Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
A labdát sem birtokolta, s szerintem az ötösön kívül is volt. Ott pedig, ha jól tudom, nem illeti védelem a kapust.
Nem számít az hogy az ötösön belül, vagy kívül volt.
Újabb kellemes nap a lakóhelyemen. A sok munkával elfogadható állapotba hozott pályánkon ismét fiatalok zúztak éjjel. Alkoholos üvegek, dobozok mindenhol, még a pálya közepére is behajigálva, a kerítés több helyen megrongálva, az egyik lelakatolt fém kiskaput kirúgták és egyszerűen félbehajtották, hogy lássuk, ők ilyen erősek. Újabb ablakok törtek be. A kár, mivel fillért nem kapunk megint javításra, felbecsülhetetlen. 13-18 éves gyerekek a tettesek. Szombat éjjel nem hiányoznak otthonról. Szóval lehet a magyar labdarúgást szidni, de itt vagyunk mi 70-80 gyerekkel foglalkozva, a 0-ról csinálva mindent, szinte semmilyen támogatóval a hátunk mögött, de nem lehet előre jutni egy lépést sem, mert egyből 3-at kell visszafelé tenni. Így nevelik itthon a gyerekeket, ezekből kéne harcias, motivált, ügyes, küzdeni tudó labdarúgókat nevelni. Bocs a moderátoroktól: Lófaszt lehet itt csinálni. Aztán majd vádolhatják az utánpótlás edzőt, hogy csak megélhetési szaki.
Ilyen szarládáknak járna ki egy jó verés vagy egy erős kötél.. Büdös szemétládák.
10 évvel ezelőtt megpróbált valaki tenni valamit az ellen, hogy legalább a kábszerek eltűnjenek a pályáról. Miután szólt a rendőröknek, másnap éjjel becsengettek hozzá "idegenek" és pisztolyt fogtak a fejéhez. Azóta senki, semmit. Az nekem sem, kollégáknak sem kell, hogy még majd mi járjunk ki oda járőrözni, hogy aztán kést kapjak a vesémbe, vagy golyót a fejembe. És ez amúgy egy "jó" környék.
(edited)
(edited)
Ilyen egyébként bárhol előfordulhat sajnos, kis hülye gyerekek mindenhol vannak. Nem tagadom, ennyi idős koromban én is ilyen voltam. Nem szabad hogy bármiben is befolyásoljanak az ilyen dolgok, menni kell és csinálni tovább.
Csak az a baj, hogy a bárhol nemigaz. Mert ahol odafigyelnek rá, tesznek ellene, ott nem fordul elő, de ha igen, van megtorlás. Itt nincs. Kollégám nem véletlenül írta a képekhez facebook-on, hogy elfáradtunk. Jóformán támogatás, pénz nélkül tesszük, amit teszünk, de minden hiába. Közben meg nem is olyan messze tárt karokkal várnának minket. De nem szeretnénk elmenni, hiába jobbak a körülmények, több a pénz. Szívügyünk volna a lakóhelyünk, mégis az ember belefárad egy idő után. Persze akkor meg megkapjuk, hogy cserben hagytuk a települést, csak az önös érdekek vezéreltek minket... áh... megyek, benyomok és szétverek valami emlékművet...
Úgy értettem hogy nem csak nálatok vannak ilyen kölkök, ez általános probléma. Az meg ha elmennél egy jobb ajánlatért, jobb helyre, az is csak azt bizonyítaná hogy pénzéhes vagy...
Tiszta sor, hogy vannak máshol is ilyenek, csak néhol féken tudják tartani őket. De épp ezért mondom, hogy a szülők nevelése okán az ilyen "anyagból" ugyan mit lehet kihozni?
Éhesnek éhes vagyok, de pénz helyett a pörköltet jobban szeretem.
Éhesnek éhes vagyok, de pénz helyett a pörköltet jobban szeretem.
Most nézem a hírekbe, h a katari VB rendezés jogát megbundázták. A bírák között állítólag bizonyíthatóan 3 milió euró lett szétosztva...
Jól vanna:P Van mit bhoznom itthon hírek terén, ott kint se nagyon nézegetem, csak felidegesítem magam:D
Jordi to
Böcse [del]
Nálunk a játszótereket nyírták ki, most itt a 4500 fős falu egy db játszótér nélkül, tele fiatallal.
Sajnos hülyék mindenhol vannak.
Sajnos hülyék mindenhol vannak.
Böcse [del] to
Jordi
Az nekünk kábé 8 éve nincs, még a csúszdát is ellopták. 6-7000 fős település, nagyközség.
(edited)
(edited)