Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
FTC: Csizmadia Csaba az FTC Zrt.-től engedélyt kapott arra, hogy más csapatokkal tárgyaljon, sőt adott esetben próbajátékra utazzon. Amennyiben Csizmadiának nem sikerül csapatot találnia magának, akkor újra az Üllői úton kell játékra jelentkeznie. (focinews.com)
Videoton: Nagy Dániel a saját kérésére nem tartott a csapat spanyolországi edzőtáborába. A szélső tavasszal valószínűleg más klubban játszik. (Nemzeti Sport)
ZTE: Leon Panikvar visszatérhet az NB I-be. (Nemzeti Sport)
Siófok: A kecskeméti Simon Attila és a paksi Nagy István is az FGSZ Siófok együttesével készül a tavaszi rajtra. Ifj. Haraszti Zsolt és Szabó János ügye még nem dőlt el. (sonline.hu)
Pápa: Tóth Bence a Lombardnál folytathatja pályafutását - erősíti meg a naplo-online.hu a pepsifoci.hu korábbi értesülését.
Gyirmót: Ferenczi István másfél évre aláírt.
Videoton-Haladás: 500 ezer euró, a továbbértékesítésből származó bevétel 25 százaléka és Nagy Dániel játékjoga - ennyit "fizet" a Vidi a Haladásnak Kovács Istvánért.

Emiliano Alfaro átigazolt a Liverpool FC csapatából a Lazio csapatába 3 000 000 euró ellenében
Darron Gibson átigazolt a Manchester United csapatából az Everton csapatába nem nyilvános összegért
A Blikk úgy tudja, megköttetett az egyezség a Videoton és a Haladás között, a szombathelyi Kovács István ezek szerint a Videotont erősíti majd. A lap szerint 500 ezer eurónak megfelelő összegért, azaz 155 millió forintért történt meg a transzfer. A fiatal játékos nyilatkozata szerint egyrészt valahol fájlalja, hogy elhagyja nevelőegyesületét, ugyanakkor örül is, hiszen a bajnokcsapatba igazolt.
Diósgyőr: Újabb fiatal tűnt fel a DVTK edzésein: a 21 éves Bernardo Frizoni Da Cruz Diás a bal oldalon vethető be védőként és középpályásként, eltöltött egy évet a Magyar Futball Akadémián is. Tóth Mátétól ugyanakkor elköszönt a szakmai stáb.(dvtk.eu)
Pécs: A Pécs két fiatal bosnyák focistát igazolt, Adnan Hrelja és Anel Raščić személyében. (zte.hu)

Emiliano Viviano átigazolt az Inter Milan csapatából a Palermo csapatába 5 000 000 euró ellenében
Filippo Boniperti átigazolt az Ascoli csapatából a Juventus csapatába a kölcsön lejárta miatt

Ügynöke elismerte, Esteban Granero nem érzi jól magát a Real Madridnál, és nem zárható ki, hogy védence a Liverpoolhoz távozik.
Kádár Tamás a jelek szerint a magyar válogatott védője mégsem igazol a skótokhoz, viszont az ügyeit intéző CMG menedzserirodától megtudtuk, hogy jó eséllyel Németországban, a Bundesliga II-ben folytathatja pályafutását a hátvéd.
A magyar sajtóban napok óta címlapon levő kérdés Dzsudzsák Balázs átigazolásának ügye. Oroszországban mindez kevésbé volt fókuszban, és a kinti média számos olyan kérdést felvet, amiről itthon hallgatnak.
Az első és talán a legfontosabb: miért adta el az Anzsi? Dzsudzsák mahacskalai szerződése egyfajta áttörés volt, hiszen neves, ám öregedő játékosok helyett egy ismert, fiatal és perspektivikus labdarúgót tudtak megszerezni. És ha már eladták, miért egy rivális együttesnek?
Az orosz sportsajtó erre hármas választ ad. Egyrészt úgy vélik, Dzsudzsák nem volt felkészülve sem az orosz focihoz, sem ahhoz, hogy küzdenie kelljen a csapatba kerülésért. Másrészt a kinevezett új edző a hírek szerint jelezte, nem számít a kezdőcsapatban Dzsudzsákra.
A harmadik összetevő jóval bonyolultabb. Információk szerint a Dinamo ajánlatát az Anzsi először elutasította, majd a magyar balszélső maga kérte átigazolását, miután kiderült, kispados lehet. Eladásáról viszont a hírek szerint az Anzsi tulajdonosa és a Dinamo részvényeinek többségét birtokló VTB bank elnöke állapodtak meg. Az átigazolás összege igen jelentős, ám alacsonyabb nem is lehetett, hiszen a kivásárlási összeg szerepel Dzsudzsák szerződésében. Ám piaci forrásokból úgy tűnik, a VTB egy fillért sem fizetett és nem is fog, hanem Szulejman Kerimov így törlesztette a bank előtt meglevő hitele egy részét. Kerimov a VTB bank legnagyobb kisrészvényese és számos üzleti vállalkozása kapcsolódik az állami pénzintézethez. Vagyis úgy tűnik, az Anzsi tulajdonosának kapóra jött a Dinamo megkeresése.
Fentiek tükrében érthetővé válik, miért nem jelentette be az Anzsi hivatalosan Dzsudzsák eladását, minderről egy sort sem ír a csapat honlapja, és az hogy a magyar válogatott már nem tagja a klubnak, csak a csapattagok felsorolásából derül ki.
Nem volt egyértelmű Dzsudzsák fogadtatása a Dinamóban sem, az igazgatóság egy része úgy vélte, ekkora összegből inkább 2-3 másik, minőségi játékost kellene vásárolni. A sajtóban feledésbe merült, de a Dzsudzsák szerződést jóváhagyó ülés után, le is mondott az igazgatótanács egyik tagja. A szurkolók között készített szavazáson is akadt, aki megelőzte a magyar játékost.

Ám piaci forrásokból úgy tűnik, a VTB egy fillért sem fizetett és nem is fog, hanem Szulejman Kerimov így törlesztette a bank előtt meglevő hitele egy részét. Kerimov a VTB bank legnagyobb kisrészvényese és számos üzleti vállalkozása kapcsolódik az állami pénzintézethez.
LOL! Jól van Balázs, ismét bebizonyosodott, hogy kiváló választás volt az orosz bajnokság...

Hittem benne hogy van egy piac képes játékosa az országnak,de....hogy is mondjam,.....ha nekem tartozott volna az Anzsi akkor oda adták volna betont keverni is:)
én ég mindig szeretnék benne hinni, hogy jó játékos, csak hozott egy rossz döntést. nem gond amúgy, szoknunk kell a légkört, hamarosan itthon is így fognak menni a dolgok, ha az állam bácsi még ennél is jobban is belemártja magát a fociba.
és ezentúl minden hsz-m végére odateszem majd ezt, mert tetszik:
(edited)

Balázs jó játékos, sőt, nagyon jó. Én azt érzem, hogy ebben a magasságban viszont nem mozgunk otthonosan. Mármint se játékos, és főleg nem az ügynökeik. szerintem ez a hiba. ahhoz vagyunk szokva, hogy próbálunk valahova beférkőzni és nem ahhoz, hogy minket vinnének nagyon...
ez a nemzetközi tapasztalatlanság komoly baj, több játékosunk is tarthatna ott "árban" mint Balázs.

Olasz lapinformációk szerint a nyár után újra felmerült annak a lehetősége, hogy Koman Vladimir Torinóban folytassa pályafutását, és a Bikák edzője, a magyar középpályással korábban Bariban együtt dolgozó Giampiero Ventura kész ajánlatot is tenni a Sampdoriának.
Ez nem lenne rossz, mert véleményem szerint az U20-as EB után a Bariban csillantotta meg igazán, hogy tényleg van benne fantázia. Ventura bízott benne már akkor, amikor a Genoa kölcsönadta ismeretlen újoncként, hogy szokja az olasz közeget, s Koman élt is a lehetőséggel. S valahogy mindig akkor játszott, amikor jó formában volt, kvázi nekem az jött le, hogy jól megértik egymást. Sose voltam igazolt futballista, de úgy vélem, hogy fontos lehet, ha egy edző bízik egy játékosában és jól megértik egymást.
Koman számára talán egy Bundesliga kis- vagy középcsapat, esetleg a holland vagy spanyol bajnokság lenne még jó. Kíváncsi leszek, hogy fog-e országot váltani.