Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Magyar válogatott
Őszintén szólva csodálkozom, hogy ekkora szorzóval adják. Tudnak valamit, hogy az angolok takaréklángon fognak csak égni? Mert a pillanatnyi forma alapján ennek a szorzónak nem 1,9-nek, hanem mondjuk 1,3-nak kellene lennie. Vagy mégsem vagyunk ennyire gyengék? Vagy a fogadóirodák buták?
Amúgy szerintem 50 ropi az nem kis összeg. Legalábbis nekem. :D

Na, nagy a csend, pedig eddig egész jók vagyunk, sőt! Ha ki is kapnánk innen, az, hogy 1-1 az állás az 58. percben, teljesen megérdemelten, az minden előzetes várakozáson felüli, azt hiszem, az előzményeket figyelembe véve.
Persze még innen is kikaphatunk sok góllal, de a becsületünk és a csapatunk tartása azért látszik. Ez a legfontosabb.
Nem felejtettem el, hogy még hátravan a nekünk legnehezebb része a meccsnek, a hajrá, szóval nagy szó lenne akár csak ezt az ikszet is megtartani, de miközben ezeket a sorokat gépelem, még mindig egyenrangú ellenfelek vagyunk. Volt persze az angoloknak több nagy helyzete, de mi nagyon okosan játszunk és nem csak bekkelünk!

Dolgozom, nem latom, de ezek szerint jot tett a csapatnak amit irtam, hogy el kell zavarni a sztarokat es olyanokat oda tenni, akik akarnak focizni :)
Meg is van, igy fogalmaztam
"ragaszkodunk a kiegett "sztarjainkhoz" akik semmit nem tesznek hozza a jatekhoz, mikozben az esetleges valos tehetsegek meg elsulyednek"
Remelem tanultak az esetbol!
(edited)

Megvan a döntetlen, 1-1 a végeredmény, ami fantasztikus a mi szempontunkból, még ha nem is ér most sokat a selejtezősorozatban esélyeink szempontjából, inkább csak lelkileg az, de nagyon.
Ennyit a mostani válogatott és Rossi temetéséről. Meg hogy nem fejlődtünk az elmúlt években. (Tuti, hogy ugyanezt a bravúrt egy albánok elleni kettős vereség után nem lett volna mentális ereje megcsinálni a csapatunknak. És mindez akkor is igaz, ha most nem volt veszítenivalónk és az angolok sem voltak a legjobb formájukban, de azért annyira gyengén sem játszottak.)
Végső soron Jordi is azt kapta, amit megérdemelt, hiszen saját nemzeti csapata ellen fogadott, nem kis összegben. :D
Bár ahogy ismerem, úgyis behozza majd ezt a kiesést a tippszmikszen.
Amúgy ma a lengyelek is nagyon sokáig ikszre álltak az albánok ellen...

Ott volt Gulácsi, Szoboszlai, Szalai Attila, Sallai és Nagy is a nagyobb nevek közül, akik úgymond sztárok most nálunk. Tehát alapvetően nem ez volt a kulcs szerintem, hanem hogy sokkal, de sokkal jobban játszott a magyar válogatott, mint legutóbb, és egyáltalán nem volt megilletődve, továbbá, ami még fontosabb: támadásban is sokkal többet mutatott. Igen, az angolok ellen.
Lehet az a baj, hogy túl kicsi név volt Albánia és Andorra anno?
Valahogy azt kéne elérnünk, hogy tétmeccsen is ugyanezzel a mentalitással és erőbedobással lépjünk pályára, akkor is, amikor nagy a nyomás. De hiszen erre is képesek vagyunk, lásd EB-szereplés! Szóval ezért fura, hogy vissza-visszaesünk fejben néha.
Akárhogy is lesz már ebben a sorozatban, mindenképpen a javunkra válik ez a mai teljesítmény. Fel lehet emelni a fejünket, sőt ideje is, újra!

Jordi to
Böcse [del]
Callum Styles egy újabb mélymagyar aki bemutatkozik a válogatottban :)
Ez ilyen, már a legtöbb válogatottban szerepelnek honosítottak. Ez a srác egyébként nem ügyetlen.
Viszont a nap mondása Hajdú B.-től:
"Szoboszlai lábában ott volt az X."
Viszont a nap mondása Hajdú B.-től:
"Szoboszlai lábában ott volt az X."
Én nem tudok ezzel azonosulni.
Más, ha egy erdélyi, felvidéki vagy vajdasági magyar bekerül a válogatottba, de az ilyen Nego meg Styles féléket én nem tudom elfogadni.
Bár legalább tökéletesen mutatja, hogy milyen jól működik az utánpótlás, tele vagyunk fiatal tehetségekkel csak úgy törnek fel ezek a srácok :)

+1
Teljesen igaza van Jordinak.
/ Érdemes megnézni Stílusos úrnak sofascore-n a 'leírását' /
Erőssége :
Nem ismert
Gyengesége :
-hosszú passzok
-fejpárbajok
-passzok
:"""DDDDDDDDDDDD