Subpage under development, new version coming soon!
Subject: BL/Európa liga tippek és egyebek
Kihagytad a Feyenoordot és a Southamptont is, ne bosszants fel mert miattad fognak tiltani :)
Lehet hogy kizárják idén a Milant a nemzetköziből és a Roma automatikusan csoportkörbe kerül. Ebben az esetben lehet hogy a Torino jön majd Debrecenbe vagy adott esetben ugye az albánokhoz.
Ha jól látom erről még nem volt szó. Ha kiesik a Fradi az első körben akkor Valur Reykjavík (izlandi) vagy NK Maribor (szlovén) párosból kap majd ellenfelet. Valurban van pár sokszoros izlandi válogatott játékos. A Maribor meg azért elvétve ott van valamelyik csoportkörben szóval ez sem könnyű.
Igen, illetve ha jól tudom de ez nem 100% akkor végig külön bajnoki ág van tehát semmiképp nem kaphatnak majd topligából ellenfelet de ezt lehet rosszul értelmeztem.
Biztos még ünnepelnek. :D Tökmag meg az Ukrán gyerek egész jó.
Korai lenne még bármit is ünnepelni. Kár a bekapott gólért.
Azért szerintem lehet ennek örülni. A kommentátor is már már úgy fogalmazott mint ha ez egy rossz eredmény lenne. Értem én hogy kapott gól meg hogy otthon elég a Ludonak az 1-0 de akkor is egy sokkal erősebb csapatot vert meg a fradi ami azért szép dolog.
Jó kis 5 órás meccsnézés egyhuzamban. :D Ki kell élvezni mert tartok tőle nem sokáig lesz ilyenben részünk. :D
Örülni a győzelemnek lehet, ünnepelni meg akkor kell(ene), ha megvan a továbbjutás. Nem rossz, csak veszélyes ez a 2-1.
Pusztítanak a magyar csapatok. Rég nem jött össze ennyi jó meccs egyszerre.
Jelent ez bármit? :/ A következő körben úgyis kiesnek,ergo nem nyerik meg a sorozatot,nincs előrelépés...szar az egész...