzam el egy ufhcs-nak, hogy oké tesó megnyertél mindent itt amit csak lehet, de mégis szeretnélek megvilágosítani, hogy mi is egy jó menedzseri teljesítmény.
Kicsit vicces lenne.
Kicsit vicces lenne.
Én simán kioktatnám ufhcs-t..:)Jobb vagyok mindenkinél:P:D:D
Am titokban tőlem szokott pako is segitséget kérni,milyen taktikával menyjen banoki/válogatott meccsen....:D
Megérdemlem a dijat?:P