Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Magyar válogatott
Red_Pirate to
Jordi
Azért ez tényleg gáz, hogy egy alabán csapat oda vissza megver.
Ezért is írtam korábban, hogy az EB számomra felemás volt számomra, mert szép eredményeket értünk el, de a 4.hellyel való kijutás kicsit erőltetett volt.
Bevallom őszintén már a San Marino elleni meccstől is félek.
(edited)

gyenge to
Red_Pirate
Az EB eredmenyek mondjuk ugy szepek voltak, de en azert azt mindig tartottam, hogy magunktol oda se jutottunk ki. Az UEFA folyamatosan noveli a letszamot a love miatt, ez az egyetlen ok, hogy egyaltalan eselyunk volt kijutni. Ott meg ugye barmi megtortenhet mar, hisz 1-1 meccsen dol el minden. Az is igaz, ott valahogy felszivtak magukat, eron felul teljesitettek, azonban ez tul lett ertekelve.
En mar irtam rola, de talan egyszer Bocse fejtette ki bovebben, amig mas orszagok valogatottaiban mar 18-19 eves jatekosok is helyet kapnak, addig nalunk a "tehetseg" valahol a 25 eves kor korul van.... ragaszkodunk a kiegett "sztarjainkhoz" akik semmit nem tesznek hozza a jatekhoz, mikozben az esetleges valos tehetsegek meg elsulyednek.
Persze en azt gondolom a problema sokkal melyebben gyokerezik es a kozeg, amiben egy sportolo gyerek felno, ahol fejlodik, valoszinuleg nem idealis egy pszichesen fejlett focista kikepzesere jelenleg Magyarorszagon, mert az alapok egeszen biztos, hogy megvannak amugy.

+1
Szerintem pedig ez a mostani vereség nem annyira fájó, mint az első meccsen volt az albánok ellen. Ez már inkább volt várható. És nem volt szerencsénk sem különösen, mert pl. rúgtunk kapufát is, tehát nem volt törvényszerű, hogy legalább egy ikszet ne érjünk el, még ha valóban nem volt erős a most mutatott teljesítményünk, ezt el kell ismerni, nincs ezen mit szépíteni.
Egyáltalán nem értek viszont egyet azzal, hogy a válogatottnál megfigyelt vagy hangoztatott és általánosan vélt fejlődés csak fikció lett volna, fikció lenne. Egyértelműen szervezettebb, jobb a játékunk annál, mint amilyen volt mondjuk 5-8 éve, akkor is, ha becsúsznak még mindig ilyen eredmények is, mint a tegnapi vereség. Sokkal többet és jobban passzolunk a pálya nagyobbik részén, mint korábban, amikor minden egyes jó átadásért szinte hálásak voltunk már, amikor aggódva néztünk minden egyes olyan megmozdulást, ami hátrafelé vagy a hátsó alakzatnál történt. Technikailag alapvetően jelentősen javultunk, szerintem. A védelmi hibák, amikből a gólokat kapjuk, azok ma már másmilyenek, mint amilyenekből korábban kaptuk. De attól még elő-előjönnek, s ez a bosszantó. Egy csúcsformás Szalai Attila vagy Orban szerintem ma érdemben jobb, mint egy csúcsformás Juhász Roland volt, pedig utóbbi előtt kalapot emeltünk, joggal. (Persze még mindig nem csupa ilyen minőségű játékosból áll a keretünk, és mindig ezek a játékosaink sem lehetnek csúcsformában.)
Amiben nem javultunk, sőt, mintha visszaléptünk volna, az a támadójáték, legalábbis bizonyos mérkőzéseken. Annak ellenére, hogy van már egy Szoboszlai Dominikunk, mégis azt érezni néha, hogy ötlettelenek vagyunk elöl. Addig megvan a dolog, hogy hogyan védekezzünk, hogyan járassuk a labdát, hogyan kezdjük felépíteni a széleken a támadásokat, de onnantól kezdve megáll a tudomány, valahogy a korábban meglévő kreativitás mintha kevésbé tudna megmutatkozni. Számomra talán ez az egyetlen olyan terület, ahol Rossi és stábja teljesítménye (végső soron azonban mégis a pályára lépő játékosaink teljesítménye) hagy kívánni valót maga után.
Én mégsem kenném Rossira a dolgot. Szerintem a megfelelő szövetségi kapitányunk van most. Abban kéne valamit változtatni, ahogy viszonyulunk a támadásokhoz. Valahogy bátrabbnak kéne lennünk.
Még valami.
Amikor folyamatosan azt hangoztatják a pesszimistábbak (realistábbak?), hogy igazából nem vagyunk elég jók a vébéhez, ebéhez, akkor mégis mi a búbánatért csalódás egy olyan szereplés, ahol az általuk reálisnak gondolt helyen állunk a selejtezőcsoportban és ahová a közelmúltban kijutottunk világversenyre, ott pedig erőn felül teljesítettünk?
Költői kérdés számomra ez persze. Hiszen számukra soha semmi nem lesz elég jó.
Sok kritikát jogosnak érzek én is a magyar labdarúgást illetően (pl. a beleölt hatalmas pénzek mennyisége vagy a túlságosan is kitüntetett szerep a többi sportághoz viszonyítva, a még mindig túl sok régi arc az egész rendszerben miközben megújulásról beszélnek folyamatosan), mégis, továbbra sem gondolom azt, hogy az segít, ha állandóan csak károgunk.
A sport számomra arról szól, hogy inspirációt nyerjek a saját kis küzdelmeimhez, céljaim eléréséhez. Ha egy sportolót küzdeni látok és úgy veszíteni, akkor az rendben van. Ezért írtam most azt, hogy szerintem nagy tragédia nem történt, mert tegnap az első félidő egészét látva azt gondolom, hogy ha ötlettelenek is voltunk elöl, nem mondhatni, hogy ne hajtottunk, ne akartunk volna játszani, pontot szerezni. Az albánok egy picivel jobbak és hatékonyabbak voltak most, ennyi történt. Igen, két alkalommal is egymás után. Egy már amúgy is veszni látszó selejtezősorozatban jó eséllyel végleg megpecsételődött, hogy nem fogjuk sikerrel venni a selejtezőt. Hogy ez pofon-e, nem tudom. Az álmaink szempontjából igen. De ha eleve ez volt a realitás, akkor miért is???

"Amikor folyamatosan azt hangoztatják a pesszimistábbak (realistábbak?), hogy igazából nem vagyunk elég jók a vébéhez, ebéhez, akkor mégis mi a búbánatért csalódás egy olyan szereplés, ahol az általuk reálisnak gondolt helyen állunk a selejtezőcsoportban és ahová a közelmúltban kijutottunk világversenyre, ott pedig erőn felül teljesítettünk?"
Azert csalodas, mert meg igy is vannak orszagok Europaban, amiket alapbol illene verni.
Nem az angol, lengyel valogatottat kell feltetlenul legyozni, de amikor mar se Andorra, se Albania etc... nem tunik kotelezo gyozelemnek az bizony csalodas es ez teljesen fuggetlen magatol a csoportban vegso helyezestol, a realitastol es talan pont azert, mert az eronfeluli teljesitmennyel, a beleolt penzekkel, a mediaval elhitettek/elhitetik, hogy jobbak vagyunk, "majd most megmutatjuk" aztan valahogy mindig pofaraeses van belole.
Nyilvan nem ugy kell felmenni a palyra, hogy "ugyis kikapunk", de talan pont ez okozza a tulzott stresszt, a kritikus pillanatokban a psziches erotlenseget, hogy gyozelmi kenyszerbe helyezik magukat es ha nem jon az eredmeny, akkor keptelenek telsejiteni. Ezert irtam es irom most is, nem feltetlenul a kepesegekkel, az alapokkal van baj, de fejben, pszishesen szerintem nincs igazi jatekosunk.

Kettős vereség Albánia ellen, ez lenne a realitás? Úgy, hogy még gólt sem tudtunk lőni nekik.
A 20 éves Brojan kétszer csinált hülyét a magyar védelemből, Szalaistól, Gulácsistól., mindenestől.
Végülis nézőpont kérdése, a 4. hely minden bizonnyal meg lesz, megelőzzük Andorrát és San Marinot.
Sikerült ismét előrébb lépnünk. Vagy mégsem?

Albánia nem ugyanaz a gyenge csapat már, mint volt, ezt nem szabad kifelejteni a képletből.
Nem igaz, hogy nem fejlődtünk fejben, mert akkor ki se jutottunk volna az EB-kre, ahol a selejtező/pótselejtező során volt több ki-ki meccsünk is, amit végül hoztunk, ha néha nagyon kínkeservesen is.
Most ez nem jött össze, de attól még nem kell temetni ezt a csapatot. Egyáltalán nem az a teljesen reménytelen és béna játék jellemzi ezt a mostani válogatottat, mint a korábbi időszakokban néha elég sok időn keresztül folyamatosan.
Kreativitásban, támadásban az utóbbi meccseken gyengék voltunk, ez tény és sajnálatos, de már sokszor bizonyította a válogatott, hogy ennél jobbat is tud.
Biztos, hogy fejben kell még mindig fejlődni elsősorban, hogy a meccsek utolsó 15-20 percében is tényezők tudjunk maradni, ebben egyetértek.
@schaba
Nem én, hanem a pesszimistábbak mondták folyamatosan, hogy a realitás a 4. hely a csoportban. Azt meg fogjuk szerezni.
Fejben erős csatárunk, Szalai Ádám nagyon hiányzott most elölről. Lehet csak ennyi kellett volna, hogy valahogy bemenjen egy labdánk a kapujukba. Most nem volt annyi szerencsénk, mint korábban. De temetni nem kell a csapatot, s Rossit sem.

Nem Brojan hanem Broja, egy Southampton játékos nevét helyesen írjuk le mert morcos leszek :)
Elnézést a + n-ért! :) Igazából Chelsea nevelés, kölcsönben játszik kedvenc csapatodnál.
Nem rossz a srác, ezt kétszer is megtapasztalhattuk.

Szerintem fizikálisan sincsenek a toppon, nemcsak fejben.Nem véletlen, hogy a második játékrészben, az utolsó 15-20 percben kaptuk a gólokat. Nyilván Szalai mint vezér is nagyon hiányzik.
Az EB kicsit más volt, az esélytelenek nyugalmával játszhattunk. Az 5 védős bekkelés már egész jól ment időnként. A velünk kb egy kaliberű ellenfelek ellen vannak problémák. Sőt Andorra ellen is eléggé szenvedtünk.

Ha focizni is akarunk, akkor vszleg nem. Ha betoljuk a buszt a kapunk elé, akkor talán.
Legalább 3 angol gól legyen, többit letojom, erre tettem fel egy kisebb összeget :)
Igazából a selejtezősorozat szempontjából már teljesen mindegy az eredmény. Ha a 4. hellyel most a helyünkön vagyunk, akkor gondolom 5-6-7 góllal sem lesz gáz kikapni, ha esetleg úgy alakul. Hiszen ennyivel jobb most az angol csapat. Nemde?
Most talán nem az a lényeg, hogy mennyit kapunk, hanem hogy amikor nálunk van a labda, akkor mit tudunk majd kezdeni vele, sőt, talán még inkább az, hogy akarunk-e majd valamit alkotni támadásban, vagy szimplán csak bekkelünk végig és ennyi. Ha bekkelés mellett is elkerülhetetlen 2-3 bekapott gól, akkor nem rohadtul mindegy a kapott gólok száma? Az csak tovább rontaná a kedélyeket, a mentális állapotot. Viszont ha sikerülne legalább 1, de esetleg akár 2 gólt is szerezni és azok érdemi akcióból vagy tudatos játékból születnének, az nagyot lendíthetne fejben a gödörből való kimászás tekintetében.
Nehéz ez, mert nyilván egy ilyen szintű csapat ellen nagyon szépen hangzik egy csomó minden, hogy mit, hogy kéne megvalósítani, de még sokkal nehezebb lesz, mint az albánok ellen volt. Viszont semmivel sem nehezebb, mint a németek, a franciák vagy a portugálok ellen. (Amúgy is mindenki, de tényleg mindenki előre elkönyvelte, hogy ez egy zakó nekünk, innentől kezdve akkor miért ne próbálhatnánk meg legalább?)

Ha most én lennék te, azt kéne írnom: "Úriember biztosra nem fogad! :D"
Úgyhogy nem vagy úriember. Ráadásul kis összeggel tetted meg. Te sem vagy már a régi! :P :-)