Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
Senki nem mondta, hogy nem számítanak rá, szóval innentől kezdve ez csak hiszti :)
De nála momentán Rudolf is jobb teljesítményt nyújtott az 1 góljával tavaly, persze lehet ezzel vitázni. Meg lehet ezt úgy is, mint Torghelle, hogy bármikor felejtették el, nem hisztizett, hanem legközelebb ment. Különben Bajner is ezt fogja tenni, csak idiótán nyilatkozik. Remélhetőleg megtanul azt is.

A közelmúltban jelentették be, hogy az erdélyi milliárdos, Paszkány Árpád kivonul a kolozsvári CFR együtteséből. Egy román újságcikk, egy olyan pletykát is megemlít, amely szerint a Ferencvárosba invesztált volna az üzletember.
"Azt is beszélték, hogy "Árpi" a hírek szerint egy magyar klubba, a Ferencvárosba tette volna a pénzét. De Pászkány cáfol. Az is lehetséges, hogy a CFR eladásával nyert pénzt egy fontos projektbe fekteti be, mondjuk Dubaiban – írja a suporterdeserviciu.ro cikke, amely később újból visszakanyarodik a Fradihoz.
"Beszéltek korábban Pászkány esetleges ferencvárosi szerepvállalásáról, és ugyan "nem zörög a haraszt", de ő következetesen tagadta mindezt. Ugyanakkor a Ferencvárosnál nagy dolgok történnek mostanában, az új stadion avatójára például az Atlético érkezhet… ki tudja, a futballban bármi lehetséges"… - szól az első hallásra meglehetősen sok feltételes módot tartalmazó, éppen ezért kissé meredeknek tűnő pletyka.

Nem kell kimondani, hogy nem számítanak rá ahhoz, hogy tudja, jelenleg nem számítanak rá...
Na jó, de most akkor Te kije is vagy? :)
A fejébe nem látsz bele, ahogy én se, ami viszont az én (mi) érveink mellett szól, hogy ezerszámra látni ilyen fiatalokat, sajnos. Azért drukkolok neki, hogy belenőljön a mellényébe :)

Ezt a hisztit most már én sem értem.
Majd ha elég jó lesz hozzá, akkor meghívják a válogatottba. Nézd meg még egyszer amit írtam, ahogy belevigyorog a végén látszik hogy milyen fogyatékos kis hülye. Én azon se lepődnék meg ha direkt mondta volna, csak hogy egyáltalán szóba kerüljön a neve. Mivel ugye a teljesítménye alapján nem érdemelte ki, akkor bedob egy ilyen mondatot és legalább az interneten itt-ott bekerül a neve olyan mondatba amiben benne van a "válogatott" szó is.
Ez olyan, mintha kb. azt mondta volna hogy nem tervezi hogy felvegye a német állampolgárságot, csak hogy vigyék a VB-re a németek. Kit érdekel? Szóba se került...

Amúgy ez a Bajner - Magyar válogatott ügy kicsit olyan mint amiről nem rég olvastam, hogy egy francia (?) 30 x éves játékos visszavonult a nemzeti válogatottól, amiben az a vicces, hogy még kerettag se volt az említett illető.
Remélem még 1 darabig erről a heréről beszélgetünk:)
Ha olyan jó lenne, mint azt magáról képzeli, nem csak edzene a Dortmund 1. oztályos csapatával, hanem párszor be is tették volna 10-15 percre, másnem olyan meccsen, ami már "tuti" győzelem.
De ez nem történt meg, szóval az edzésen sem nyújthatott kimagaslót.
20 meccsen 3 góllal meg ne verje a nyálát, akárki, akárhogy is védi.
1 gyökér, aki leszólja a Magyar focit, közbe sokak közelébe sem érhet, mint pl. Leandro nálunk:) Remélem, nem fogom címeres mezben játszani..
Arról nem beszélve, h volt pár éve, h sok fiatalt beválogattak a válogatottba, h segítsenek neki csapatot szerezni, őt még erre sem méltatták, szóval, 1 nyomi, aki kicsit jobban játszik mint az átlag, és erre veri a mellét...
Beképzelt ember, aki a saját nyomorát,(hogy nem kell a kutyának sem) próbálja ezzel leplezni....

Nagy Dániel kapcsán írták a csakfocin:
Termész: Na tessék hasonló mutatókkal "büszkélkedik" mint a nagyarcú Bajner...Tőle még sem kérdezte meg senki , hogy miért nem akar válogatott lenni, sőt haza is igazolt....
Persze Bajner csak Dzekonál rosszabb ezt is tudjuk...

Bajner nem is tudja, mekkora szolgálatot tett. Társadalmunk lelki nyomorban szenvedő tagjai újabb embert találtak, akire kivetíthetik az összes problémájukat. Ezért is megyek szociológia helyett jogra, ez reménytelen közösség...
Hálásak is vagyunk érte. :)
De az általánosítás lehet ott sem lesz célravezető. :(

Akkor a nomotetikus tudományok képviselői beszívták...