Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
Messi és édesapja adót csalt, biróság elé állitják...
De hogy honnan vette az adott honlap Messi apjának a nevét(Messi György Horáciusz) nem tudom.A végén kiderül, hogy ő is magyar:)

Dejan Meleg Ajax játékos az egyik legnagyobb Szerb tehetségnek tartják.
André Villas-Boas, a Tottenham menedzsere azt tervezi, legfeljebb még tíz évig edzősködik, utána azonban végérvényesen hátat fordít a labdarúgásnak.
A még mindig csak 35 éves szakember a Porto és a Chelsea után most a Tottenhamet dirigálja, azt azonban kizártnak tartja, hogy a kispadon öregedjen meg.
„A futball iránt érzett szenvedélyemet mindennap nagyon intenzíven élem meg az év tizenegy hónapjában, teljes erőbedobással végzem a munkámat, de az életben más dolgokat is élvezni kell” – nyilatkozta AVB az O Jogo portugál lapnak.
„Számomra van egy határ: öt vagy tíz éven belül abbahagyom az edzősködést. Életem álma elindulni a Dakar-ralin, ez valami olyasmi, amit mindenképp meg szeretnék csinálni.”
„Ez már nem is szenvedély, hanem belső késztetés, egy életcél, de ezt csak akkor tudom véghez vinni, ha eltávolodtam a labdarúgástól.”
Villas-Boas néhány szót azért magáról a futballról is beszélt az interjúban:
„Büszke akarok lenni a pályafutásomra. Igyekszem jó futballt játszani a csapataimmal, azt azonban nem tudom, később merre fog sodorni a szél. Amit tudok, az az, hogy ez a karrier nem fog sokáig tartani.”

Minden tiszteletem a srácé! Eggyel kevesebb kiégett, csak a pénzért pályára kimenő focista lesz az NB I-ben.
Majd kiderül. Azért hazai pályán, egy motivált brazil csapat mindenképpen esélyesebb volt. De egyébként is ezt a konf kupát a spanyolok nem vették komolyan. Már az elődöntőben is azt éreztem, hogy a hátuk közepére kell az egész, sokkal motiváltabbak voltak az olaszok.
A brazilok meg szerencsések is voltak, mindig ők szereztek vezetést, így az egész tornát felülről játszhatták. Meglátjuk mi lesz, ha hátrányba lesznek.
Egyébként a fegyelmezett védekezéssel szemben a spanyol tiki-taka véleményem szerint mindig is döcögött kicsit, mert hiányzik belőle Messi. :)
(edited)

Nekem semmi nem hiányzott a spanyolok játékából, pont így szeretem. :D
már a csoportkörnél mondtam, hogy ez le van zsírozva a braziloknak... ennél feltünőbben nem is tudtak volna veszíteni a spanyolok... most egy kis örömködés, megkönnyebülés lesz az országban két balhé között, talán a VB-t is jobban elfogadják majd így, hogy esélyesnek gondolják a brazilokat. de ez a spanyol csapat még mindig a legjobb a világon, a németek is ott lesznek, de valószínűleg az olaszok is.
Ettől függetlenül végre újra mocorog valami ebben a brazil társaságban, Scolari van annyira dörzsölt róka, hogy nem a nyegle Neymar köré építi a csapatot.

ha stabil alap kell, en Hulkot valasztanam az tuti:D
amugy meg ha a kupan latott teljesitmeny alapjan 1 jatekost igazolhatnak, akkor Cavani lenne!

+1
Amúgy azt nem értettem,hogy Lucast miért jegelte ennyire Scolari...szinte nem is kapott lehetőséget,pedig vsz van olyan jó,mint Neymar...

Hulk-ban nagyon bízik, Fredet újra feltalálta, de Scolari mindig a középpályában volt erős. Oscar jó kis irányító lesz, mögötte meg remek a szűrő berendezés és végre van középhátvédjük is. A szélső védőknél azért látszik, hogy nem egy őserő Robi Carlos vagy egy intelligens Cafú futkorászik, de még az is megteszi. Bár szerintem az lesz a gyenge pontjuk, főleg Marcelo, aki valójában utál védekezni, nem is sűrűn ér vissza.