Subpage under development, new version coming soon!
Subject: Darts
Köszi!
Megyünk február 20-án a Szlovák Openre, Somorján lesz, ez egy nemzetközi verseny nagy nevekkel.
A fiam is nevez és én is, ő is a felnőttek között indul.

Jordi to
Red_Pirate
2 évet gyakoroltam itthon, de nem úgy kell elképzelni, hogy mindennap, sokszor hetekre, sőt volt hogy egy hónapra is letettem a nyilat.
A fiam elindult egy utánpótlás versenyen (ez volt az első versenye), ahol a magyar fiatalok legjobbjai voltak ott és bizony megszorongatta őket, sőt meccset is nyert.
Itt fogalmazódott meg bennünk, hogy csatlakozni kellene valahova és ott a tapasztaltabbaktól pár trükköt ellesni és pár tanácsot megfogadni.
Megkerestem a közeli klub vezetőjét, mondta, hogy menjünk el hozzájuk és nézzük meg a helyet, játsszunk velük egy kicsit, gondolom feltérképeztek minket.
Elmentünk és mindketten bucira vertük azokat a játékosokat akik már több éve játszanak, volt meglepetés nekik is és nekünk is.
A leigazolásunk kb aznap eldőlt.
Én nem akartam amúgy leigazolni először, mert a fiam a lényeg, de mivel úgyis viszem a klubba és én is ott maradnék addig amíg játszik, ezért úgy gondoltam, hogy a kellemest összekötjük a hasznossal.
Azóta már több házibajnokságot nyertem, egy közeli versenyen 27 indulóból második lettem, fiammal párosban szintén elhoztunk egy második helyet 24 páros közül, Kunfehértón az 53 indulóból 5. lettem. Életem első MDL versenyén továbbjutottam a csoportból és nem kis nevet sikerült megvernem.
A fiam az nyeri a tornákat, hétvégén is elhozta az első helyet, Facebookon meg lehet nézni, Fedezék Darts Club Cegléd, van oldaluk és a vasárnapi versenyen ott a fiam a kupával és az arany oklevéllel.
Amúgy nekem a legjobb köröm az 15 nyilas volt, ennél kevesebb nyílból még nem tudtam 501-ről kiszállni.
Legmagasabb kiszállóm meg a 148.

Sok sikert kívánok Nektek!! Ha nem felejted el, írd majd meg ide, hogy miként sikerült a verseny.
Mit kapnak a dijazottak?
Mit kapnak a dijazottak?
Köszi!
Minden versenyen más a díjazás.
Van ahol oklevél, kupa, máshol oklevél, érem és van olyan is ahol érem és visszaosztás.
A visszaosztás az azt jelenti, hogy a nevezési díjak 70-80%-a az első 3 között van elosztva 50-30-20 százalékos arányban.

Tegnap voltam a fiammal egy páros versenyen és közösen összehoztunk egy 13 nyilas leget.
A 13 nyilas története: Ákos dobott 121-et, utána én dobtam 140-et, Ákos dobott 100-at, én dobtam 110-et és Ákos dupla 15-el kiszállt elsőre.
Eddig ez a rekordunk :)

Lezajlott ma a csapatverseny, első meccsen 9:1-re kikaptunk, fiam hozta azt az egy nyertes leget, pont a legerősebb csapattal kellett kezdeni, nem ebbe az osztályba valók, csak szétszéledt a régi brigád és újjáalakultak pár rutinos öreg rókával, tuti osztályt fognak váltani.
A következő meccset 9:3-ra nyertük, ez viszonylag sima volt, majd a harmadik meccsünkön 9:5-re nyertünk, ez csak látszólag volt könnyű, mivel 5:5 is volt az állás.
Második helyen végeztünk, folytatás majd március 8-án.