Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Serie A
Aki egy ideje nem látott olasz focit, azt hinné a meccs alapján, hogy jó pár éve semmit nem változott. Megjegyzem, nálam nem csak Totti, de még 2-3 másik játékos is ki lett volna állítva.
Ugyan már mi ez egy Boca-River argentin csontzenéhez :-))Amatőrök:-)
Ahogyan az várható volt, nem balhémentes kupadöntőt játszottak szerda este a Stadio Olimpicóban (az Internazionale 1–0-ra legyőzte a Romát), több csúnya szabálytalanság is volt a mérkőzésen, és nem hiányzott hozzá sok, hogy elszabaduljon a pokol a találkozó végén. Kétségtelenül Francesco Totti mozdulata volt a legemlékezetesebb, a Farkasok csapatkapitánya jó nagy erővel belerúgott hátulról Mario Balotellibe. A veterán támadó elárulta, hogy mi hozta ki ezt belőle.
„A fontos pillanatokban néha felmegy az emberben a pumpa. Nem mindig tudod figyelmen kívül hagyni a sértő megjegyzéseket a pályán, főleg amikor egy egész várost pocskondiáznak, s az már tényleg sok, amikor egy személytől folyamatosan áramlanak a sértegetések, a provokációk.”
„Megrúgtam Balotellit, mert két alkalommal is inzultált, s azért, amit csinált tavaly a San Siróban. Nem felejtettem el.”
Daniele De Rossi hangzatos kijelentést tett csapattársa ügye kapcsán: „Valószínűleg most ki fogják Tottit csinálni.”
Totti hárommeccses eltiltásra számíthat.

Mint ismeretes, az Inter meglehetősen fura körülmények között - mondhatni: előre beharangozva - győzte le vasárnap a Laziót, a római drukkerek (mármint a római Lazio-drukkerek) legnagyobb örömére.
Ami nem igazán tetszett nekik, az a saját kapusuk teljesítménye, az uruguay Nestor Muslera ugyanis néhány parádés védéssel tolta ki az Inter győzelmének az idejét. Ha hiszek, ha nem, minden egyes védésénél kifütyülte őt a saját szurkolótábora, amely ugyanakkor őrjöngve örült az Inter góljainál.
Az egyik sportújságíró, az egyébként Juventus-drukker Giampero Mughini felfigyelt a jelentésre, és feljelentette a Laziót, amely szerinte vétett a fair-play szabályai ellen.
Az olasz szövetség vizsgálatot indított, és amennyiben kiderül valami, a Laziót évekre visszasorolhatják a Serie B-be...
Ezt nem értem...Azért nyomhatják őket "B"-be mert,a saját szurkolóik nem ugy viselkedtek és kivételesen nem a Lazionak szurkoltak?
(edited)

Kamu, nem lesz ebből semmi sem.
A Lazio kapusa nagyokat védett, eleve esélyük nem volt az Inter ellen, csak a Roma nem bírja elviselni a második helyet, pedig még oda sem valók :)

Ja jólvan akkor..:)
Am nekem mind1,csak nem értettem hogy miért..:D

De ilyen játékkal mint vasárnap a lazio előállt. Ők meg a seria a ba nem valok...
Van ennek előzménye is.
Lazio - Roma után a Roma szurkolói és játékosai is mutogattak, ne csodálkozzanak azért ezen.
Roma sem való a Serie A-ba azok után amit csapatszinten műveltek az Inter ellen.
Tottinak meg egy legalább féléves eltiltás kellene, bár a szent tehén úgyis megússza valami kis büntetéssel gondolom.

Egyszer olvasnék tőled olyat amit elfogúltság nélkül írsz!
Engem baromira nem érdekel ha nem lessz meg a bajnoki cím, vagy a mostani kupa vereség,bosszant de helyén kezelem a dolgokat!
Nem pedig szajkozom folyamatosan a baromságokat h fél éves eltíltás ,meg h ez így volt jó ahogy a Lazio tette!
Ezt te sem gondolod komolyan szerintem,azért nem kell átesni a ló túlsó oldalára és folyamatosan egy játékost meg egy csapatot szídni!

Nem a csapat tette hanem a szurkolók, ergo ezért csapatot kizárni nem lehet.
Nemrég egy hozzászólásomban írtam hogy ugyanez lenne egy Genoa Samp, Palermo Catania, Milan Inter rivalizálásnál is.
Az mellett meg kitartok hogy a fél év járna Tottinak minimum, nem ez az első gerinctelen dolga már.

aki szándékosan leköp valakit, vagy felnőtt emberként így odarúg, azt pedig meg kell büntetni.
ugyanakkor én azt is megbüntetném, aki szndékosan provokálja a közönséget, mert az sem a fociról szól. csak sajnos ezt nehezebb behatárolni.

mindhárom elé beírható Totti neve... amilyen reakciók voltak a meccsen a kiállításnál, szerintem sikerül lassan teljesen lerombolnia a nimbuszát.