Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
Nehogy már Olaszhonba vigyék őket, ott még a tehetséges hazai fiatalokat sem játszatják, nemhogy holmi külföldieket.
- pepsifoci.hu - A pepsifoci.hu úgy tudja, Pölöskey iránt két NB II-es klub, a Budaörs és a Szigetszentmiklós is érdeklődik, ám a játékos inkább az NBI-ben játszana továbbra is.
Információink szerint azonban a fiatal csatár iránt van érdeklődés Angliából, a harmadosztályból (League One) is, így elképzelhető, hogy rövidesen próbajátékra utazik a szigetországba.
Mint ismert, Pölöskey azon játékosok egyike a Fradinál, akit a több játéklehetőség érdekében szívesen kölcsönadna az Üllői úti klub.

- pepsifoci.hu - Az egyik AEK Athén ügyeit kiemelten kezelő görög internetes oldal értesülései szerint még tovább nőtt Németh Krisztián ázsiója az U20-as világbajnokságot és a Görögországban mutatott formát követően. A weblap úgy tudja, a Fiorentina szemelte ki magának a Liverpool magyar csatárát.
A portál hozzáteszi, az olasz sztárklub beszámolója szerint Firenzében egyelőre két megoldásban gondolkodnak: a fiatal magyar mellett Filippo Inzaghit nézték ki maguknak, a valószínűbbnek azonban az tűnik, Némethért jelentkeznek be, mivel a „lesen született” csatár várhatóan szerződést hosszabbít Milánóban, mintsem, hogy továbbálljon.
A cikk megemlíti, az AEK-nek borzasztóan nehéz dolga lesz, ha a jelenleg érvényben lévő kölcsönszerződés lejártával is magánál akarja tartani Némethet, mivel a futballista az utóbbi hetek-hónapok formájával rengeteg „rajongót” szerzett magának Európában a klubvezetők körében is.

Pedig talán az lenne a legjobb neki, ha maradna. Legalábbis Firenzében Jovetic Mutu vagy Gilardino helyére még nem hiszem, hogy beférne.
Mondjuk a bajnokság/kupa/nemzetközi kupa menetrendben elférne, főleg, hogy Joveticet már sztem a télen se fogják tudni megtartani és a Mutu/Gilardino párosból is lehet elvisznek egyet. Mondjuk tényleg jó most neki AEK-nél, ebben a szezonban már húzza ki ott :)
nem tudom nem nagyon követem az oalsz focit, de ez a Jovetic a Pool meccen kívül mutatott vmit?:S
Igen. Ebben a szezonban nagyon jól játszik, a Fiorentina szurkolók új kedvence lett.
Meg olyanoké is, akik nem a Fiorentinának szurkolnak, mint én. Speciel ő rúgott két gólt a magyar-montenegrói meccsen egy? évvel ezelőtt.
aha, akkor esélyes hogy vmi nagy csapat lecsap rá.
Olasz lapértesülés szerint télen az Arsenalhoz igazolhat Mario Balotelli, az Internazionale labdarúgója.
A keddi La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy a londoni klub 20 millió euróért vinné a 19 éves csatárt, ráadásul jelenlegi másfél millió eurós fizetését is megduplázná. Massimo Moretti, az Inter elnöke azonban azt szeretné, ha játékosa kitöltené 2013-ig szóló szerződését.

Diego Forlán a Manchester Unitednél kezdte európai karrierjét, de nem mondhatni, hogy igazán acélos teljesítményt nyújtott volna a Sir Alex Ferguson csapatánál eltöltött idő alatt. Az uruguayi aztán Spanyolországba szerződött, ahol megtalálta a számítását, és évről-évre ontotta a gólokat, kétszer is elhódítva a gólkirályi címet.
Most mégis arról szólnak a hírek, hogy Forlán Angliába, azon belül is Liverpoolba szerződhet.
A transzfer - amely angol lapértesülések szerint akár télen létrejöhet - nem tűnik irreálisnak, a Vörösöknél ugyanis nincs olyan támadó, aki Fernando Torres mellett megbízhatóan szállítaná a gólokat, míg az Atletico a hétvégi 4-0-s győzelme ellenére is csak a 17., így még annak is kicsi a valószínűsége, hogy Európa Ligás helyen zárja majd a szezont.
A 30 esztendős Forlán mintegy 15 millió euróért cserélhet klubot.

A nyáron erősítésekre elköltött 250 millió euró egy részét játékoseladásokból látná viszont a királyi gárda vezetősége, ennek érdekében Florentino Perez klubelnök a szakmai stábbal való egyeztetés után nyolc olyan futballistát nevezett meg, akikre nem tart igényt az egyesület, ezért télen eladná más csapatoknak.
A névsor tekintélyes, Drenthe, Gago, Garay, Guti, Mahamadou Diarra, Van der Vaart, Dudek és Van Nistelrooy neve található rajta. Érdeklődés van a futballisták iránt, kérdés, a Real milyen áron válik meg a sztároktól.
Drenthe iránt a Chelsea és az Inter érdeklődik, Fernando Gagót pedig argentin csapatok vinnék haza, de a Manchester City is szívesen látná a keretében. Ruud van Nistelrooy Angliában köthet ki, s bár az Arsenal jelezte, hogy nem tart igényt a támadóra, a Tottenhamnél szerződtetnék a gólgyárost, akit állítólag már 3,5-4 millió euróért is elengedne a Real.
Guti és Van der Vaart szintén Angliában folytatja, mindkettőjüket kiszemelte a két manchesteri csapat és a Liverpool is, míg Mahamadou Diarra az Arsenal, vagy a Milan középpályás gondjait oldhatja meg. Spanyol csapatok a hírek szerint egyedül Ezequiel Garay iránt érdeklődnek, a védő a Villarreal és a Valencia figyelmét is felkeltette. Jerzy Dudek olyan csapatot keres magának, ahol első számú kapus lehet, őt ingyen is elengedni a királyi gárda.

az elso mondat megkezdese utan nem is tudtam hogy pontosan mi a fene van, azt hittem sokker....
csak a szokásos Real hírek, minden átigazolási szezonban tőlük hangos a sajtó :D
remélem idén sem nyernek semmit
remélem idén sem nyernek semmit
kiemelnék néhány érdekes mondatot:
"Ruud van Nistelrooy Angliában köthet ki, s bár az Arsenal jelezte, hogy nem tart igényt a támadóra, a Tottenhamnél szerződtetnék a gólgyárost, akit állítólag már 3,5-4 millió euróért is elengedne a Real."
Hát ez nem sok... :)
"Jerzy Dudek olyan csapatot keres magának, ahol első számú kapus lehet, őt ingyen is elengedni a királyi gárda. "
Ha még csak azt nézzük, hogy a "Jerzy Dudek" és az "első számú kapus" kifejezés egy mondatban található... De ez a mondat teljes egészében is vicces... :DDD

ha az Arsenal 4-5milliót nem hajlandó ajánlani egy van Nistelrooyért akkor meg is érdemlik, hogy csatár nélkül szenvedjenek több hónapot.