Subpage under development, new version coming soon!
Subject: http://www.erepublik.com
Adhatok 23-at is végülis, mert Te 100% wellnessel dolgozol. Ezenkívül q4 fegyverem van, amit tudok olcsón.
23-ért megyek :) Aztán majd írok ha kell fegyver, nem mindig lesz rá pénzem... attól függ mennyi, majd akkor holnaptól megyek hozzád, mert ma már dolgoztam!
most eléggé csalódtam a seregben. :(
sosem kaptunk még repjegyen kívül szinte semmit, talán vagy kétszer ha hozzánkvágtak 1-1 q3 as fegyvert. most kitty miatt kaptunk 10 fegyót. szóltak, hogy lőjük el iránban egy csatában, majd közölték, hogy mégsem kellett volna, töltsük vissza amit elütöttünk.
szemetek. :(
nekem erre nincs keretem. szórják az állami pénzt, én mindig teszem amit mondanak, nekem ebből semmi hasznom nem származik, sőt én veszek fegyót saját költségen, és ütöm el az ellen aki ellen mondják, már rég fm vagyok, szóval tulképpen nem lenne muszáj fegyverrel ütnöm, mert már úgysem fejlődök, azt a pénzt költhetném trainingre is.
erősen gondolkozom, hogy kilépek a seregből, ha ekkora gyökerek.

nem szívesen mennék el azért az országból, főleg a kittyre leselkedő veszély miatt.
itt akarok dolgozni, meg vásárolni is. izmosodjon az ország.
itt akarok dolgozni, meg vásárolni is. izmosodjon az ország.
én is saját léből veszek általában fegyvert... párszor fordult elő, hogy riadó volt és kaptunk 3 db-ot... de azt legalább nem kérik vissza!
de ha veszek fegyót akkor megpróbálok illegális úton szerezni olcsóbban! :)
de ha veszek fegyót akkor megpróbálok illegális úton szerezni olcsóbban! :)
srácok hogy van az hogy már két napja 1,8 goldba kerül nekem a legerősebb trainingforma?
Meyik században vagy?
ZME-ben nincs ilyen, nem kérik vissza a fegyvert, de a mibbiten kell kérni.
ZME-ben nincs ilyen, nem kérik vissza a fegyvert, de a mibbiten kell kérni.
Nekem is ennyi, átállították az adminok. Így legalább hosszútávon tudom fizetni, mert 5 gold/nap áron azért necces lett volna.
Viszont érezhetően visszaesett lana miatt a kereslet a termékekre, mindenki inkább erőre költ. :(
Viszont érezhetően visszaesett lana miatt a kereslet a termékekre, mindenki inkább erőre költ. :(
na, akkor viszont leállok, mert én meg ezt nem bírom:)
Én úgy csinálom, hogy 2 nap alap edzés és utána egy napóleon, az 0,2 strenght. Többre nem futja, viszont így fegyverre nincs pénzem... tehát fegyver nélküli ütés van!
úgy ahogy Te nem veszel fegyvert, más sem. Ezért mondom, hogy visszaesett a kereslet a fegyverre. :(
Monetaryzni kellene, csak nem szeretek vele pepecselni.
Monetaryzni kellene, csak nem szeretek vele pepecselni.
Ez az én sem szeretek tökölni vele... most mit tudok csinálni... semmit, az erő fontosabb... úgy is FM vagyok már szal tök mind1 mennyit sebzek, ha van fontos harc akkor oda azért nyomok fegyóval...