Subpage under development, new version coming soon!
Subject: sorozatok
Hogy a csatába mit és miért csinálnak, szerintem egyértelmű, ha elsőre nem is, később mindig kiderült hogy amit csinálnak, annak mi célja van. Így konkrétan az ablakok szétlövése inkább a drámai hatás miatt volt szükségszerű, valamint időhúzó cselekvésképp is funkcionált, mint a kis beszélgetés előtte. Rick visszaszámlálását mondjuk nagyon bírtam. :)
Az mondjuk tény, hogy minden nagyon flottul és gyorsan ment, de hát ugye az utolsó jelenetekből már tudjuk hogy messze nincs azért vége ennek, ez még bőven csak a kezdete volt az egész nagy balhénak, meg hát valamivel azért ki kell tölteni még a hátralévő részeket az évadból, bár nyilván a végére Negan torkát elvágja majd Rick, vagy Llucille-lal agyonveri. :)
Igen, az egyértelmű, hogy 3 "idősíkból" voltak jelenetek. Többnyire a "nagy csata" jeleneteit láttuk, volt egy kevéske a "jövő, öreg Rick idilli élete" képekből, és asszem összesen kettő nagyon rövid pillanat a "sírós Rick"-ből.
Utóbbi lehet akár a korábbi eseményekből is (bár nekem nem rémlik), de arra nem is gondoltam, hogy valamelyik a három közül meg sem történt és csak Rick képzeli/álmodja, akár a jövőben, akár a jelenben. Ebből kiindulva a három "idősík" közül bármelyik lehet képzeletbeli, szerintem ezen kár is gondolkozni.

Jó,hogy leírtátok,mert én sem értettem :D Mondjuk így is csak később fog kiderülni pár dolog :D
Stranger Things - egészen jó, érdekes sorozat, most nézem:)
A nézettséggel foglalkozó Nielsen mérései alapján a Stranger Things 2 évadjának premierjét 15.8 millióan látták az első három nap során, míg ugyanennyi idő alatt egy kicsivel kevesebben, 15 millióan voltak kíváncsiak a The Walking Dead nyolcadik évadjának nyitányára, ami egyben a sorozat 100. része is volt.

Lehet ránézek,még azt hiszem nem volt hozzá szerencsém.
ezzel együtt kezdtem a westworld-öt tavaly, azt is csapjatok hozza :)
Red_Pirate to
Boczy™
Azért a Lucile lenne a hab a tortán, ha adná a nagy pusszantást Negannek:))
Végre azért egy kicsit felpörögtek az események, mert a 6-7.évad eléggé nyújtott tészta lett.
Végre azért egy kicsit felpörögtek az események, mert a 6-7.évad eléggé nyújtott tészta lett.
Red_Pirate to
Boczy™
Alapjáraton utálom a Zombis filmeket, mert dögunalmasak és már a második percben kezdődik az öldöklés és másról sem szól. De ezt most nézem.
Amúgy most elkezdtem a "Visszatérőket" nézni. 5 rész után azt mondom sokat még nem mutat, eléggé róbálnak rámenni itt a love storys szálakra. Ha kicsit több lesz a történés, azt mondom érdemes lesz nézni, de ha nagyon elkanyarodik az előbb említett irányba búcsút veszek az egésztől...
Amit olvastam újságban róla az alapján megtetszett.

Jordi to
Red_Pirate
Stranger Thingset nézem, többen is ajánlották.
Nekem tetszik.
Nekem tetszik.
2015-07-02 11:49:02
Boczy™ »
"A mások ledarálnak mindenkit, ha átjutottak a falon."
Én már akkor is megmondtam, mert baromi okos vagyok. :)

Milyen jó"szimpatikus nagypapi"-alapanyag lesz belőled!
"Én előre megmondtam!!"
Húú, de kedvelt figura leszel a családodnak egy negyven év múlva!
Szerintem mostantól használd a #Boczymegmondtamertmilyenokos hashtag-et, ha úgy érzed, ez nagy okosság, hogy a jövőben könnyebben visszakereshetőek legyenek a meglátásaid!! ;)