Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
Miért távozna Drogba? Semmi oka sincs rá. Ugyan nem játszik már annyit, mint régen, de csak be-berakják a csapatba és pályára is lépeget, amikor lehetőséget kap, akkor meg él vele. Igazi erőcsatár, a klasszikus fajtából, aki nem fél megküzdeni egy labdáért. A színészkedését hagyjuk, mondjuk én még nem láttam csatárt, aki ne színészkedett volna. Drogba ráadásul nagyon szereti Londont és a családjával is ott lakik már jó ideje és ezt el is mondta egy interjúban nemrég. Nem fiatal már, csak levezetni menne, ha elmenne máshova, de szerintem ő megérdemli, hogy egy nagy klubtól vonuljon vissza. Pár jó év még benne van mindenképp. Hülyeség is lenne eladni a Chelsea szempontjából, mert klubikon és felnéznek rá a társak.
Torres egyre jobb lesz újra, Sturridge szépen fejlődik, egész ügyes gyerek, bár nem egy erőcsatár. Vannak még a keretben, akik ha kell, tudnak csatárként játszani, én is feleslegesnek érzem egy Hulk szintű támadó leigazolását. De gondoljunk csak a Man. Cityre, ott Balotelli, Tevez, Agüero és Dzeko is igencsak neves csatár és mindannyian jól megvannak (főleg Tevez, hehe). Úgyhogy az is lehet, hogy azért kell egy Hulk, mert komolyan akarják azt a bajnoki aranyat és a jövőben is sikeres kupaszerepléseket.
Torres egyre jobb lesz újra, Sturridge szépen fejlődik, egész ügyes gyerek, bár nem egy erőcsatár. Vannak még a keretben, akik ha kell, tudnak csatárként játszani, én is feleslegesnek érzem egy Hulk szintű támadó leigazolását. De gondoljunk csak a Man. Cityre, ott Balotelli, Tevez, Agüero és Dzeko is igencsak neves csatár és mindannyian jól megvannak (főleg Tevez, hehe). Úgyhogy az is lehet, hogy azért kell egy Hulk, mert komolyan akarják azt a bajnoki aranyat és a jövőben is sikeres kupaszerepléseket.
Azért Hulk jobb szélsőként játszott a Portóban is, többnyire(nem azt mondom, hogy nem csatár). Drogba ügy meg a szerződés kötésnél úgylátszik megakad... Drogba maradna, de 2 éves szerződést követel, mig a klub csak egy éves szerződést hajlandó kínálni neki, mivel van ez az iratlan szabály, hogy a 30-as korhatárt túllépő játékosok szerződését csak egy évvel hosszabbítjuk. Amúgy is, hova nem férne be egy Hulk? :)
Hrepka Ádám visszatérhet az MTK-hoz, amennyiben jelenlegi csapata nem tudja kifizetni árát a kék-fehér egyesületnek. Pollák Zoltán sorsa is bizonytalan, hiszen az Újpest nem fizetett még ki minden opciót volt egyesületének.
Marcello Lippi lesz a kínai címvédő, listavezető Kuangcsou Evergrande vezetőedzője. A világbajnok mester már úton van az országba, ahol a következő szezontól együtt dolgozhat majd Lucas Barriosszal, Dario Concával, Cléóval, és harminc kínai játékossal.
Liverpool kora este közleményben jelentette be, hogy a jövőben nem Kenny Dalglish irányítja a csapatot.
FTC: A pepsifoci.hu információi szerint a pápai Gyömbér Gábor a Ferencváros egyik nyári kiszemeltje.
Az olasz bajnok Juventus komolyan gondolja, hogy szerződteti Gonzalo Higuaínt, aki hiába szerzett fontos gólokat a Real Madridban, jövője egyáltalán nem biztos.
A Bundesliga 1-ből kiesett Kaiuserslautern, az élvonalban bennmaradt Augsburg és a a feljutó Greuter Fürth is vinné a nyáron Stieber Zoltánt, a Mainz magyar válogatott játékosát - írja több német lap is cikkében. A 23 éves játékos összesen 9 tétmeccsen szerepelt az idényben, ezért képviselője szerint jót tenne neki a váltás, elmondása szerint a tárgyalások már javában zajlanak Stieber esetleges klubváltásáról.
Didier Drogba és Dimitar Berbatov is bejelentette, hogy távozik a nyáron.
Mind a kettő öreg. Berbatov nemtudom hol játszik tán még a Mu-ba? Mert ott egyáltalán nem becsülik meg..
Én egy olasz bajnokságban el tudnám képzelni. Pl. Ibrahimovic éktársaként mit művelnének az ellenféllel, bele se merek gondolni... Minimum két mentőkocsi kéne a meccsekre ha egyszerre lépnek pályára, mert sorra esnének ki az emberek az ellenfél védelméből... :D
ÁÁ nekem süllyesztőnek tűnik az olasz bajnokság. Drogbát esetleg egy Lokiban vagy Vidiben tudnám elképzelni :P Viccen kívül nem hiszem hogy elmegy, ha elmegy is akkor levezetni Dél-Kelet Vietnámba, óránként 10 millióért...
FTC: Távozhat a három legrutinosabb játékos, Rósa Dénes, Balog Zoltán és Lisztes Krisztián.
Újpest: Lipták Zoltán szerződésének egyik pontja szerint ingyen távozhat külföldre. Az egyik orosz újoncnál képben is van a bekk.
Újpest: Lipták Zoltán szerződésének egyik pontja szerint ingyen távozhat külföldre. Az egyik orosz újoncnál képben is van a bekk.