Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
elégedjünk meg azzal amink van abból fözzünk. a válogatottat is mindig mindenki fikázza eza milyénk ezt kell szeretni :)
(edited)
(edited)
Ma elolvastam az NS-t, nem akarok lopni Détáritól, de olyan jót mondott, hogy megvettem.
Détári a ki hova mennyiért igazol témában jobban tenné, ha hallgatna.
Semmivel nem futott be nagyobb karriert mint Dzsudzsák (neki még van rá lehetősége)

-Az fmh.hu beszámolója szerint három eddig nem látott játékos is részt vett a Vidi edzésén.
”Ma elkezdődött a bajnok Videoton FC felkészülése a következő szezonra, a Sóstói Stadionban először 21 játékos átfogó orvosi vizsgálatára került sor délelőtt. Az érintettek között három új futballista jelent meg: a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon aranyérmes ghánai támadó, Randsford Osei, a dél-afrikai csatár Kermit Romeo Erasmus, valamint a szerb Partizán Belgrádtól érkező Uros Nikolic. Szerződtetésük a próbajátéktól, a mutatott teljesítményüktől függhet.”– írja a Fejér-megyei hírportál.
A ghánai játékos egyébként legutóbb a spanyol másodosztályú Granadában játszott, míg a Dél-afrikai korábban a Feyenoordban, és a szintén holland Excelsiorban rúgta a labdát.
Oseit láttam is párszor, elég jól keni a srác,nagyfogás lehet

Vincenzo Montellát nevezték ki a Catania új vezetőedzőjének, jelentette be hivatalosan a Serie A-ban szereplő klub.
Azért Dzsu-t, nem igazán hasonlítanám Détárihoz(játékosként)
ember...ezek szerint te túl fiatal vagy...vagy ha nem,akkor inkább ne beszélj butaságot.abban az időben détári még nem maga döntötte el hova megy.és még úgy is,hogy máshova kellett mennie világválogatott lett.amitől dzsudszi elég messze van...maradjunk annyiban két más játékos,de mint név nekem még most is jobban cseng döme neve és bár csak egy ilyen képességű lenne a nemzeti 11ben...
Sorold az eredményeit.
Az meg, hogy ki milyen játékos elég szubjektív.

nem tudom milyen játékos volt,mert nem láttam játszani,de az 100%,hogy most egy buta,bunkó ember :D még annyi,hogy én még mindig Gerát tartom a legjobb magyar játékosnak :)
(edited)
(edited)
személyes ismeretség? azért mert valamiért nem szimpatikus még nem kell így minősíteni,hiszen nem ismered...illetve milyen ember és milyen játékos az megint csak más kérdés.persze nem szorul a védelmemre,hiszen a játéktudása önmagáért beszél.nekem a kedvenc játékosom volt!
http://www.manutd.hu/hirek/1901/1/ashley-young-megegyezett-a-uniteddel.html
Gizdaaaa...:P
A Skysports.com értesülései szerint a Manchester United megegyezett az Aston Villa széljőjével, Ashely Younggal, aki így hamarosan az Old Traffordra kerülhet.

Élőben nem. De tv-ben sokszor.
A tehetségét senki sem vitatja, de nem neki kéne észt osztani, hogy ki miért, hova igazol. Neki is megvolt a lehetősége, és elcseszte. Ő sem váltotta meg a focinkat, ahhoz képest most szánalmas az okoskodása.
Dzsudzsák 24 éves rengeteg lehetősége van még. Azt, hogy jó, vagy rossz döntést hozott majd az élet eldönti. Lehet, hogy egy alakuló sztárcsapat első játékosa lesz. Várjuk ki a végét.

Nem, neki nem volt meg a lehetősége, hogy maga döntsön. Oda kellett mennie, ahova mondják, hiába írták neked már páran
Személyes eredményei magyaráznak mindent, ki "okoskodna", ha nem ő?

Ja, aki sztárcsapatot akar építeni, az nem Dzsudzsák Balázst vesz vagy egy levezető Roberto Carlost,
Személyes eredményei? Sorold!!!
Miért nem dönthetett?
Miért nem dönthetett?
- A Liverpool hivatalosan megerősítette, hogy véglegesítették a megállapodást Jordan Hendersonnal. A Sunderland mintegy 17 millió fontot kap a 20 éves középpályásért, akinek meg sem fordult a fejében, hogy elszalassza ezt a hatalmas lehetőséget.
- A sikertelen sampdoriai (márciusban rúgták ki) kitérő után visszatér a Chievóhoz Domenico Di Carlo, aki 2008 és 2010 között irányított az olasz élvonalbeli együttest.
- A Rennes 31 éves kapusával pótolta a veterán Grégory Coupet távozása után maradt űrt a Paris Saint-Germain, aki pénteken hivatalosan leigazolta Nicolas Douchez-t.
- Az Arsenal 12 millió fontért szerződtette a Southampton szupertehetségét, Alex Oxlade-Chamberlaint a Mirror értesülései szerint.
- Mehmed Bazdarevic vette át a Bordeaux-hoz távozott Francis Gillot helyét a francia élvonalban szereplő Sochaux-nál - közölte az együttes pénteken.
- A Corriere Dello Sport értesülései szerint Antonio Conte vezetőedző azt tervezi, hogy visszaviszi Sebastian Giovincót a Juventushoz.
- Számos olasz forrás úgy értesült, hogy a Milan a napokban tesz egy próbát a Chelsea-ász Didier Drogba leigazolására. A 33 éves elefántcsontparti csatárnak már csak egy év lenne hátra a szerződéséből a Kékeknél.