Subpage under development, new version coming soon!
Subject: OFFtopic, felesleges szájtépések :)
Pontosan eről van szó. Az én lányom is jelenleg még itthon dolgozik, fő eszkőze a számitógép és a net. Diplomás létére kap
minimálbért, félig meddig feketén, mert a vállalkozónak nem éri meg bejelenteni. Alapkövetelmény ma már a net.
Annak hílyán még ez a munka sem lenne. De semmiféle hozzájárulás a nethez, meg az ebből adódó alaposan megnővekedett áramszámlához. :D
Amúgy már sok országban teljesen ingyenes a net. Persze mindenki tudja hogy vannak káros, de hasznos oldala is.
És egyre jobban afelé rerelődik, hogy mindent elektrónikusan intézzünk. Nekem nincs is semmi bajom ezzel.
Szoktam neten vásárolni, ügyeket intézni, online bankolni.
Volt részem mostanában egy csoport felnőttképzésében részt venni. Mi történt amikor megjöttek a pc és a net?
A tanár magyarázott, tartotta az órát, a csoport 3/4-e a Facebukot, a pornóoldalakat, társkereső oldalakat bőngészte.
Ez persze sok mindent minősítt.
Talán Miskolcról olvastam, hogy ott ingyen laptopot és hozzá netet osztogattak a hátrányos helyzetű rászorulóknak.
Jó kezdeményezés, de legalább arra használják amire szánták. Tanulás, önképzés, önéletrajz írása és küldése, stb.
Abban is van valami, hogy ez figyelemelterelés a sokkal fontosabb amerikai konfliktusról. Elég érdekes számomra, hogy tegnap szinte minden internetes hírpoltál fő helyen hozta az ezzel kapcsolatos híreket, addig a TV 2 Tények műsorában a vége felé éppen csak meg lett említve. :D Majd találnak valami kishalakat,akiken elverik a port, a nagyhalak meg vigan lubickolnak továbbra is. Ha már a halakról van szó, szerintem is a fejétől bűzlik a hal. Nagyon de nagyon nagy tisztogatás kellene hogy szavahihető legyen ez a kormány. Ráadásul fentről kellene kezdeni. A 2/3 meg a fölényesen megnyert önkormányzati választások mellett az csinálják amit akarnak. Minden pozicióban a saját embereik vannak. Aki szólni mer és nem tetszik, azt kirúgják, lefokozzák,nyugdíjazzák. Ennyire korrupt, velejéig romlott országot csak ott találni, ahol diktatúra van. Vagy talán már nálunk is rejtett diktatúra folyik jó idelye?!

Ez igy van, nem viatkozom ezzel a kijelentessel, en magam is internethez vagyok kotve a ceg miatt.
Azzal viszont igen, hogy valakinek nincs mit ennie, mert "legyen net a gyereknek, hisz a szomszednak is van". Ebben az esetben luxus cikk a net es menjen konyvtarba, vagy 2-3 havi net arabol lehet venni egy olcso kinai tabletet vagy regebbi laptopot es uljon be egy mekibe vagy valahova ahol van ingyen wifi.
Manapsag sok varosban van mar ingyen hot-spot pl Kaposvar belvarosa teljesen lefedett ingyenesen hasznalhato wi-fi-vel. Igaz Schaba? :)

Aki olyan szegény, hogy nincs mit egyen, annak jó eséllyel az is gond, hogy nem talál magának rendes melót. Ebben is nagyon sokat segíthet a net, rengeteg álláslehetőséget ott lehet megtalálni. Persze, hogy lehet a neten kívül is melót keresni, meg lehet venni a 300-400 Ft-os álláskeresőújságot (biztos boldogan kifizeti az, akinek nem telik netre), de egyértelműen hátrányba kerül az ember net nélkül. Hivatali ügyintézésnél is nagyon sokat jelent, hogy tudni mi hol van, meddig van nyitva, mi a telefonszáma, és nem kell ezeknek órákon keresztül utánajárni.
És egy csomó hasonlót lehetne sorolni, akkor is ha nem számítjuk, hogy van aki esetleg képezni tudja magát valamire (bár ezt nyilván nem feltételezzük az emberekről, elvégre Magyarországon nem szokás ilyen pozitív dolgokat feltételezni bárkiről is).
Úgyhogy a net ma már semmilyen körülmények között nem luxuscikk. Az igaz, hogy nem létszükséglet, mert túl lehet nélküle élni a napokat, de akkor hátrányban van az ember.
Az meg, hogy a netet úgyis csak arra használják, hogy Facebookra hülyesegeket írjanak, meg pornót töltsenek le, az kb olyan érv, hogy a kés az egy rossz dolog, mert csomóan arra használják, hogy másokat késeljenek meg vele. Mégsem akar senki se visszamenni a kőkorszakba. Pedig kés nélkül is nagyon jól lehetne ám boldogulni, csak nem lenne egyszerű. Kivétel nélkül minden eszközt, amit az ember alkotott, lehet nagyon hülyén használni, de ez semmit nem von le az adott eszköz fontosságából.

Ez is igaz, de ezen az alapon akkor hatranyban van akinek nincs autoja, akinek nincs mobilja, akinek nincs diplomaja, aki elmult 40 vagy 50 eves, aki no es meg lehetne sorolni.
De en tovabbra sem az internet ellen vagyok, sajat gyerekeimnek is van internete meg mobilja, de nem azert van es ezt ismet hangsulyozom "mert a szomszednak is van". Ilyen alapon nekik sosem lenne netuk.

Minden faluban van könyvtár szerintem, ott lehet netezni, vagy megkér egy olyan ismerősét akinél van net, hogy nézhessen körbe rajta 1-1 órát.
Az újságot meg nem kell megvenni, gyorsan átnézve is el lehet olvasni azt a maximum 5-6 álláshirdetést ami neki jó, és kiírja a telefonszámot.
Rengeteg trükk van ilyesmire, de akinek nincs mit enni és még fizeti a 4 ezer forintos havi díjat ott szerintem baj van.

Így van, mindent meg lehet oldani, annak is meg lennének a trükkjei, hogy hogyan éljél kés nélkül akár. Amire feltétlenül szükség van, az a kaja + a megfelelő mennyiségű folyadék, és hogy télen ne fagyjon meg az ember. A többihez lehet alkalmazkodni, csak ha a trükkökre kell fordítani az energiádat az nem lesz olyan hatékony, és hátrányba kerülsz.
Nem az adóra reagáltam egyébként, csak arra, hogy a szegényeknek luxuscikk lenne a net, ezáltal felesleges is nekik, mondjanak le róla. A luxuscikk az az a dolog, aminek a hiánya nem hoz hátrányba, csak az életedet fogod kevésbé élvezni (talán). Ilyen lehet a külföldi nyaralás, a márkás cuccok, a mozibajárás, csajoknak az 1 tonnányi cipő, de nem a net.
@gyenge: A mobil is pontosan ilyen, az hogy a legújabb okostelefonod legyen, az lehet luxuscikk (van akinek munkaeszköz), de valamilyen mobilra szükség van. Lehet nélküle élni, csak akkor már megint újabb trükkökre, +szervezkedésre kell fordítani az energiát. Az hogy valaki 40-50 éves vagy nő, az azért más, mert azon nem lehet változtatni. A diplomával jópár évet el kell tölteni, hogy legyen. A net + mobil viszont mindenkinek könnyen beszerezhető kell(ene?), hogy legyen.
Amúgy nyilván a netadó miatt nem fogják tömegek lemondani a netelőfizetésüket, ha lesz. Max megint egy hangyányival nehezebb lesz az élet a csóróbbaknak. Aztán kitalálnak még egy adót kicsit később egy harmadikat, a fizu meg valahogy nem akar nőni, de önmagában egyik se lesz nagy dolog. De ez annyira nem izgat, ha nem lesz netadó, majd lesz helyette más, ami a szegényeket / kisvállalkozókat fogja sújtani, a gazdagabbakat meg nem.

De am szerintetek ha ez bejön akkor meddig lesz ingyenes a net a mekiben vagy kocsmakban vagy könyvtárakban?
Ahogy mondod! De azért én nem a Kossuth térről szeretnék a jövőben sem netezni:)
Egyébként készülőben van a tisztálkodási szereket luxusadóval sújtó tervezet. Kevesebb szappan,fogkrém, dezodor fogy majd. Legfeljebb büdössebb lesz a magyar:)
(edited)

NETADÓZATI DAL
Talpra magyar, hí a haza!
Netadóra: NEM, NEM, SOHA!
Bájtért sok pénzt adózzatok,
Kérdem: erre szavaztatok?!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Nem volt korlát mostanáig,
Lájkolhattak ősapáink,
Kik szabadon böngészhettek,
Mérőórát nem tűrhetnek.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Sehonnai bit-hangember,
Ki most, ha kell, szólni nem mer,
Pedig drágább fájl-bérlete,
Mint az előfizetése.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Szélesebb a sávnál az arc,
Fizetsz úgy is, ha nem akarsz,
Eddig vígan megosztottunk!
Ide veled, régi drájvunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
A magyar net megint szép lesz,
Méltó régi sávszéléhez;
Ha ránkvernék a bájt-adót,
Lemondjuk a használatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Hol kábelek domborulnak,
A forintok kigurulnak,
És Varga Mihályság mellett
Bontják el szervereinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Talpra magyar, hí a haza!
Netadóra: NEM, NEM, SOHA!
Bájtért sok pénzt adózzatok,
Kérdem: erre szavaztatok?!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Nem volt korlát mostanáig,
Lájkolhattak ősapáink,
Kik szabadon böngészhettek,
Mérőórát nem tűrhetnek.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Sehonnai bit-hangember,
Ki most, ha kell, szólni nem mer,
Pedig drágább fájl-bérlete,
Mint az előfizetése.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Szélesebb a sávnál az arc,
Fizetsz úgy is, ha nem akarsz,
Eddig vígan megosztottunk!
Ide veled, régi drájvunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
A magyar net megint szép lesz,
Méltó régi sávszéléhez;
Ha ránkvernék a bájt-adót,
Lemondjuk a használatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
Hol kábelek domborulnak,
A forintok kigurulnak,
És Varga Mihályság mellett
Bontják el szervereinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy gigás netet
Nem veszünk!
háháhá full vicc az egész...szerintem túlságosan is fel van fújva :D
még h facebookon megtámadjuk a net adót?:O :DDDD mivan veletek?
itt a 10évesek lájkolgatják kb,valljuk be kell az internet de a 20-30év felettiek szerintem kibirják net nélkül,mint ahogy már gyenge is leirta párszor :)
illetve szerintem ők se hülyék,nem fognak nagyot emelni,bár eléggé viccc h net adó egy országban :DDD

Ha bevezetik, világelsők leszünk!:) Eddig még a világon sehol nincs net adó.
De ha belegondoltok ez senkinek sem jó. Még nekünk, Sokker felhasználóknak sem:D