Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
A játékos-pályafutása során rengeteg botrányba keveredő Paolo Di Canio, az angol negyedosztályú Swindon Town olasz menedzsere két hete azt ígérte, hogy a nyugodtabb, csendesebb énjét is megismerhetik edzőként, de erre máris sikerült rácáfolnia: csapata keddi, Southampton elleni 3–1-es Ligakupa-veresége után az öltözőfolyosón nekiesett egyik játékosának.
Leon Clarke a meccs után a pályáról lejövet azt mondta Di Caniónak: „Azt hiszed, holnap is futni fogok az edzéseden? B***d meg!" Ezután Di Canio nem bírta türtőztetni magát, s az öltözőfolyosón nekiesett a játékosnak.
Aprította a 2 fejjel magasabb csokit:)

fincsi jön:)
Már nem is tagadja a José Mourinhóval való ellentétet Iker Casillas, a Real Madrid egyetlen saját nevelésű alapembere. A kapus kikerült a csapatból, miután békülni akart a Barcelona játékosaival, a portugál edző pedig a csapatkapitányi rangjától is megfosztaná.
A Real Madrid a spanyol bajnokság első fordulójában 6-0-ra verte a Zaragozát, miközben kapusának, Iker Casillasnak szinte semmi dolga nem volt a meccsen. A csapatkapitánynak ezzel együtt nagyon fontos szerepe van az öltözőben, miközben a spanyol lapok szerint nem éppen felhőtlen a viszonya José Mourinho edzővel.
Azzal nehéz vitatkozni, hogy José Mourinho korunk egyik legsikeresebb edzője, hiszen két klubbal is nyert már Bajnokok Ligáját, a dicsőséglistáján angol és olasz bajnoki cím is szerepel. Módszereinek egy része azonban alaposan megosztja a közvéleményt: nem ismer ellentmondást, viselkedése sokak számára provokatív, rendkívül arrogáns. Egyes vélemények szerint Mourinho ezzel a játékosai válláról akarja levenni a terhet, ezért irányítja magára a sajtó és az ellenfelek figyelmét. Ezt alátámasztja, hogy focistái rendszerint csupa jót mondanak róla. Azonban a spanyol sajtóban egyre többet lehet olvasni arról, hogy Iker Casillas nehezen viseli edzője módszereit.
A telefonáláshoz nem kell engedély Mourinhótól
Hogy a madridi kapusra mennyire nem jellemző az ilyen vádaskodás, jól mutatja, hogy a spanyol lapok szerint egy nappal később telefonon felhívta két válogatottbeli csapattársát, Carles Puyolt és Xavit, hogy megbeszélje velük a szituációt. Mindez azonban nem tetszett Mourinhónak, és amikor egy héttel később a Galatasaray elleni felkészülési meccsen, a Santiago Bernabéu-kupáért játszott találkozón nem Casillas állt a Real kapujában, a spanyol újságírók rögtön botrányt szimatoltak.
A Marca arról írt, hogy a portugál ezzel büntette a kapust a telefonhívásért. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón persze rá is kérdeztek Mourinhónál a dologra, aki azt válaszolta: "Casillas azt hív fel, akit csak akar, nincsen szüksége az engedélyemre" - majd ezzel be is rekesztette a sajtótájékoztatót.
Kerülőút az öltözőből
Az első bajnoki mérkőzésen a Real Zaragoza ellen persze már Casillas védett, de az El Mundo Deportivónak (amely barcelonai újság) nyilatkozva Mourinho azt mondta, hogy még Casillas sem érinthetetlen, és ez olaj volt a tűzre. Ráadásul a gyakran csak Szent Ikernek becézett játékosról már korábban is azt pletykálták, hogy nem ért egyet Mourinho módszereivel, és az sem tetszik neki, hogy a portugál teljhatalmat kapott a klubon belül.
A tekintélyesnek számító napilap, az El País a napokban külön cikkben elemezte Casillas madridi helyzetét, amely szerintük rendkívül jellemző. "A Real tréningjei Valdebebasban az előző idényben rendre úgy végződtek, hogy Mourinho jelezte, véget ért az edzés, majd menedzserével, Jorge Mendessel együtt az öltözőn kívül várta a focistákat. Általában a portugál különítmény, vagyis Pepe, Cristiano Ronaldo, a Benficától igazolt Ángel di María és a brazil Marcelo állt le vele egy kis beszélgetésre, időnként Ricardo Carvalho is csatlakozott. Ahogy a többiek távoztak a létesítményből, mind elmentek mellettük, és intettek nekik. Kivéve Casillast, a csapatkapitányt, aki a klub alkalmazottjai szerint szándékosan tett kerülőt, hogy ne kelljen találkoznia a trénerrel."
Egyetértés van, probléma nincs
A kapus az egyetlen saját nevelésű alapember a keretben, aki korábban Raúllal és Gutival alkotta azt a csoportot, amelynek nem csak az öltözőben volt hangja, hanem a vezetőségben is. Mourinho érkezésével ez a csoport feloszlott, hiszen a portugál Raúltól és Gutitól is megvált, és a csapaton belüli hierarchia átrendeződött. Casillas persze vérbeli profiként tette a dolgát, ráadásul a csapatkapitányi karszalagot is megőrizte, de a spanyol sajtó szerint érezni rajta, hogy óvatosan elhatárolódik a tréner módszereitől. Amikor tavasszal Mourinho kisebbfajta összeesküvés-elméletet állított össze arról, hogy a csapat miért nem tudja legyőzni a Barcelonát, akkor a kapus hallgatott - olyannyira, hogy a klubelnök, Florentino Pérez állítólag raportra hívta Casillast, és arra kérte, hogy a nyilvánosság előtt jobban támogassa az edzőt.
A Marca nyáron már arról írt, hogy Mourinho el akarja venni a csapatkapitányi karszalagot a kapustól. Persze nem azért, mert elégedetlen Casillas teljesítményével, szerinte sokkal előnyösebb, ha egy mezőnyjátékos a kapitány. Meglehet, ez csak a Marca kavarása volt, hiszen Casillas maradt a cséká, de nyilvánvalóan létezik valamiféle feszültség köztük. Ezt még Casillas sem tagadta: a minap az AS-nak adott interjút, amelyben kijelentette: "Bizonyos személyes és szakmai dolgokban nem értünk egyet, de jó a kapcsolatunk."
www.global-soccer.eu

Már megint az Interen röhögnek. A 2010-es BL-győztes legjobb játékosát elvitte egy mahacskalai újgazdag lottónyertes dagesztáni műanyagklub, aztán akadt némi probléma néhány kifizetetlen masszázskáddal, vagy mivel, most meg a kameruni gólgép pótlására szerződtetett első számú csillagról kiderül, hogy valamit iszonyatosan benéztek a regisztrálásnál, így a csapat Diego Forlán nélkül vág neki a Bajnokok Ligája csoportkörének.
Az UEFA szabályzata szerint a göndörhajú szöszi azért nem szerepelhet a BL őszi kiírásában, mert az Atlético Madrid színeiben pályára lépett egy Európa-liga selejtezőn és mivel a matracosok főtáblára jutottak, ennek következtében Forlán tiltólistára került. Továbbjutás esetén tavaszra be lehet nevezni a csatárt.
A Gazzetta szerint hasonló volt a helyzet a városi riválisnál a frissen igazolt Antonio Nocerino esetében, ám a középpályás bár pályára lépett a selejtezőn a Palermóban, a szicíliaiak viszont kiestek. Alighanem ez kavarta meg az illetékeseket.
Hogy még egyet forduljon a kés a gyomrunkban: Castaignos sincs a nevezettek között, vagyis a csoportkört a Zarate, Pazzini, Milito támadótrióval kell letudni...

Fabio Capello komoly tisztogatást tervez az angol válogatottnál, és az sem elképzelhetetlen, hogy Frank Lampardnak, valamint Rio Ferdinandnak sem postáz többé meghívót. A szövetségi kapitány úgy látja, néhány játékosa még mindig nem tette túl magát a közelmúlt kudarcain.
Az angol válogatott vérszegény játékkal, egyetlen kapura tartó lövéssel nyerte meg kedden a Wales elleni Eb-selejtezőt, ami döntő lépésre sarkallhatja Fabio Capellót.
A Daily Mail brit lap ugyanis azt pedzegeti, a szövetségi kapitány több játékosán azt látja, hogy a fejükből képtelenek kiverni az elmúlt évek nagy tornáin kapott pofonokat, és az olasznál immár betelt a pohár.
Az angol média úgy tudja, négy játékosnak különösen félnie kellett az „ítélethirdetéstől”: Frank Lampard, Rio Ferdinand, James Milner és Gareth Barry egyaránt kikerülhet az angol keretből.
A rutinosabb labdarúgók közül néhányat biztosan megtartana Capello, John Terrynek, Wayne Rooneynak, Ashley Cole-nak és Steven Gerrardnak is komoly szerepet szán a lengyel-ukrán Európa-bajnokságon.
Ahhoz ugyanis aligha férhet kétség, hogy az angolok csoportelsőként kijutnak a tornára, októberben ehhez egy pontot is elég összekaparniuk.
Túlzott aggodalomra már csak azért sincs ok, mivel a fiatal labdarúgók szép lassan meghatározó emberré növik ki magukat a válogatottban, Jack Wilshere-nek, Theo Walcottnak, Gary Cahillnek vagy éppen Ashley Youngnak bérelt helyük lehet a jövő csapatában.

- pepsifoci.hu - Rengeteg tehetséget örökölt édesapjától Enzo Zidane, a Real Madrid korosztályos csapatában játszó 16 éves játékos, aki a szakértők szerint könnyen apja nyomdokaiba léphet. A papa sikereit valószínűleg nem tudja majd felülmúlni a fiú, hiszen "Zizou" mindent megnyert klub- és válogatott szinten illetve háromszor volt az év játékosa.
A királyi gárda egyik legnagyobb reménységének tartott Enzo felkeltette a Spanyol Labdarúgó Szövetség érdeklődését is , így még az is előfordulhat, hogy később nem Franciaország, hanem a déli szomszéd nemzeti együttesét választja majd.
Az ifjú Zidane testvéreivel kiskora óta Spanyolországban él és két kisöccse is a Real utánpótlás-csapatait erősíti.

Tözsér szabadrugás gol hozott nekem 27 ezret ugynézki tözsért a válogatottba!%
valakki nézi a MU meccset?:D
én haveromnál vok és itt nincs olyan csatorna,pedig avn vagy 3sport csatorna...:@
H játszik a MU?Ki a legjobb?(gondolom HJernandez,mert duplázott...:)

Elég sima volt, viszont megsérült Cleverly és Evra is.
Agüero Silva páros elég jónak tűnik Citybe. nem lesznek ezek rosszak a BL be aszem
- pepsifoci.hu - Alig egy hónapja hosszabbított szerződést a bolgár válogatottnál Lothar Matthäus, ennek ellenére úgy tűnik, nagyon hosszú távra nem érdemes terveznie a németnek a balkáni országban. Az Európa-bajnoki selejtezők legutóbbi két játéknapján az angolok 3-0-ra, a svájciak 3-1-re győzték le a bolgárokat, a fejlemények után pedig többen is megtalálták a trénert.
Az 1994-es világbajnokság egyik hőse, a jelenleg a szövetség alelnökeként dolgozó Jordan Lecskov például igen egyértelműen fogalmazott:
– Véget kell vetnünk ennek. Lubo Penevnek kell megkapnia a szövetségi kapitányi posztot, méghozzá négy évre, és addig nem szabad majd háborgatni.
A miniszterelnök, Bojko Boriszov elég szarkasztikusan fogalmazta meg álláspontját:
– A Vitosha Bistritsa (egy bolgár harmadik ligás csapat – a szerk.) jobban védekezik, mint a bolgár válogatott. Matthäus azért remélhetőleg nem unatkozik nálunk, akad egy-két csinos cheerleader errefelé.
Bulgária minden matematikai esélyét elveszítette a továbbjutásra a selejtezőkön, és még az is előfordulhat, hogy az utolsó helyre fut csak be a csoportban.
csak nem megy neki :D

én örülök ennek az egésznek :) legalább kiderült,hogy vele van a baj és nem azzal a jó néhány csapattal,ahol megfordult eddig