Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Átigazolások
A debreceniek válogatott jobbhátvédje, Bodnár László hamarosan Belgiumba költözhet. A Nemzeti Sport információi szerint az élvonalba feljutott Lierse vetett szemet a labdarúgóra.
A klub vezetői a hét végén Amszterdamba repülnek, hogy még egyszer meggyőződjenek afelől, erősítés lenne-e számukra a DVSC játékosa. Arra mérget vehetünk, ha Bodnár Robin van Persie és társai ellen is megállja a helyét, a belga bajnokság nem lehet gond számára.

Maicon: Madridban szeretnék játszani
Maicon a brazil válogatott jobbhátvédjeként komoly tervekkel vág neki a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságnak. A 28 éves játékos eddig sem alacsony ázsióját igen megnövelte, hogy az olasz Internazionale kulcsembereként Bajnokok Ligáját nyert, ráadásul a Real Madrihoz szerződő portugál José Mourinho magával akarja vinni őt. A költözés nem lenne Maicon ellenére sem, sőt...
A nagyszerű páros: Maicon dicsérte a hozzá ragaszkodó Mourinhót (Fotó: Action Images)
„Számomra most elsődlegesen a vébé-szereplés a fontos, jó formában vehetek részt a tornán – nyilatkozta Maicon a spanyol AS című sportnapilapnak. – Bízom abban, hogy meg tudjuk nyerni a világbajnokságot, mert a csapatunkat képesnek tartom erre. Megtiszteltetés számomra, hogy a Real Madridtól van érdeklődés irányomba. Ez nagyon fontos számomra, mert illúzióval tölt el, de most tényleg a válogatottra összpontosítok."
Hirdetés
A brazil azonban nem úszta meg ennyivel, további újságíró kérdésekre válaszolva mégiscsak kénytelen volt továbbgondolni a madridi lehetőséget.
José Mourinhóval a Real Madrid képes lesz-e elhódítani a spanyol bajnoki címet a Barcelonától?
Igen
Nem
Szavazásomat meg akarom írni cikkhozzászólásként (csak bejelentkezett felhasználóknak):
Mehet!
„Madridban szeretnénk játszani, ami önmagában is megtisztelő, de egyben nagy kiugrási lehetőség lenne a pályafutásomban. A Manchester Cityvel viszont nincs semmilyen tervem, ezt biztosan mondhatom."
A jobbhátvéd elárulta, még válogatottbeli csapattársával, a Real Madridhoz tavaly szerződő Kakával sem volt alkalma beszélgetni a madridi lehetőségről, mert a vb-program annyira zsúfolt, hogy most egy ilyen baráti eszmecserére sem idő, sem lehetőség nincs.
„A BL-döntő előtt már volt alkalmam a Real sportközpontjában, Valdebebasban edzeni, ami nagyszerű létesítmény, és messze felülmúlta a várakozásaimat. Nagyon jó lenne oda visszatérni valamikor, miként a Bernabéuban is játszani."
Maicon madridi szereplését nagyban elősegítheti Mourinho, aki már az Internél is megtalálta a közös hangot a brazil légióssal. Utóbbi pedig pontosan tudja: az ő párosukra vonatkozó kérdésre mit kell válaszolnia.
„Mourinho nagyszerű edző, szerintem ebben senki nem kételkedik a világon. A munkakapcsolatunk nagyszerű volt, jól tudtunk együtt dolgozni, és jó volna megint közös célokért küzdeni. Sok nagy csatát éltünk meg együtt, több nagy címet szereztünk közösen, és remélem, képes leszek hasonlókra. Ő az egyik legjobb edző, akivel valaha együtt dolgozhattam."
Mourinho nem hozta nyilvánosságra, de nyílt titok, hogy Madridba történő szerződésének egyik feltétele volt Maicon szerződtetése.
„Erről nem tudok, de boldoggá tesz – nyilatkozta az érintett hátvéd. – A játékosok számára mindig fontos, hogy érezzék az edző részéről a bizalmat."
megis van a jövö évi El Classico felállása:D:D
REAL MADRID C.F:
------------------------CAsillas-------------------------
----------------------------------------------------------
--Maicon-----Ramos--------pepe------Kolarov-------
-----------------------------------------------------------
-----------Xabi---------------Gerrard------------------

----C. Ronaldo---------Kaká-------------Di Maria----

-----------------------Canales*------------------------ (én igy csinálnám,de sajna Pipito lesz a kezdö:S)
VS
F.C Barcelona:
---------------------Valdes--------------------
-------------------------------------------------
--Alves-----Puyol------Piqué-----------Abidal
--------------------------------------------------
--------------------Touré-----------------------

---------------------Xavi------------------------

MEssi-------------Fabregas-------------Iniesta
---------------------------------------------------
----------------------Villa-------------------------

Egy tanács: ha már másolsz, legközelebb töröld ki az olyan lényegtelen sorokat, mint a "hirdetés" és a helyi szavazás.
hát azért nekem erős ez az el classico. Jó ha a fele üzlet bejön
:D:D háát nemtom...Fabregas rem. nem megy...többi mehet:P Canalesben bizok,nagyon birom azt a csávot:D
Mourinho mondta biztos hogy jön 2 szélsö védö,1 szélsöés egy véddekezö tipusu kp....erre tippelnek:/

Az elmúlt hetek huzavonái után véglegesé vált, hogy a világbajnokságot sérülés miatt kihagyó Michael Ballack négy év után elhagyja a Chelsea csapatát, mivel nem tudott a klubbal megegyezni a szerződéshosszabbításról. Következő állomáshelye egyelőre nem ismert, de egyes médiumok tudni vélik, hogy a német válogatott korábbi kapitánya visszatér a Bundesligába.
Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea közleményben tudatta, hogy a csapat futballistája, Joe Cole a nyáron elhagyja az együttest.
„Joe a nyár végén, szerződése lejártával elhagyja a csapatot. Ezzel véget ér Joe hétéves tartózkodása a Stamford Bridge-en, mi pedig szeretnénk megköszönni neki az elmúlt hét évben nyújtott szolgálatát, és minden jót kívánunk neki pályafutása folytatásához" – áll a klub hivatalos közleményében.

Könnyen elképzelhető, hogy a nyáron klubot vált Mario Balotelli, a Bajnokok Ligája-győztes olasz Internazionale labdarúgócsapatának játékosa, de mégis marad a Serie A-ban.
A 19 éves, színes bőrű támadó az olasz futball egyik nagy ígérete, de a szezon során csapattársaival, sőt még José Mourinhóval sem tudott teljes összhangban dolgozni, és a milánói szurkolókkal sem volt túlságosan jó viszonyban. Az olasz sajtóinformációkra, melyek szerint a Napoliban folytatja pályafutását, a következőképpen reagált.
„Most még csak annyi biztos, hogy elmegyek szabadságra. Hogy egy nap játszanék-e a Napoliban? Sohase mond, hogy soha. Azt viszont tudom, hogy mennyire boldog voltam attól, ahogyan a Napoli-szurkolók fogadtak engem.”

Ronaldinhóra szemet vetett a Manchester City és a Flamengo. A Tuttosport szerint a Milan világbajnokságról lemaradt brazil zsenije akár el is fogadhatja valamelyik ajánlatot, hiszen a piros-feketék elnapolták szerződés-hosszabbítását.
Az angolok már összeget is mondtak, ez pedig 15 millió euró. Ami a javukra szól, hogy Roberto Mancini garantálni tudja a dél-amerikai játékosnak, hogy megkapja a magas fizetést. E pillanatban Dinho évi csaknem 9 millió eurót vághat zsebre Milánóban.

Olasz lapértesülések szerint a Roma megpróbálja megszerezni Alexis Sanchezt az Udinesétől.
A 21 éves játékos csapata egyik legjobbja volt a Honduras elleni világbajnoki találkozón, így nem meglepő, hogy több európai top klub érdeklődését is felkeltette.
A hírek szerint a Roma is komolyan érdeklődik a chilei játékos iránt, azonban az ára miatt nem tűnik egyszerűnek a dolog. Mivel a Romának már nem kell mindenáron játékost igazolnia, ezért ha meg szeretnék szerezni Sanchezt, előtte meg kellene válniuk Donitól és Julio Baptistától, valamint mindenképpen meg kellene oldaniuk Burdisso ügyét.
"Nagyon kedvelem Sanchezt, jelenleg ő az egyik legtehetségesebb fiatal játékos."- nyilatkozta Daniele Prade.

már télen előszerződést írt alá a ManUtd-el. volt is szó akkor róla, sokan nem ismerték még, asszem én is raktam be videót róla. :)
A Marca szerint Di María, aláírt a Realhoz 25 millió euró körüli összegért.
- A Bayern München és Luca Toni közös megegyezéssel szerződést bontott a német bajnok és kupagyőztes klub bejelentése szerint.
- Nem fogadta el a Barcelona szerződéshosszabbítási ajánlatát Dani Alves, a brazil válogatott klasszis jobbhátvédje. Kérdessé vált, hosszú távon is a katalánokkal terve-e, 2012-ig rendelkezik érvényes szerződéssel. A Manchester City előbb vagy utóbb elvinné.
- Olasz sajtóértesülések szerint Manuele Blasi, a Napoli 30 éves védekező középpályása lesz a Milan következő szerzeménye. Szóbeli megegyezésről pletykálnak, a játékos szabadon igazolhatóvá válik a hónap végén.
- Cserepadra szerződtetett kapust az olasz bajnoki címvédő, BL-győztes Internazionale labdarúgócsapata Luca Castellazzi személyében.
- Az Arsenal megállapodott a Feyenoorddal a klub 16 éves tehetségének, Kyle Ebeciliónak a szerződtetéséről, a The Mirror szerint július 1-én lép életbe a kontraktus.

- pepsifoci.hu - Emlékezetes, hogy Németh az U20-as vb-n kétszer is betalált az olaszok ellen, majd pár héttel később az U21-es Eb-selejtezőn is gólt szerzett ellenük. Ilyen előzményeket követően nem volt meglepetés, hogy az elmúlt hónapokban több Serie A-ban szereplő klub érdeklődéséről is hallani lehetett.
A legújabb hírek szerint az Udinese már odáig jutott, hogy konkrét ajánlatot is tett a csatárért, melyet azonban a Liverpool állítólag elutasított. Időközben Németh korábbi „állomáshelyén”, Athénban sem nyugszanak bele abba, hogy elveszíthetik a támadót, és a görögök is bejelentkeztek ismét a Liverpoolnál. A görög sajtó azonban úgy tudja, egyelőre kevés esélye van az AEK-nak arra, hogy megtarthassa a magyar csatárt.
A játékos menedzselését végző CMG társtulajdonos-igazgatója, Pataky Tibor részben megerősítette a külföldi sajtóértesüléseket, de jelezte, hogy jelenleg meglehetősen képlékeny a Németh-körüli helyzet.
– Való igaz, hogy Krisztián a júliust Liverpoolban kezdi majd. Ez egyelőre legalábbis biztosnak tűnik. Az AEK szeretné megtartani, a görögök újabb egy évre kölcsönvennék, de a Liverpool egyelőre jelezte, hogy Krisztiánt visszavárják, és a görögöktől türelmet kértek. Olasz érdeklődések valóban vannak, több csapat konkrét elképzelésekkel jelentkezett. Ezek között vannak meglehetősem komolyak is, melyek már elérték azt a szintet, hogy a Liverpoollal is érdemes róluk beszélni, de csapatneveket nem áll módunkban mondani, mivel erre egyik klub sem adott felhatalmazást – nyilatkozta Pataky a pepsifoci.hu-nak.

- Miután többször is kijelentette, hogy távozni szeretne az Ajaxtól, Gregory Van der Wielt most az AS Roma együttese csábítja. Az olasz bajnokság legutóbbi ezüstérmese többek között az Arsenallal fut versenyt a tehetséges holland jobbhátvéd aláírásáért.
- Mindenben megegyezett a Juventus a Cataniával az uruguayi válogatott támadó Jorge Martínez klubváltásáról! A hírt a szícíliai klub honlapja közölte. Tizenkét millió eurót költenek a játékosra a bianconerók. Bonucci és Storari is jön. Kraszicsért még mindig tárgyalnak, nincsenek messze az álláspontok, ahogy Gallas ügyében sem. Pepével együtt még ebben a hónapban meglehet a hat igazolás a Zebráknak.
háát... Bonucci, Pepe még csak-csak, Kraszics szuper, Martínez kérdéses... De Gallas nemkéne, Storari helyett is miért nem sajátenvelésű ül a kispadon...

Az ftc.hu közleménye szerint három légiósától megvált a Ferencváros együttese. A klubhonlap tájékoztatása alapján Rafe Wolfe és jason Morriosn június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub, míg Adnan Ahmednek felmondtak, így a három légiós jövőre nem lesz az Üllői útiak játékosa.