Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Foci
A szövetség tájékoztatása szerint a skót bajnokságban szereplő klubok egyhangúlag mondták ki az ítéletet, miszerint a Rangers a következő szezonban nem szerepelhet az első osztályban. Mint ismeretes, az 54-szeres bajnokcsapat hatalmas adótartozása miatt csődbe került, s bár nemrég The Rangers Football Club néven újjáalakult, ezzel a lépéssel még nem „vásárolta” meg helyét a legfelsőbb osztályban.
Most pedig szinte biztos, hogy egy ideig nem is fogja, miután a skót klubok elutasították ezt a lehetőséget: „A mai ülésen a skót bajnokságban szereplő klubok egyhangúlag szavaztak az ellen, hogy a Rangers részt vehessen a sorozatban” – áll a közlemény lényegi részében.
A skót bajnokság versenynaptára egyébként június 18-án elkészült, az itt szereplő csapatok között pedig már nem szerepel a Rangers neve – a tizenkettedik csapat kiléte még kérdéses, de minden bizonnyal a Dunfermline lehet a szerencsés, amely a következő szezonban az első osztály tagja lehet, annak ellenére, hogy a pontok alapján a legutóbbi bajnokságban az utolsó helyen végzett.
A döntés értelmében a Rangers várhatóan csak a negyedosztályban folytathatja.

Jordi to
Böcse [del]
Délelőtt tragikus hír rázta meg a magyar sportvilágot, 55. életévében elhunyt Imre Mátyás sportújságíró, az UEFA médiaosztályának egykori munkatársa.
Volt szerencsém személyesen ismerni, ő alapította az nb1.hu sportoldalt, ahol még moderátorkodtam is pár évet. Később tornát szerveztem az ottani fórumozóknak ahova ő is eljött, elég sokat beszélgettünk.
Nem sok emberre tudom ezt mondani, de őt kedveltem, volt egy sajátos humora ez tény, de aki azt megszokta nem volt vele gondja.

Böcse [del] to
Jordi
Már az EB-ről is haza kellett jönnie, ha jól tudom, rákbeteg volt, ugye? :S
RIP
RIP
Böcse [del] to
Jordi
A L’Equipe szerint Didier Deschamps lesz a francia válogatott új szövetségi kapitánya.
Jordi to
Red_Pirate
Visszatérve a turkálós témához:
Ma vettem egy eredeti argentin mezt és egy Evertont is, kb még használva sem nagyon lehettek.
Összesen kerültek 500 Ft-ba :)
Everton az szám nélküli múlt szezonbeli, az argentin meg 19-es szám Messi felirattal.

Nem, Dabason voltam az angol turiban, ma kaptak árut éppen :)
klein [del] to
Jordi
Én egyszer próbáltam mezt venni öcsémnek, a Jósin. Ha jól emlékszem, CR-es volt, 5000-et kért érte a nő... Mondtam, h 1500, majdnem meglincseltek, eléggé sietve távoztam, mert már a többi pultos is engem figyelt:)
Jordi to
klein [del]
Volt sokfajta most, mind nem néztem végig azért, de volt Pool, Arsenal, Middlesborough, volt noname brazil csapaté is, Wolfsburg, Köln, francia és angol válogatott mez amire így most emlékszem.
Böcse [del] to
Jordi
Az al-Vaszl gyenge szereplés okán kirúgta Diego Maradona vezetőedzőt. Alig tíz hónapig húzta az Egyesült Arab Emirátusokban.
jó példa arra, hogy a jó focista nem feltétlenül jó edző
Én kérek elnézést előre is. Nagyin auuuuu.... Természetesen főszerepben: Balotelli... :)
EZT csak akkor nézd meg, ha mára semmi agyi tevékenységet nem terveztél a továbbiakban. Leszívja az agyad. Elvisz a nirvánába. addig persze rögös az út, könnyekkel és sírva röhögéssel kövezett.

ennyit angliáról is :)
A Southampton korábbi csapatkapitánya, a 40-szeres norvég válogatott Claus Lundekvam elismerte, annak idején heti rendszerességgel követtek el társaival fogadási csalásokat a Premier League-ben, de azt gyorsan hozzátette, hogy a meccsek eredményének befolyásolása tabu volt.
Igen érdekes nyilatkozatot tett a The Sun hasábjain a Southampton korábbi 40-szeres norvég válogatott védője, Claus Lundekvam. A futballista, aki 12 éven át szolgálta a Szenteket, elismerte, hogy annak idején vastagon benne volt fogadási csalásokban.
– Ez olyasmi, amire nem vagyok büszke. Volt olyan időszak, hogy majdnem minden héten nyomtuk, és egész szép összegeket kerestünk. Megegyeztünk az ellenfél kapitányával abban például, kié lesz a kezdés, az első bedobás, az első szöglet, ki kap sárgát, vagy ki rúg tizenegyest. Ezeket aztán könnyen lehetett befolyásolni. Ugyanakkor az eredmények soha nem voltak napirenden! Az tabu volt, és olyat soha nem is tennék. Bár tudtuk, hogy amit teszünk, illegális, azért szórakoztató, vicces dolog volt az egész. Tudom azt is, hogy más kluboknál ugyanez volt a helyzet. Mi, focisták, egy buborékban éltünk, és amire csak tudtunk, fogadtunk – mondta az egykori védő.

milyen tiziket rugtak mar tegnap a szuperkupan?!?!
nem normalis hogy minden ficakba ment...