Subpage under development, new version coming soon!
Subject: A pénz világa
Ha nem adnánk el annyit külföldre, hogy utána importra szorulunk bizonyos árucikkekből vagy inkább terményből, akkor más lenne a szitu. De nem vagyok annyira otthon mezőgazdaságban ám, csak van ismerősöm, aki minisztériumban dolgozik, meg tanultam a mezőgazdaságunkról, meg hát látni, hogy mi megy. Ezért nagyon megbecsülöm minden embert, aki Alföldön él é vállalja, hogy továbbra is a mezőgazdaságnak él, nem váltott egyéb területre. Már csak a meglévő szakértelem megőrzése miatt is fontos. Mert az egy dolog, hogy egyetemen sokat lehet tanulni, a gyakorlat az igazi. Persze e tekintetben egy Kertészeti egyetem eleve jobb helyzetben van, mint egy más tudományterület, hiszen nem is nagyon lehet a gyakorlat nélkül elsajátítani bizonyos dolgokat.
A mai ember amúgy is eléggé ki van szakítva természeti környezetéből, azt hiszi, hogy független tőle a civilizációs vívmányokkal, de attól még benne él, így nem az. Egy ilyen agrár imidzs emiatt a környezettudatos szemlélet miatt is piacképes lehet a közeljövőben vagy akár ma is. Szerintem. Minden más terméknél is úgy működik a marketing, hogy valami eszmét társítanak hozzá, amivel könnyű azonosulni. Annál jobbat pedig, hogy vigyázz a környezetedre, mert különben nem lesz mit enned - becsüld meg a földet és aki vigyáz rá, nehéz kitalálni jobbat. Itt most nem a nagyüzemi mezőgazdasági termelésre gondolok, amihez már-már túl soknak is tűnő kemikáliát használnak (igaz, e területen is talán egyre jobbak a Föld szempontjából a kilátások, nem lehet a termőföldet végtelenül kiszipolyozni és erre kezdenek rájönni; másrészt meg persze ilyen nagyüzemek is kellenek ekkora népességhez - inkább a megtermelt mezőgazdasági áru elosztásán és a feleslegesen is sok raktározásán gondolkodtam el, hogy miért is kell ilyen mértékben).

Amit ma Mo-n nyomni kellene:
- turizmus (gyógyvizekre alapozva)
- ásványvizek, gyógyvizek (ebből világhatalom vagyunk, mivel a felső kőzetburok átlagosnál vékonyabb Mo-n); külföldre eladni prémium kategóriában (a marketing része a drága, utána dől a lé)
- logisztika (nincs ásványkincsünk, nem termelünk sokat, de Európa közepén vagyunk, minden rajtunk megy keresztül, le kell venni a sápot.
- geotermikus energia hasznosítása (szintén a vékonyabb közetburok miatt, minden második faluban ingyen forróvíz van a föld alatt)
- mezőgazdaság (országspecifikus termények előtérbe helyezése; paprika, gyümölcspárlatok stb);ezenkívül az alapvető élelmiszerekből, takarmányból önellátásra törekedni (pl. ne legyen már cukorhiány, ha pedig drágábban sikerül előállítani pl. a magyar búzát, mint az ukránt, s így nem lehet jó áron eladni, akkor az állam a magyar búzát vásárolja fel a stratégiai készletként, így dotálva a hazai termelőket)
- ipart el kell felejteni, könnyűipar a távolkeleti bérek miatt nem versenyképes, a nehéziparhoz, meg nincs ásványkincsünk (a bányászat azért nem kifizetődő, mert a világ sok részén külszíni fejtéssel lehet bányászni az ásványkincseket, így még az ideszállításukkal is olcsóbbak.)
- gázfüggőségünk csökkentése
- a lakosság, önkormányzatok bekapcsolása az enegriatermelésbe (haszonnal lehessen a helyben megtermelt, fel nem használt felesleges energriát (szél, nap, geotermikus) visszatáplálni a hálózatra; ehhez szükséges jogszabályi környezet kialakítása)
- kutatásfejlesztés támogatása (nincs ásványkincsünk, így csak a hightech ipar lehet ésszerű alternatíva, nagy állami adókedvezményekkel becsalogatni az országba )
- a tőkekivitel mérséklése (pl. nem adóztatni azt a nyereséget, amelyet nem visznek ki az országból, hanem ismételten befektetik az állam által meghatározott szempontok szerint)
Van még valakinek ötlete? Mit hagytam ki? :)
-Jelenleg is vissza lehet táplálni az energiát haszonnal.
-A tőkekivitel nem biztos hogy annyira rossz. A nyugati világ a tőkejövedelmekből él sokkal jobban mint mi. Az sem lenne rossz, ha olyan cégeket telepítenénk be adókedvezményekkel, akik innen fektetnének be külföldön. Persze nem az itt megtermelt profit kivitelét támogatnám.
- A könnyűipart el kell felejteni egyenlőre. Szinte egész Európában visszafejlődött a keleti bérek miatt. Igaz, ez változni az energia árának növekedése miatt.

Az sem lenne rossz, ha olyan cégeket telepítenénk be adókedvezményekkel, akik innen fektetnének be külföldön.
Ezt még is hogy gondolod elérni? Mert én azon kívül, hogy adóparadicsomot csinálnánk az országból másként nem látok lehetőséget rá.
Ezt még is hogy gondolod elérni? Mert én azon kívül, hogy adóparadicsomot csinálnánk az országból másként nem látok lehetőséget rá.
Husipar, ruhaipar, kesztyugyar vagy legyen textilipar nem igazan az asvanykincsekre epulo iparagak, hanem a mezogazdasagra szvsz.
Nem tudom miert zartak be, de az, hogy sok szen van lent az nem jelenti azt, hogy gazdasagosan lehet kitermelni a mai technikaval. Rengeteg olyan asvanykincs lelohely van a vilagon, ahol ez a legfobb gond.
A könnyűipart felejtsük el. Gyakorlatilag megszűnt Nyugat-Európában is, a távol keleti olcsóbb munkaerő miatt. És ez még egy-két évtizedig így is fog maradni.
Ezzel nem feltétlen értek egyet. Papíripar északon pl. mindig is lesz és az is ide tartozik. A kézműves ipar is ilyen, arra fizetőképes kereslet is van Európában. A ma még létező cipőgyáraink legtöbbje (abból a kevésből, ami megmaradt) minőségi cuccokat gyárt, amit meg szintén keresnek. Nyomdaipar is ide tartozik, az sem szűnik meg, akárki van hatalmon. Stb.
Papíripar sem biztos, hogy mindig lesz. Nem vagyok meggyőződve róla. Nyomdaipar. Már most is van amit keleten nyomtatnak. Elsősorban könyveket. De ez az iparág egyébként is halódik.
Milyen cipógyár van még? Van egyáltalán számottevő termelés?
Milyen cipógyár van még? Van egyáltalán számottevő termelés?
pl. Tisza Cipőgyár (Martfűn van a székhelye), Szamos Kft., stb. nem sorolom
Abban igazad van, hogy inkább hanyatló, mintsem prosperáló ágazat, de nem halt ki teljesen. Valahol vas megyében egy kis településen egy volt TSZ-udvar néhány épületében kézzel rakják össze már nem tudom melyik márkás bakancsot (hivatalosan, ott a helyszínen lehet olcsóbban beszerezni néhány példányt, az interneten bukkantam rá). Szóval vannak bőven példák. A gyógyászati cipőkről nem is beszélve. A számottevő termelés nemzetgazdasági szinten nem tudom mennyi, de hogy ha nem is százezreknek, de megélhetést biztosít, az biztos. És ami ezt tudja, az jó. Főleg recesszió idején. Egyébként a cipőket régen nem vásárolták minden másnap, hanem megjavíttatták, de ezt neked nem kell mondanom, azt hiszem sokkal többet megéltél már nálam.
Napi sajtó kell a népnek, még az internet korában is, ha más nem, akkor a bulvár. Persze, gondolom egyre kevesebb példányszám fogy mindenből, ami nyomtatott, de azért eltűnni sosem fog, már csak a nosztalgikus érzés miatt se.
(ezeket mind kiegészítésként írtam, amúgy többnyire élvezem a beszélgetést, ami itt folyik, csak nem szólok hozzá; veled is sok mindenben egyetértek; csak amikor politizálás van és finom személyeskedés, azt skippelném - nem azért, mert jó, ami most van, hanem mert nem egymás húzása a feladat, hanem a megoldáskeresés; mindenkinek tetsző módszer nem lesz bármi is a téma, de ettől még lehet, hogy tényleg mindenkinek igaza van, ez a szép az életben...)

A Tiszáról tudtam, habár az volt az elképzelésem, hogy a termelés jó részét ők is távol keletre helyezték át. De lehet, hogy ebben tévedek.
A napi sajtó fogyása is nap mint nap csökken. Persze egy darabig lesz még valamennyi. A saját becslésem szerint kb a harmadára csökent a nyomtatott termékeke (könyvek, ójságok) példányszáma 15 év alatt. A könyvnél biztosan nem tévedek sokat.
(edited)

A napi sajtó is jelentősen csökkent. meg kellene nézni, de szerintem csak a Népszabadságnak több volt a példányszáma, mint most az összes napilapnak.
A búlvár esetében. A Nők lapja, és a Kiskegyed ment volt a legnépszerőbb, heti kb 500-700 ezer példánnyal. nem hinném hogy ezt most összességében is megközelítiik.
A búlvár esetében. A Nők lapja, és a Kiskegyed ment volt a legnépszerőbb, heti kb 500-700 ezer példánnyal. nem hinném hogy ezt most összességében is megközelítiik.
Ez többször felmerült már a közigazgatásban. Ésszerűen kivitelezni nehéz és amúgy mi alapján tennéd meg? Lakosságszám? Összevont településeket is lehetne létrehozni, de akkor helyi szinten a közigazgatási közszolgáltatások igénybevételéhez sok helyen még többet kéne utazni. Az ötlet maga nem rossz, de attól még nem lenne hatékonyabb a rendszer, csak kevesebb szereplős, viszont több feladat is lenne egy-egy önkormányzatnál. Márpedig ma sem győzik már olykor sok helyen (legalábbis ezt mondják állandóan), ha meg ilyen lépésre sor kerülne, akkor erre hivatkozva el tudom képzelni a további alkalmazotti létszám-csökkentést. Az meg abszurd.