Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
A Watford együttese 3-2-es győzelmet aratott a Serie A-ba frissen feljutott Parma ellen felkészülési mérkőzésen. A Darazsaknál kezdőként lépett pályára Priskin Tamás, és a második félidő elején ő szerezte csapata harmadik, végül győzelmet jelentő gólját a korábbi UEFA-kupa és KEK-győztes ellen.
már megint idehoztak valami egzotikus sztárt, ezt az achmedet. aki egyelőre nem lopta a szívembe magát.
na mindegy, türelmesnek kell lenni. lesz ő még jobb is remélem.
a wolfi testvérektől legalább már megszabadultunk és nekem ez nagyon megnyugtató. :)
na mindegy, türelmesnek kell lenni. lesz ő még jobb is remélem.
a wolfi testvérektől legalább már megszabadultunk és nekem ez nagyon megnyugtató. :)
Végülis a meccs maga nem volt olyan szuper, hajtás volt, és a hangzavar tette igazán nézhetővé. Jó lenne, mindig ilyet nézni. Sztem az Akmed gyerek nem volt rossz, lövőkedve megvan és ami nem hátrány, nem is lő rosszul, bár mást még én se láttam tőle. Mondjuk a két veterán Rósa és Lipcsei párosnál jóval többet fut. A Rafe Wolf még megvan, csak sérült, nem?
Vidi meg a 91. percben kapott gólt, 2:2, aztán Alves második góját lőtte a 93.-ban és 3:2-re nyertek.
Vidi meg a 91. percben kapott gólt, 2:2, aztán Alves második góját lőtte a 93.-ban és 3:2-re nyertek.
Mondjuk Overdose-nál nem lehezebb többet futni. Ha kocogsz két métert már többet futottál nála:D
de lipcsei és rósa tud focizni, a két wolfi meg csak futni. :s
amúgy most hallottam, hogy nem kapták meg a vízumot magyarországra ezért nem játszottak, most meg elhívta őket a jamaicai válogatott, így még mindig nem fognak játszani.
amúgy lipcsei akárki akármit mond még mindig a legjobb ebben a csapatban, dragóner meg ferenci mellett 30akárhány évesen is. nem értem miért nem játszatja, akmednél biztos, hogy klasszisokkal jobb.

Inkább fussanak, én azt mondom Lipcsei nem egy ász bármit mondunk. Ezek helyett a nyugdíjasok helyett fiatal magyarokat be kéne tenni szerintem. Nekik lejárt az idejük.
Boczy™ to
Red_Pirate
jajj istenem! neked már megint a 16 évesek kellenek, mi? :D
Boczy™ to
Red_Pirate
én meg mondom őszintén, nem nagyon követtem figyelemmel az NBII-ben a Fradiban szereplő játékosokat. úgy voltam vele, h a nagy részük úgyis majd eltűnik ha feljutunk. meg amúgy is nagyon variálták, meg cserélgették az embereket.
most végre végig nézhettem egy NBI-es Fradi meccset és most legalább van némi fogalmam a játékosokról...
(edited)
most végre végig nézhettem egy NBI-es Fradi meccset és most legalább van némi fogalmam a játékosokról...
(edited)