Subpage under development, new version coming soon!
Subject: »Championship Manager (online bajnokság)
Red_Pirate to
Jordi
Elég jól állok a munkával, 21.00-ig tuti haza fogok érni, kezdhetünk ekkor.
Red_Pirate to
Jordi
7 ponttal vezetem az orosz bajnokságot a Kryljával a Szpartak Moszkva előtt. 7 forduló van még a bajnokságból. a Spartakot oda vissza vertem:)
7 meccsen nem bírtam nyerni és most játszok 5 olyan csapattal a 7-ből, akiket nem bírtam megverni. Jön a Lokomotiv, Cszk Moszkva is.
Egy csatárral két szélsővel egy irányítóval tolom. Az idény első felében 5 emberem volt erre a 4 helyre, persze a döbbi poszton voltak dögiel, ritka szerencsém volt, hogy alig volt sérültem.
Megvettem ezt a Branko Jelic-et, akit már párszor kinéztem. Lévén, hogy főként angolba tolom sose sikerült leigazolnom. Ontja a gólokat eddig és rengeteget lő kapura minden meccsen, na ez már tetszik.

Jordi to
Red_Pirate
Látom Robertas Poskust is megszerezted, nálam soha nem muzsikált :)
Pisával én most kicsit szünetelek, de az UEFA kupában már villogtam párszor :)
Ami a gáz, hogy a Fiorentina miatt nem engednek a csapatnál stadiont építeni mert ők a nevesebb csapat, 14500-al kezdek és most 2018-ban 22 ezres a stadionom.
Érdekességképpen a Fiorentina második vonalban van, szóval a nevesebb csapatot kissé megcáfolnám :)
17 év alatt engedtek építeni 7500 ülőhelyet.
UEFA kupa győztesek

Hmmm... A stadionnal sosem foglalkoztam, na jó az Ayr United kivétel... Rajtuk kívül még régen a Blackpoolt mikor a div2-ből feljuttattam az volt még nagyobb bravúr másokkal nem nagyon próbálkoztam alsóbb ligákból.
Poskus először játszik nálam és igen jól. Vagy ő vagy Demetradze lesz a gólkirály, még 3 forduló van, bár ma már nem fejezem be a bajnokságot. 6 pontal megyek és 3 forduló van még.
28 meccsen 26 gólt lőtt Poskus. Tény nem egy elit bajnokságban, szóval komolyabb helyen ki tudja mire lenne képes.

Holnap jó lenne nekem, ma sajnos nem, megyek el este és kb 5% az esély arra, hogy 10 előtt hazaérek.
Red_Pirate to
Jordi
A holnap nem jó, mert nem alszom itthon. Szerintem a Szerda jó lehet. MEgpróbálom a szerdákat elintézni néha. Ha nem vészes az itthoni munka, akkor a haveromnak átviszem a cuccot és én már 7-8-ra be tudom fejezni az itthoni melót.
Amúgy most a hétfő se lesz, jó, mert ultizni megyek... Tényleg tudsz ultizni? Zastarovje is jön...
Amúgy most a hétfő se lesz, jó, mert ultizni megyek... Tényleg tudsz ultizni? Zastarovje is jön...
Jordi to
Red_Pirate
Szerdánként nekem csak 10 órától jó majd egy ideig, mert tanfolyamra járok és az ezen a napon lesz mindig október elejéig.
Fél 9-es busszal jövök majd haza.
Ultizni tudok csak régen játszottam, de hétfőn nem tartózkodom a fővárosban.