Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
Az eto.hu beszámolója szerint egy szerb kapus lett a Győri ETO együttesének utolsó nyári igazolása. A 27 éves Aleksandar Radosavljevic a Partizan Belgrádtól érkezett, és fél plusz négy évre írt alá a Rába-parti klubhoz.
- pepsifoci.hu - A fél plusz négy évre szerződtetett Radosavljevic számára nem lesz teljesen ismeretlen az ETO-közeg, két korábbi játékostársával is újra találkozhat.
- Az első osztályú FC Cukaricki csapatánál kezdtem pályafutásom, itt még együtt fociztam Trajkoviccsal és Cetkoviccsal is. Nyolc év után aztán átigazoltam az FK Partizan Beograd keretéhez, ahol három évig játszottam. Hol elsőszámú, hol második kapusként számoltak velem. Háromszoros bajnoki győzelemmel, és kétszeres kupagyőzelemmel büszkélkedhetek a fővárosi csapattal, így a nemzetközi színtéren is vannak tapasztalataim. Az ETO minden szempontból nagyon impozáns egyesület, ráadásul közel van a hazámhoz, és úgy érzem, itt tovább tudok fejlődni. Persze csábító volt a klub Európa Ligás szereplése, tervei. Bízom benne, hogy jövőre együtt harcoljuk ki a szereplést az európai porondon. Elsőszámú kapus szeretnék lenni, régóta ismerem Sasát, bízom benne, hogy nem lesz ellenére - mondta a kapus az eto.hu-nak.

Meglepő, egyben furcsa hírrel állt elő a katalán illetőségű El Mundo Deportivo, amely tudni véli, az átigazolási piac lezárulta előtt nem sokkal José Mourinho, a Real Madrid a korábban az ősi rivális Barcelonánál megfordult Samuel Eto'óval szerette volna megerősíteni foghíjas csatársorát. A portugál tréner céljait nem az Inter húzta keresztbe.
A lap szerint a szakember kedden minderáron egy utolsó igazolásról győzködte a klub elnökét, Florentino Pérezt, de az eddig bőkezűen költekező üzletember megmutatta ki a főnök és nemet mondott a kameruni szerződtetésére.
A királyiak mindenható ura nem szeretett volna tovább költekezni, miután a nyár folyamán hat játékosért összesen 81 millió eurót fizettek, ám eladásokból egyetlen fillér bevételre sem tettek szert.
Eto'o így természetesen marad az Internél, csakúgy mint a korábban az egyesülettel szóba hozott Amauri, Didier Drogba, Mario Gomez, Luís Fabiano, Nicolas Bendtner, Emmanuel Adebayor és Djibril Cissé, így Karim Benzemával és Gonzalo Higuaínnal a csatársorban lép pályára a Real az új szezonban.

A nagy csapatok jól járnak a ManCityvel: Igazolnak egy sztárt brutál drágán, majd ,,fillérekért" eladják egy riválisnak...
De visszafelé is igaz. Pl egy kisebb csapat kinevel egy sztárt, eladja nekik 20millió fontért, majd mivel kap 5meccset egy évben (azt is ligakupában)simán visszaveszik 5-6millióért...
(edited)

A Manchester City után a két spanyol megacsapat, a Real Madrid és a Barcelona költötte a legtöbbet játékosra idén nyáron. A királyiak 81 millió eurónál álltak meg, míg a katalánok 72 millióval is beérték. Elsősorban ezen két hatalmasság jóvoltából köszönthettünk olyan játékosokat a La Ligában, mint Javier Mascherano, David Villa, Mesut Özil vagy Sami Khedira. De vajon kinek lesz közülük a legjobb éve a bajnokságban?
DAVID VILLA (spanyol, csatár, Valenciából Barcelona, 40 millió euró)
A spanyol világbajnok, az első számú hispán gólfelelős, akit az anyagi nehézségekbe került Valencia adott el a Barcelonának. A szakma szerint a katalánok követték el a nyár átigazolását, amit a csatárért kiadott 40 millió euró is megerősít. A 28 éves kiváló futballista, akinek egy álma vált valóra azzal, hogy szupersztárok társaságában focizhat. A Barca nagyon jól járt vele, a futballista szinte azonnal beleolvadt a gépezetbe.
SAMI KHEDIRA (német, középpályás, Stuttgartból Real Madrid, 14 millió euró)
Khedira a nyári világbajnokságon a védekező középpályás posztján talán a legjobb teljesítményt nyújtotta, hatalmas előnye megbízhatósága és kiegyensúlyozottsága. Mellette még gólt is képes szerezni, erős, jó kötésű futballista. A Real is jó boltot kötött a német válogatott egyik reménységével.
JAVIER MASCHERANO (argentin, középpályás, Liverpoolból Barcelona, 22 millió euró)
26 évesen élete legjobb csapatához szerződött, a Barcelona elvitte Liverpoolból. Évek óta a reflektorfényben játszik, de kicsit beleszürkült abba a Liverpoolba. Mascherano négy idényre kötelezte el magát, végre együtt játszhat honfitársával, Leo Messivel, és még abba is belement, hogy 20 százalékkal csökkentsék heti 80 ezer fontos fizetését.
MESUT ÖZIL (német, középpályás, Brémából Real Madrid, 18 millió euró)
A támadó középpályásként, szélsőként használható, mindössze 21 éves labdarúgót sebessége és technikai tudása a legnagyobbak közé emelte Dél-Afrikában. Nem véletlen, hogy José Mourinho rá is felfigyelt, a Nationalelf pedig pontot, pontokat köszönhetett neki a tornán. Ez az ő éve lehet, és ha helyzeteit jobban kihasználja, akkor a következő is.
ÁNGEL DI MARÍA (argentin, középpályás, Benficától Real Madrid, 25 millió euró)
A dél-amerikai játékos is idén tűnt fel igazán, a Benficában nyújtott kimagasló teljesítménye Diego Maradona behívójában csúcsosodott ki. No, meg egy Real-szerződésben, s bár a vb nem sikerült igazán, a tehetséges, szintén sokoldalú és gólérzékeny labdarúgó révbe ért. Huszonkét évesen sok minden áll még előtte.
ADRIANO (brazil, védő, Sevillából Barcelona, 9,5 millió euró)
Hat szezon után intett búcsút Sevillának Adriano, aki hátul és középen is megállja a helyét. Ezért értékes, ezért lehetett nyolcszor a brazil válogatott tagja is. Az andalúzok többek között a 25 esztendős futballistának is köszönhetik sikereiket, a soktüdejű labdarúgóért a potom 9,5 millió euró nem is tűnik soknak.
PINTÉR ÁDÁM (magyar, védő, MTK-tól Zaragoza, 400 ezer euró)
Meglehet, nem a nyár átigazolása, ám a magyar labdarúgás szempontból az egyik legfontosabb szerződést kapta meg Pintér Ádám. Vadócz Krisztián egy ideje az Osasunában öregbíti hírnevünket, s most itt az újabb küldött, az ex-MTK-s fiú a Zaragozában tehet minket büszkévé négy teljes éven át. Kérdés, a 22 éves középső védőre mennyire számítanak majd az első csapatnál.
ROBERTO SOLDADO (spanyol, csatár, Getaféból Valencia, 10 millió euró)
Legutóbb 16 gólig jutott a Getaféban, majd négy idényre írt alá a 24 éves csatárász - kár, hogy a nyári átigazolási időszakban legtöbbet kereső Valenciában szinte azonnal megsérült és szeptember közepéig harcképtelen. A kétszeres spanyol válogatott támadót David Villa helyére szerződtették, igaz, ő ezt kikérte magának, mondván, ő senkit nem akar pótolni.
RICARDO CARVALHO (portugál, védő, Chelsea-től Real Madrid, 10 millió euró)
10 millió euró nem kis pénz, a zeniten már túllépő 32 éves Carvalhóért mégis kicsengetett a Real ennyit a Chelsea-nek. Két szezonon át szolgálhatja klubját és honfitársát, José Mourinhót a Realban, harmadik közös együttesüknél (a Portóval 2004-ben BL-t nyertek együtt). A védő késznek érzi magát az újabb kalandra és sikereket jövendöl Madridban.
DAVID TREZEGUET (francia, csatár, Juventustól Hércules, 6 millió euró)
Kiállt már a lóláb a francia világ- és Európa-bajnok támadónak Torinóban, tíz hosszú szezont követően fájdalmas búcsúra kényszerült gólzsák, aki az utóbbi időben mintha megfáradt volna. De talán majd most, az Hérculesnél újabb impulzusok érik, és 32 évesen még egyszer, s minden bizonnyal utoljára megcsillantja nekünk tudományát. Két évig csodálhatjuk a Spanyolországban még sohasem légióskodó gallt. A Juve a legtöbbet hozta ki eladásából.

Uruguayban talált magának új csapatot a Real Madrid korábbi nagyszerű középpályása, Santiago Solari.
(edited)
(edited)
- pepsifoci.hu - Spanyol tehetséget igazolt a Ferencváros, miután Ivan Labrado megfelelt a próbajátékon, így szerződést kötöttek vele a zöld-fehérek. A fiatal játékos végigjárta az Atletico Madrid korosztályos csapatait, legutóbb Portugáliában szerepelt.
A 184 cm-es, támadó szellemű labdarúgóval 1+1 éves kontraktust kötött Prukner László csapata – számol be róla az ftc.hu.

Jordi to
Böcse [del]
Az angol labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában szereplő Tranmere Rovershez került kölcsönbe Gulácsi Péter, a Liverpool magyar kapusa.
A játékos egy hónapig erősíti a kapusgondokkal küzdő együttest, amelyben már az előző szezonban is eltöltött egy rövidebb időszakot.

Miért, Rudnevs mesterhármast vágott a Juvénak, Kemaha (Loki volt csatára, nemtom leírni a nevét) szórja már pár éve a gólokat az FC Bruges-ben, pl EL-ben is betalált most is:)
A dvsc.hu beszámolója szerint Romano Denneboom személyében egyszeres holland válogatott támadót tesztel a DVSC-TEVA stábja. A 29 éves, tapasztalt csatár bő tíz évet húzott le a holland élvonalban, legutóbb a bajnok Twente játékosa volt, de kölcsönben a Sparta Rotterdamban játszott.
- pepsifoci.hu - A dvsc.hu beszámolója szerint Denneboom szombaton érkezett Debrecenbe, és a jövő hét közepéig teszteli a DVSC-TEVA stábja. A futballista szabadon igazolható, így, ha elnyeri a vezetők tetszését, csak vele kell megállapodni.
Denneboom a Heerenveenben kezdte profi pályafutását, majd később megfordult a Willem II, a NEC, a Twente, és kölcsönben a Sparta Rotterdam csapatában. Idén augusztusban a skót élvonalbeli Hiberniannél is járt próbajátékon.
A 29 éves támadó egyszeres válogatottnak mondhatja magát, 2004 szeptemberében a Liechtenstein elleni barátságos meccsen lépett pályára az Oranjéban.