Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
Két Fradi-játékos McCabe angol csapatánál készül
Vass és Gárdos a Sheffieldnél.
Vass és Gárdos a Sheffieldnél.
Információink szerint legkésőbb 48 órán belül pont kerül a ZTE FC lett csatára, Artjoms Rudnevs átigazolási ügyének végére. Mint ismeretes, Rudnevs iránt több csapat is érdeklődött, legkomolyabban a lengyel bajnok Lech Poznan, amely már hónapok óta kapcsolatban áll a Zalaegerszeggel. A Nemzeti Sport Online lengyel forrásokból úgy értesült, a tárgyalások az utolsó szakaszukhoz érkeztek, és legkésőbb két napon belül le is zárulnak, így a támadó akár már a héten Lengyelországba költözhet.
ez tegnapi hír az nso-n
ez tegnapi hír az nso-n
játékjoga a Dinamo Kijev kezében volt, de 2006 óta a Videoton együttesénél szerepelt kölcsönszerződés jóvoltából
nem úgy volt, hogy 2006-ban vette meg a Nyíregytől a Dinamo, és az elmúlt szezont töltötte a Vidinél?

dede.
2004–2006 Nyíregyháza 01500(1)
2006– Dinamo Kijiv 01000(0)
2009–2010 → Videoton FC 01300(0)
2010– Debreceni VSC 00000(0)
2004–2006 Nyíregyháza 01500(1)
2006– Dinamo Kijiv 01000(0)
2009–2010 → Videoton FC 01300(0)
2010– Debreceni VSC 00000(0)
mondom, hogy nagy nehezen:D, gondoltam, hoyg hibázok, jöszök eggyel:D
egyébként 2009-et akartam írni, csak bennem volt 2006
- Ez azért nehéz elhinni! Angol lapértesülés szerint a Real Madrid nem adja fel a harcot Ashley Cole-ért, ezért olyan tervet dolgozott ki, amely eredményeként meglágyíthatja a Chelsea illetékeseinek a szívét. A spanyol elitklub ugyanis Kakát is be akarja venni az üzletbe, szívest-örömest átengedi a brazil fenomént, ha cserébe megkapja az angol védőt...
- A mindössze 18 esztendős Neymar került a Chelsea célkeresztjébe brazil lapértesülések szerint, miután a Santoshoz közeli forrásokra állítják, 20 millió euróért szerződtetnék a csodagyereket. A Globoesporte hétfői számában azt írta, a londoniak megkeresték a brazil egyesületet, és kedden megtették ajánlatukat.
- A manchesteri repülőtérre érkezett Klaas-Jan Huntelaar, az AC Milan labdarúgója kedd este, hogy tárgyalásokat kezdjen vagy a Uniteddel, vagy a Cityvel - értesült a talkSPORT rádió.

Romániai lapértesülések szerint Tóth Bence, a Ferencváros utánpótlás-válogatott szélsője a nemzetközi kupában is érdekelt Poli Temesvár együttesében folytathatja pályafutását. Marian Iancu, a bánságiak klubelnöke elmondta, egy olyan szélsőt igazolnak le, akire a nyári edzőmeccsek során figyeltek fel, a nyugatijelen.com szerint ez az FTC labdarúgója lesz.
Angol lapértesülések szerint a Championshipen belül válthat csapatot Priskin Tamás, az Ipswich Town légiósa. Több portál is arról számol be, a magyar válogatott futballistát szívesen látná csapatában a Swansea City menedzsere, Brendan Rogers, így hamarosan véget érhet a támadó ipswichi pokoljárása.
- Kedden késő este hivatalos honlapján megerősítette a Liverpool, hogy leigazolta a Rangers ifjú védőjét, Danny Wilsont. A klubok közötti egyezséget a nap folyamán a skót együttes másodedzője, Ally McCoist gyakorlatilag elárulta, így nem érte nagy meglepetés a Vörösök szurkolóit, akik immár a harmadik nyári érkezőnek örülhetnek.
- A Hamburgban folytatja pályafutását a német válogatott nyári világbajnoki szereplését sérülés miatt kihagyó Heiko Westermann, aki rövidesen aláírhatja új szerződését a kikötővárosban.
- Az olasz bajnoki címvédő Internazionale 2015-ig megszerezte Andrea Ranocchia játékjogának felét! A Genoa 22 éves futballistája, Olaszország egyik legnagyobb védőreménysége a következő idényt még a piros-kékeknél tölti.
- Miközben a csapat Ausztriában edzőtáborozik, Eduardo Ukrajnában van - és ott is marad egy jó ideig. A horvát csatár a 6 millió fontért , négy évre a Sahtar Donyeckhez igazolt. Slaven Bilic, horvát szövetségi kapitány kimondottan üdvözölte a játékos döntését. Dmitro Csihrinszkij után tehát itt az újabb sztár.
- A Sky Sport Italia értesülése szerint a Genoa nyerte a harcot a Napolival szemben a húszéves argentin védekező középpályásért, Franco Zuculiniért. A ligúriaiak megegyeztek a Hoffenheimmel. Egy millió euróért, kölcsönbe érkezik, a Partenopei csak feleennyit kínált.

Elengedte legnagyobb értékét a Nyíregyháza
Miskolczi Pakson.
Miskolczi Pakson.
- Elképesztő ötlettel állt elő Jose Mourinho és ibériai lapértesülések szerint a klubvezetők el is fogadták érvelését. Az El Mundo Deportivo azt állítja, hogy a portugál tréner újra együtt akar dolgozni Zlatan Ibrahimoviccsal, cserébe Kaká játékjogát ajánlaná az Barcelonának! Hihetetlen!!!
- A török bajnokságba szerződött a világbajnokságon a szlovák labdarúgó-válogatott színeiben négy találatot szerző Robert Vittek.
A csatár a Lille-ből ahhoz az Ankaragücühöz igazolt egy nagyjából kétmillió eurós üzlet keretében, amelynél az elmúlt fél esztendőt töltötte kölcsönben.
A pozsonyi születésű játékos kétéves szerződést kötött új egyesületével.
- A 20 éves Andreu Fontás 2012-ig meghosszabbította szerződését a Barcelonában.

-A Sahtar Doneck labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött az Arsenaltól érkező horvát válogatott csatárral, Eduardo da Silvával.
-Korábban beszámoltunk arról, hogy a Chelsea-től távozó Joe Cole a Liverpoolban folytathatja pályafutását. Ma délutánra mindenben megegyeztek egymással a felek, és a „vörösök" hivatalos honlapjukon bejelentették az angol válogatott középpályás érkezését. A 28 éves Cole négy évre szóló szerződést köt a Liverpoollal.
(edited)

- Pályafutása során immáron harmadszor szerepelhet a Kaposvári Rákóczi csapatában Zsolnai Róbert. A Budapest Honvéd csatárának ügyében megegyezett a két klub, és a rakoczifc.hu beszámolója szerint a támadó egy évig, kölcsönben játszik majd Sisa Tibor csapatában.
- Branislav Fodrek és Ivan Cifersky személyében két, korábbi szlovák válogatottat tesztelnek a zöld-fehérek. Előbbi középpályás, utóbbi védő, és mindketten pályára léphetnek a török Konyaspor elleni felkészülési mérkőzésen - derül ki az ftc.hu cikkéből.
- Futács Márkó 2012-ig meghosszabbította jövőre lejáró szerződést a német Werder Bremennel, majd ezzel a lendülettel csapatot is váltott: a Bundesliga 2-ben szereplő Ingolstadt csapatát erősíti majd a következő szezonban. Klaus Allofs klubmenedzser szerint a magyar támadó nagyon tehetséges, de fontos, hogy játékba lendüljön a másodosztályban.