Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Magyar válogatott
úgy szokta... :D
csak a 2. félidőt láttam ímmelámmal, de egynek jó volt ez is, az együttlét volt most úgyis fontos. sajnos Szalai máris nagyon hiányzik.
csak a 2. félidőt láttam ímmelámmal, de egynek jó volt ez is, az együttlét volt most úgyis fontos. sajnos Szalai máris nagyon hiányzik.
kiemgy vki magyar- hollandra? már csak 5 meg 7 k -s jegyek vanna k(: kapu mögé nincs :(
mikor lesznek a selejtezők? én már teljesen megfeledkeztem róla. :) csak remélem, hogy akkor nem kell melóznom. :S
ok, de melyik péntek és melyik kedd? ezen a héten pénteken és a köv. héten kedden?
Intenzív tárgyalások folytak többek között az MTVA és a Sport TV között, egy hosszútávú stratégiáról egyeztettünk – kezdte Szabó László, az MTVA képviseletében, aki ennek folyományaként bejelentette, hogy első lépésben visszatérnek a magyar válogatott meccsei az MTV-re is, az m1 élőben közvetíti a magyar labdarúgó válogatott mindkét hollandok elleni meccsét. A hazai találkozót Gundel Takács Gábor közvetíti majd, idegenben Somos Zoltán lesz a kommentátor.
Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője elmondta, hogy a sportcsatorna is közvetít majd párhuzamosan. A barátságos találkozók továbbra is a tematikus csatornán lesznek, a két fél megállapodása a hat EB-selejtezőre vonatkozik egyelőre.

Remélem a szipus nem fog kezdeni, hiszen már a Fulham keretébe sem teszik be, ne játsszon meccshiánnyal küszködve.