Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
Lahm éppen olyan jó bal oldalon is, mint jobb oldalon.
sztem rossz döntés. Drogba harciassága, és szívóssága nagyon hiányozna a chelseaből. Bár úgy érzem, hogy idén a Chelsea halovány lesz, és úgy vélem, hogy ők lesznek, akik kikerülnek a top4ből.
Ami azt jelzi, hogy Contento még kevés lehet a sorozatos tétmeccsekhez... és más balhátvédje nem nagyon volt a Bayernnek.
Badstuber és Braafheid is bal hátvédek még Contenton kívül. De fene tudja kik játszanak majd. Vagyis ki játszik Lahm-on kívül.
- Mint arról korábban beszámoltunk, a Liverpool magyar csatáráért, Németh Krisztiánért akár jelentős összeget is hajlandó kifizetni az olasz élvonalbeli Lecce, amelynek az egyik lap szerint lassan elfogynak a lehetőségei arra, hogy egy gólerős és hosszú távú megoldást jelentő csatárt találjon magának. A CalcioNews24 szerint a taljánok Mattio Destro és Guido Marilungo személyében két kiszemeltjükről is lecsúsztak, és a lap úgy fogalmaz, hogy most már a megváltást Németh érkezése jelenthetné a dél-olasz klubnál.
- A Mainzer Allgemeinen Zeitung szerint a Mainz megegyezett a Real Madriddal Szalai Ádám kivásárlásáról, és három éves szerződést írhat alá a magyar válogatott támadóval. A lap úgy tudja, hogy a Bundesliga-csapat 5-600 ezer eurót, azaz 150-170 millió forintot fizethet a csatárért, és a jövő héten kerülhet pont a hetek óta húzódó ügy végére.

Jordi to
Böcse [del]
Az átigazolásokkal foglalkozó egyik olasz internetes oldal értesülései szerint a spanyol élvonalban szereplő Espanyol két Sampdoria-játékos iránt is érdeklődést mutat. Az egyikük Koman Vladimir.
Böcse [del] to
Jordi
Bruno Alvessel erősítené meg keretét a Chelsea a The Daily Telegraph legfrissebb
információi szerint. A 28 éves portugál válogatott védőért 15 millió fontot kér a Porto.
Craig Bellamy, a Manchester City csatára napokon belül aláírhat a Tottenham Hotspurhöz angol sajtóértesülések szerint.

- Pénzmentes csereügyletet hajthat végre az Arsenal és a Juventus labdarúgócsapata - értesült a Tuttosport. A londoniak mindenképpen Felipe Melót szeretnék soraikban tudni, így készek lennének Gael Clichyt, kezdő balhátvédjüket beáldozni, amely éppen hiánycikk a torinóiaknál.
- Alou Diarra hamarosan az Olympique Marseille csapatához szerződhet. A játékos
szerződésében szerepel egy 7,75 millió eurós záradék, melyet kész kifizetni érte az OM.

Az ujpestfc.hu információi szerint az Újpest három próbajátékosra már biztosan nem tart igényt, ám a szakmai stáb három futballistával (Nikola Mitrovics, Rubus Tamás, Bozsó Antal) nagyon elégedett, így Mészöly Géza az ő szerződtetésüket javasolta a klubnak.
- pepsifoci.hu - Filkor Attila már 2006 óta az Inter játékosa, elsősorban az ifjúsági csapatban szerepelt, és a kék-feketék többször kölcsön is adták már tapasztalatszerzés céljából. Ily módon volt a Grosseto, a Sassuolo és a Gallipoli alkalmazottja is.
Olasz lapértesülések szerint a középpályás hamarosan újra klubot cserélhet, most azonban nem kölcsönben, hanem végleg. A kérő ráadásul igen neves.
A Sky úgy tudja, a Milan és az Inter hamarosan egymással üzletelhet, a tranzakció keretében a BL-címvédő három fiatal tehetsége, Cristian Damini, Filkor Attila and Marco Fossati igazolhat a városi riválishoz.
Az Inter a hírek szerint alaposan megkéri az árát a triónak, a három labdarúgóért összesen 7 millió eurót tehet le az asztalra a Milan, amely minden erővel szeretné izmosítani utánpótlás bázisát.

- pepsifoci.hu - Az ftc.hu beszámolója szerint három új arc bizonyíthat az ausztriai edzőtáborban Prukner Lászlónak és stábjának.
A legnevesebb közülük talán az a Frank Danquah, aki jelenleg is ott szerepel a Newcastle United internetes oldalán a gárda keretében. Holland csatárról van szó, aki még csak 19 éves, az Ajax akadémiáján nevelkedett, és egy Hull City elleni meccsen már a Szarkák első csapatában is bemutatkozhatott.
Rajta kívül a 23 éves osztrák védőt, Daniel Gramannt és a 29 éves skót kapust, Scott Shearert teszteli a Ferencváros a napokban. Előbbi 10-szer volt hazájában U20-as válogatott, legutóbb pedig az Austria Kärnten alkalmazásában állt, míg utóbbi az elmúlt három évben a Wycombe Wanderers kapuját védte, de előtte szerepelt Bristolban és Coventryben is.
Mindhárman pályára lépnek a Steaua elleni, 16.30-kor kezdődő edzőmeccsen.

Az Inter a hírek szerint alaposan megkéri az árát a triónak, a három labdarúgóért összesen 7 millió eurót tehet le az asztalra a Milan