Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
Tímár Krisztián lett augusztus hónap legjobb játékosa a Plymouth szurkolóinak szavazatai alapján. A siker értékét növeli, hogy az első három bajnokit követően a negyediken lecserélték, a Peterborough ellen pedig meglepetésre már nem is léphetett pályára.
A profi játékosok érdekeit képviselő "szakszervezet" felszólította az UEFA-t, töröljék el Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics eltiltását. A FIFPro úgy véli, a két debreceni futballista nem tettes, hanem áldozat, mivel hasonló helyzetben egy labdarúgó nem tud kockázatmentes, jó döntést hozni.
- pepsifoci.hu - Saját internetes oldalán megjelentetett közleményben szólalt fel a Profi Labdarúgók Nemzetközi Szervezete, a FIFPro Mészáros Norbert és Vukasin Polekszics eltiltása miatt. A kommüniké szerint nemrégiben jutott el a két debreceni játékos elleni szankciók híre a tömörüléshez, annak vezetői pedig azonnal szükségét érezték, hogy kinyilvánítsák véleményüket.
Eszerint jogtalanul büntette az UEFA a DVSC-TEVA két labdarúgóját, hiszen azokról még véletlenül sem bizonyosodott be a meccsek manipulálásának ténye. A FIFPro úgy véli, egy futballista csak akkor marasztalható el, ha a játék szellemisége ellen vétett, akkor nem, ha nem jelent egy megkeresést, hiszen az arról való beszámolás is nem kevés kockázattal jár.
Theo van Seggelen, a FIFPro főtitkára is felszólalt a két futballista érdekében:
– Nem a játékosok okozzák a problémákat. Ők a meccseket manipuláló személyek áldozatai. A labdarúgók büntetése még véletlenül sem jelent megoldást a problémákra. Természetesen valamit tenni kell, hogy megőrizzük a játék tisztaságát. Egy olyan rendszert kellene létrehozni, amelyben nem veszélyezteti egy játékos karrierjét, ha jelenti a hasonló kísérleteket. A FIFPro vizsgálja a lehetőségeket, és néhány hónapon belül elő is állunk a javaslatainkkal. Most mindenesetre arra kérjük az UEFA illetékeseit, hogy töröljék el Mészáros és Polekszics eltiltását, mivel az semmit nem old meg – olvasható a sportvezető nyilatkozata a szervezet honlapján.

"A FIFPro úgy véli, egy futballista csak akkor marasztalható el, ha a játék szellemisége ellen vétett, akkor nem, ha nem jelent egy megkeresést, hiszen az arról való beszámolás is nem kevés kockázattal jár."
Azzal, hogy nem jelentette, maris vetett a tiszta jatek szellemisege ellen.

Én ezt nemhiszem. Sokszor azt is elmarasztalják, aki jelentette. Főleg azért, mert általában nem bizonyítható, hogy ki próbálta meg megvesztegetni és nem hisznek neki. Ez sokáig kihathat a teljesítményére, állandóan rángatják kihallgatásokra. ÉS komoly fenyegeteéseket is kaphatnak, nem egy focista házát rámolták már ki. Addig meg nem vét a tiszta játék szelleme ellen ,amíg nemet mond, hiszen nem befolyásolja a mérkőzést a kért irányba tudatosan.
(edited)
(edited)
ha oket megkerestek, masokat is megfognak, ez egyertelmu. tehat a megvesztegetni probalt jatekos tudja, hogy befolyasolni probaljak egy meccs eredmenyet, ha nem jelenti, bunreszes ebben.
Innettol vetett a jatek szellemisege ellen. Azert mert homokba dugja a fejet, meg nem mentesul a feleloseg alol.
Biztos modositani kell a szabalyokon is, mert ha valoban elmarasztaljak azt aki jelentett (bar errol kernek par esetet) akkor komoly gondok vannak felsobb szinten is.

a legnagyobb baj, hogy nem tudják őket megvédeni. hiába szólnak, nem tudják elkapni a tetteseket már évek óta, viszont azt a játékost, aki jelent, nem tudják megvédeni. Addig, míg ez így van, nemsokan rohannak majd jelenteni. Külföldön sincs ilyen. Vag azért, mert normálisan kezelik és nem kürtölik világgá, vagy mert sok helyen már sikerült visszaszorítani. Szóval amíg itthon és a környéken így megy ez, addig nem fognak ugrálni ilyenkor, legfeljebb szólnak a vezetőknek és ők intézik.
Egyébként ezek a szervezetek nem mennek végig minden játékoson, általában a leggyengébb láncszemet nézik ki, akinek kevesebb a fizuja, pénzügyi gondjai vannak, stb... ha valaki visszautasítja, mennek másik meccsre. Erről írtak már sokat.

Képzeld magad a játékos helyébe:
Sikerül visszautasítanod a megkeresést különösebb gond nélkül.
Persze azért szépen "megkér" a két jóarcú ukrán, aki megpróbált beszervezni, hogy kezeld bizalmasan az elhangzottakat, különben másnap ők hozzák el az oviból a gyereked.
Gondolom egyből rohannal az uefához jelenteni...

ennyi... mikor meg végül mégis bevalják (mint Polekszics) vagy egyszerűen megmondják, hogy nemigaz, őt nem (mint Mészáros), akkor meg őket meszelik el nevetségesen súlyosan. Bizonyíték meg semmi nincs Mészáros ellen, Polekszicset is csak azért meszelték el ennyi időre, mert elmulasztotta jelenteni egyből... Totti arcon köpi az ellenfelet, Pepe majdnem lábát töri valakinek szándékosan, Molnár kitépi a bíró kezéből a a lapokat... meccseket kapnak. Ők meg éveket... nevetséges.
Az ellenfél "játékosa", 2 focistánkat tette hidegre 3-3 hónapra és még csak ki sem állították. Kérdőre vontuk a játékvezetőt-csak szóban-, kiállítás ,majd 5 hetes eltiltás lett a vége. Ez csak egy meccs volt. A legtöbb alkalommal ugyan így ment.
Rengeetg eset van ami kiderul, pl most a krikett botrany pakisztanban, megsem olik halomra a jatekosok csaladjait. Persze meglehet magyarazni, miert nem jelentik az eseteket, de pont ezert viragzik az uzletag, mert mindenki kussban van.
Sokkal inkabb tartom elkepzelhetonek, hogy a sikertelen beszervezok lesznek aldozatok, ugyanis egy neves focista csaladja koruli balhe tul nagy viszhangot kapna, ez pedig a maffianak sem tulsagosan erdeke.
Abban egyetertunk, hogy nehez megoldast talalni a problemara, viszont ezt a jatekosok segitsege nelkul nem lehet megoldani es nyilvan a szabalyozasban is valtoztatni kellene.

Meg van annak az ára, hogy ne bántsák a családjukat. nagy visszhangja lenne? és? pont nemérdekelné őket. de nyilván nem fizet ki a labdarúgó se egy vagyont állandóan, hogy ne bántsák a családját. innen könnyű a nyakukba varrni ám, a helyükben én se ugrálnék. az ilyen mafiák bármire képesek. és ne feltétlenül a családra kell gondolni... lehet, hogy a játékos ügynékvel bizniszelnek le és máris a süllyesztőben a karrier... 1000 féle módon babrálhatnak ki velük.
elképesztő, hogy most a lényegi kérdésben egyetértünk, az okfejtéseddel nem értek egyet, de az alapgondolatod megegyezik az enyémmel:)
és a játékos akkor legalább 1001 féle módon babrálhat ki az őket megkeresőkkel
Nagyon egyszeru a dolog, nem kell euro szazmilliokat fizetni a focistaknak es akkor nem lesz erdeke senkinek a biznisz.
Amugy akkor, megoldas a kerdesre? Valami javaslat? Nem a nyakukba vartam, csak jeleztem, nelkuluk nem fog menni a valtozas.

persze, meg ne labdával játszák a focit és csak 5-5 emberrel... :D
alapjában nehéz ezzel mit kezdeni, valami elindult, dehát a mai világot ismerve, lassú haladás lesz... ha az élvonalbeli sportból ki tudják őket ölni, akkor az már nagy siker. én se tudok megoldást egyébként, akkor már gazdag lennék, de biztos, hogy nem a játékosokon kell kitölteni a mérgüket, főleg nem azokon, akik el se fogadták a pénzt, olyan, mintha valakin mindenképp el akarnák verni a port, hogy megnyugodjanak. én mondjuk szívem szerint a fogadóirodákkal csinálnék valamit.