Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Magyar válogatott
az azt jelenti,hogy kurva gyenge a csapat és ki kellett találni valami kamuszöveget,ami éppen ez volt,hogy generációváltás van :D
Végignéztem most a meccs után 12 perces sajtótájékoztatót, hát komolyan megfájdult a fejem. :)
Ő úgy érti a generáció váltást, hogy a külföldön játszók helyett itthon játszókra kell építeni. FASZA! :D
Ebben még talán annyi pozitívum lehet majd hogy nem a Szakály-féléket, hanem legalább a kicsiket dobja be a mélyvízbe.
Ez a generációváltás, meg építkezős duma már a könyökömön jön ki.

Cicót már nem hiányolom, volt olyan időszaka amikor befért volna, de már leépülőben van.
Kantának viszont több szerepet lehetne adni, ebben egyetértek, bár nemzetközi szinten ő sem éppen a leggyorsabb gondolkodású :)

Az a baj, hogy az MBI-ben a legjobbaknak is lassú a gondolkodásuk nemzetközi szinten.
Ez ellen sajnos nincs mit tenni. :(
Ez ellen sajnos nincs mit tenni. :(
Red_Pirate to
Boczy™
Én fínomabban ízletesebben fogalmaznék. Megfontoltabb a gondolkodásuk;)
Hortit ide közvetíteni a magyar meccsekhez, rögtön elkezdenék NBI-es meccseket nézni:)
Mindig sírok a röhögéstől, mikor közvetít. Tipikusan az ilyen meccsekhez kell, jó VB-re nem mert ott azért a meccsekre jobban kíváncsi az ember.

Na az tuti!
De o kijelentette hogy nem hajlando magyar meccseket kozvetiteni mert mindenki megsertodne ha kacaraszni kezd :)

Ha három meccs után a közepén vagyunk, akkor Pinyő elég gyorsan halad... :D
Akkor, ha én egyszer befutok, tutira leverek valakinek kettőt, akinek nem tetszik a képe...
Két év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a szurkolót, aki a magyar válogatott Albánia elleni szerdai felkészülési mérkőzésén (1–0) berohant a pályára.
Az mlsz.hu tájékoztatása szerint az elkövetőt a rendezők elfogták és azonnal átadták a rendőrségnek. Az illető személyi adatai a jegyvásárlás és a beléptető rendszer regisztrációja alapján a rendőrség számára beazonosíthatóak voltak. Az MLSZ és a rendőrség által összehangolt biztosítás eredményeképpen rendőrségi felvételek is rendelkezésre állnak a bűncselekményről, továbbá a televíziós felvételek is felhasználhatóak az eljárás során. A cselekményről a stadionbiztonsági rendszer három kamerája különböző szögekből bizonyító erejű felvételeket készített, melyeket a rendező azonnal átadott a rendőrség illetékeseinek.
A hatályos büntető törvénykönyv alapján, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, bűncselekményt követ el, és ezért két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A stadion biztonsági rendszer és a rendőrséggel való közvetlen azonnali együttműködés eredményeképpen minden bizonyíték rendelkezésre áll az elkövetővel szembeni gyorsított bírósági eljáráshoz. A rendbontás elkövetőjével szemben a bíróság által a sportrendezvényekről való kitiltásnak is helye van. Az MLSZ rövidesen határozatot hoz, melyben kizárja a rendbontó nézőt valamennyi rendezvényéről.
Amennyiben egy ilyen cselekmény a FIFA vagy az UEFA rendezvényén történik (például az előttünk álló Eb-selejtezők egyikén), akkor az ismert gyakorlat szerint a szövetségen keresztül a válogatottat is büntetheti az eljáró nemzetközi testület.

Én nem ítélném el, de fizesse meg azt a kárt amit okozott, elég büntetés lenne az neki.
Teszem fel a FIFA megbüntetné a szövetséget a befutásért 2 millára, akkor azt neki kellene kifizetnie.
Ilyenért börtönt adni már vicc kategória, ha azt vesszük hogy a tót női ámokfutó mennyit kapott az autópályás akciójáért.

Én erre továbbra is csak azt tudom mondani, hogy megérdemli, bármit is kap. Nem a bűn milyensége miatt, hanem mert TUDNIA kellett, hogy mivel járhat egy ilyen akció. Márpedig az ilyen ember magának hülye.
Ja, vágjuk le a lábát, hogy ne tudjon rohangálni... :-D
Bánja a tököm :)
Ha le van írva, hogy ne fingj a liftbe, mert 2 évre lecsukhatnak, akkor te csak azért is odafingasz? Ezt ne hívjuk már vagány tettnek, vagy igazi lázadónak... az ilyen idióta :)