Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Magyar válogatott
Lehet a sikeres szó kicsit félreérthető ebben a kontextusban, mert a VB-n égtünk. Szóval értem ez alatt, hogy jó volt a csapat, bárki ellen képes volt eséllyel pályára lépni. Utoljára ilyen Détáriék idején volt, amikor a válogatott húzóemberei önmagukban is nemzetközi klasszisok voltak. Nem csoda, hogy a válogatott eredmények is jöttek.
Zárójelben: De azért ez a fajta gondolat is támadható, mivel ha megnézzük a görögök EB-győztes csapatát, akkor nekem senki ne mondja már, hogy azok megfelelnek ennek a kritériumnak. Vagy ha megnézzük a portugálokat, akkor ők rendre elég szép eredményeket hoznak, pedig csak bizonyos posztokra és erősen korlátolt számban igaz a "ott klasszisok vannak" kifejezés. Plusz az egykori portugál gyarmatokról, illetve mindenekelőtt Brazíliából azért rendre érkeznek jó focisták, akik felvették a portugál állapolgárságot. Lehet, hogy nekünk is ez irányba kéne elmozdulni? :D
Pont hogy azt próbáltuk Knight-al magyarázni hogy egy európai szinten közepesnél talán picit gyengébb válogatottunk van. Egyikünk sem szarozta őket, ez a realitás.
Én ezt nem értettem soha, hogy ha valaki azt meri írni hogy ez a csapat európai szemmel gyenge, akkor az egyből már kishitű meg szarozza a csapatot. Dehogyis! Nem vagyok én Jordi. :D
Én így is szeretem őket és szurkolok nekik, pénteken még szegény 9 éves kishúgom vizét is felrúgtam véletlenül, úgy örültem a gólnak. Kint voltunk és ma is kint leszünk és szurkolunk, a magukat kizárólagos szurkolónak tartókkal ellentétben... De tudom hogy azért mert megvertük a finneket, még nem vagyunk jobbak sajnos náluk se, sokkal inkább egy szinten velük.
Még egyszer mondom, ez egy európai szinten közepesnél picit gyengébb csapat, de ettől még nem szar. :)

Akkor én is még egyszer leírom: még sosem lett valamely csapat jobb attól, hogy azt hangoztatta és hitte el magáról, hogy ő egy közepesnél gyengébb csapat, amelyik csak annyit tud, amennyit abban a kategóriában "illik".
Látom nem érted. Vagy csak szaporítod a szót. Mindegy, hagyjuk. Jó szurkolást ma estére!
Most nyilatkozta Dárdai hogy egyértelműen 4 meccsről volt szó és hogy visszatér a Hertához. Kérdés ki lesz az utód? Magyarországon akire lehetne számítani az már megégett igazából. Nagyon nagy neveket úgy sem lesz pénzünk megvenni. Annak meg nem látom értelmét hogy sok pénzt áldozzunk ilyen Rutten félékre mert őt még épp ki bírjuk fizetni. Olyan magyar edző kéne aki mellé oda tud állni a közönség mint Dárdai mellé. Mert Pintér kinevezésekor mindenki fogta a fejét pedig még semmit nem csinált csak kinevezték. Horváth Feri igaz nem igazolta azt hogy jó edző Győrben de ő sosem ahoz volt szokva hogy adott körülményekhez képest jó anyagból kell kihozni valamit. Mindig inkább gyengébb játékosokból hozott ki pluszt. Azt hiszem tökéletes választás lehetne.
A magyar kezdőcsapat: Dibusz - Fiola, Juhász, Kádár, Forró - Kalmár, Tőzsér - Lovrencsics, Kovács, Dzsudzsák - Szalai
Szalai számomra kissé érthetetlen hogy miért nyomják ennyire. Koman 2 lesz belőle mert elhiszi hogy 0 játékkal is stabil kezdő maradhat. Bár amíg Dárdai van tolni fogja mert kedveli. Kalmár pedig nagyon nem szűrő. Irányitónak a korához képest zseniális szerintem. De szűrőnek megye II szint. Hajrá!
Jordi to
Böcse [del]
Hangoltak a stadion előtt a népek, sok pityókás ember volt, sajnos mindig ilyenkor járok melóba amikor meccs van :)
Kalmár posztját mélységi irányítónak hívják. Hasraütésre rajzolnak felállásokat a portálok, ez valójában egy 4-1-4-1.
Van értlme pedig a hosszú hozzászólásaidnak, hogy boczy bemásolja a saját bejáratú topicodba;)