Subpage under development, new version coming soon!
Subject: NB1;NB2
És a vicc az, hogy ezek az emberek tömegével akkora idióták, hogy még csak meg sem kell szabadulni tőlük.
MAGUKTÓL nem járnak meccsre, mert egy Facebook oldal azt mondja nekik hogy az nem menő. :D
(edited)

Jordi to
Böcse [del]
A BL-győztes Bernard Casoni lesz a Videoton új vezetőedzője!
Már csak a formalitások vannak hátra, és Bernard Casoni lesz a magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A játékosként a Cannes, a Toulon, valamint az Olympique Marseille színeiben is megfordult (sőt, a déliekkel 1993-ban Bajnokok Ligáját is nyerő) 30-szoros francia válogatott egykori középpályás a L'Equipe értesülései szerint a napokban Párizsban tárgyal Burcsa Győző klubigazgatóval, és ha az egyeztetések sikerrel zárulnak, akkor 2 éves szerződést ír alá.
Casoni a horvát Hajduk Splithez távozó Joan Carillót váltja a jelentős "vérátömlesztésen" áteső székesfehérváriak kispadján. Az 53 éves tréner edzői karrierjét az utánpótlásban Marseille-ben, a híres Roland Courbis szárnyai alatt kezdte. Azóta a Cannes, a Bastia, az Auxerre és az örmény válogatott kispadján is bizonyított, legutóbb a francia másodosztályú Valenciennes-nél dolgozott, ahonnan azonban a csapat gyenge szereplése miatt februárban menesztették.
A sportnapilap úgy értesült, hogy a tréner Burcsa Győző kapcsolatain keresztül kerülhetett képbe a Videotonnál. A fehérváriak sportigazgatója ugyanis 1985 és 1989 közt a galloknál légióskodott, és ugyan egy csapatban soha nem játszott Casonival, de állítólag régóta ismerik egymást.

A Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Nyíregyháza Spartacus, a PMFC-Matias és az amúgy is kiesett Lombard Pápa Termál FC sem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényében a mostani 16-tal szemben 12 csapat szerepel majd.
Elmehet az egesz MLSZ a ....ba.
Kivancsi leszek az indoklasokra...
Remelem az 5-600 fos atlagnezettsegu Puskas es MTK meccseken majd emelik a hazai labdarugas fenyet a kilatogato tomegek.

Az MLSZ? Miért? A licenc bizottsághoz (vagy mihez) semmi közük, ők nem tehetnek róla ha a klub tulajdonosaik nem tudják megteremteni még az magyar követelményeket, az európairól nem is beszélve...
Ajánlom figyelmedbe az egy hete tartott sajtótájékoztatójukat, tudod ez olyan hogy elmondják mi miért történik. :)
https://www.youtube.com/v/IRzAmheRhnY

Én nem láttam a sajtótájékoztatót, nem is olvastam nagyon utána, de amikor röviden beszámoltak róla valami híradásban, s utána megkérdeztek pár "prominens" személyiséget (pl. klubtulajdonosokat) a magyar labdarúgásból, hogy mi a véleményük a létszámcsökkentésről szóló döntésről, na akkor nyilatkozott a Hemingway vagy ki, aki a Kispest tulajdonosa, hogy nem lehet vitatkozni egy ilyen döntéssel, mert ez a realitás.
Az indokláson akadtam ki: szerinte Magyarország nem tud több csapatot elbírni, fenntartani.
Na most álljunk meg egy szóra. Tehát már sokadszor, immáron régóta nyíltan is kimondva deklaráljuk, hogy a foci semmi másról nem szól, mint hogy valaki beletesz pénzt és többet vesz ki? Ez azért, még ha így is van, a pofátlanság teteje, hogy mit meg nem engednek ezek pénzeszsákok maguknak. Ugye élni és élni hagyni és sorolhatnám a vonatkozó szólásokat, közmondásokat és közhelyeket. Legalább tanuljon meg kommunikálni az öreg. Ugyanis azzal, amit mondott, azt sugallja, hogy sérelmezi, hogy nem tud jobban megélni a magyar fociból. Meg hogy szimplán rosszul megy az üzlet és jó, hogy a nagy csapatokat, akik még talpon állnak és akiknek mindig is volt mit a tejbe aprítaniuk (magyar szinten, magyar viszonylatban) így kvázi bebiztosítják. A Kispest nem top csapat, de valahogy mindig NB I-ben vagy annak abszolút a közelében tudott, tud maradni. Kicsit olyan a szememben, mint az MTK: mindenki sír, hogy nincs pénz, aztán közben meg jobbra-balra igazolnak ezerrel, stadiont építenek és az ember álmélkodik, hogy nem sül le a pofájukról a bőr. (Nem Böcsét akartam sértegetni, hanem a mindenkori tulajdonosokat, vezetőket, mert amíg ilyen a sajtó, a nyilvánosság felé az üzenetük, addig az én szememben soha a büdös életben nem lesz szerethető ez a klub. Nem mintha nagyon akarnám szeretni őket, de így az esélyt sem adják meg.)
(És itt nem Csányira gondolok most elsősorban, mert azt végképp nem lehet innen alulról megítélni, hogy ő mit csinál, bár a látszat erősen üzleti érdekeket sejtet ott is, viszont neki legalább van annyi intelligenciája, hogy normálisan kommunikál, és talán a tényleges segítő szándék is megvan benne, elég öreg már ahhoz, hogy talán mégse csak és kizárólag a pénz érdekelje. Igen, ez naivitás, tudom. De még mindig szimpatikusabb egy olyannál, aki állandóan siránkozik, miközben mindene megvan.)
Aztán lehet, hogy csak túlreagálom a dolgot. De abból kiindulva, hogy mit össze nyivákolnak a magyar fociban, s közben milyen temérdek pénz ömlik az egészbe évtizedek óta látszat nélkül (mostanra legalább a stadionfejlesztésekkel láthatóvá is válik/vált, hogy itt ténylegesen nagy összegekről van szó, és senki ne gondolja, hogy csak ilyenekre költenek; az más kérdés, hogy pl. szegény Böcse, aki a ranglétra alján van, ebből gyakorlatilag nem lát semmit sem - ez már a társadalom szégyene is valahol, mert miért nincs nagyobb felelősségrevonás, nagyobb utánajárás a közpénzek elköltése terén még mindig stb.).
Na abba is hagyom, mert kezd olyan lenni az írásom, mintha egy nyugdíjas írta volna... :D

Persze hogy erről szól, a labdarúgás egy üzletág. Ezért építenek stadiont kórház helyett. Utóbbiból nincs bevétel. Nem is értem mit gondolnak az emberek. Nem véletlenül ül ott Csányi, sikeres üzletember. Kezd is kicsit "európaiasodni" legalább ránézésre a magyar labdarúgás. Kellenek az európai körülmények, mert csak akkor jönnek ide európai szinten legalább közepes játékosok. Szépen, lassan. Nézd meg a Fradit. Mikor igazolt ide szerb válogatott, angol első vagy német másodosztályból játékos? A bajnokság színvonala az európai középmezőny alatt van, csak az akadémiákkal kitermelt magyar játékosokkal ezt nem lehet emelni, hiszen ők is csak a környezetükhöz tudnak alkalmazkodni.
Külföldről, az európai középmezőnyhöz tartozó játékosokat pedig így csak katari szintű fizetésekkel, vagy az európai szintű infrastruktúra kiépítésével lehet idecsábítani. Persze csak olyannal, aki előre viszi csapatot. Aztán évről-évre a jobb eredményeknek köszönhetően megint jöhet 2-3, aztán újra és újra. Köztük a fiataloknak is többet kell nyújtani, így hosszútávon a válogatottunk is fejlődhet ezt nem kell magyaráznom.
Persze a sikeres klub- és szervezetvezetőket a csürhe mindig szidni fogja és előbb-utóbb talál valami intézkedést amibe bele lehet kötni, aztán jöhet a "takaroggy" meg a zsidózás, a politikai hovatartozás meg mindig ott lebeg ütőkártyaként. Miért? Mert az ilyen társadalmi réteghez tartozó embereket mindig bántani fogja mások sikeressége, hiszen ha valaki gazdag az csak és kizárólag lopással lehet az, ugye.

Amíg még mindig azt látom, hogy hiába jó az irány, de külföldről is csak javarészt kutyaütők jönnek ide focizni nagyon jó pénzekért, akkor inkább legyen magyar az a kutyaütő. De elismerem, hogy ha pl. egy ilyen srác érkezik, mint aki a Fradiból az Evertonba ment, azzal jól járunk mindenképpen. Csak ne nálunk szűrjék meg, hogy akkor most ki a kutyaütő, hanem tényleg csak olyanokat hozzanak ide, akik a magyar játékosoknak tudnak példát mutatni, fejleszteni tudják őket azáltal, hogy testközelből látják, tapasztalják, hogy mit hogy csinál és hogy hogyan lett sikeres, elismert labdarúgó.
Csak az az érzésem, hogy nálunk már minden dolog adott, hogy mi magunk is kitermeljünk értelmes focistákat, csak egy valami nem: ugyanazok az emberek ülnek a vezetők között a legtöbb helyen évtizedek óta, így a bevált gyakorlat nagyon-nagyon nehezen vagy egyáltalán nem fog megváltozni. Itt pl. egy olyan szemléletre gondolok, hogy egy konfliktust hogyan kezelnek, hogy nem csak gyerekként, hanem felnőttként is szükség van a biztatásra, hogy vegyenek már vissza a sokszor jellemző egoista hozzáállásból, ami erősen jelentkezik a felnőtt korúvá vált fiataloknál is, és ami miatt aztán egy szintről nem lépnek tovább, mert elvannak így is. Na ez az a pont, amitől akármilyen stadionépítés lesz és van itt, még nem lesz megoldva a probléma. Mert az a fejekben kezdődik és ott is kell kezdeni megoldani. Nem kívülről kell várni mindig a megoldást.

Hozzáteszem, úgy beszélek, mintha napi szinten benne lennék a dologban, pedig egyáltalán nem, sőt, szurkolni kimenni is csak relatíve ritkán, a válogatott meccsekre szoktam, de ugyanakkor ettől még szerethetem a magyar focit. Vagy legalábbis megpróbálhatom szeretni. (Mert azért ez is olyan, mint a Real Madrid: teljesen jogos, ha valaki utálja.)
Aztán majd Böcse és olyan, aki benne van, megcáfol vagy megerősít az érzéseimben. Vagy lesz@r nagy ívben és teszi a dolgát. (Vagy csak a régi megszokott rutint, ami nem mutat előre, de legalább csinálja...)
A szentbeszéd végetért, menjetek ti is dolgozni. Amen.

Stadionból szerinted van bevétel?
Gyakorlatilag a kutya sem jár meccsre, konganak a lelátók az ürességtől, ráadásul ebben nem is hiszem hogy lesz változás.
Győrben is megépült a stadion, a csapat megy az NBIII-ba, Felcsúton megépült a Pancsoló aréna fantasztikus vízelvezető rendszerrel és fűvel ami már az első évben kudarcot vallott.
Fradinál is a füvet cserélni kellett, mert rájöttek hogy ehhez az éghajlathoz nem jó az a fű amit hoztak, bár ott legalább járnak meccsre, na persze ott sem lehetnek büszkék a nézőszámokra.
Debrecenben is ha ötöde a stadionnak megtelik akkor a kezüket összetehetik már.
Kell költeni a focira természetesen, de nem ész nélkül, már pedig ez most így megy.
Mindenhol a legganébb anyagokat használják fel, ami nem bír ki egy szezont, persze a papíron a legdrágább szerepel, 1 év múlva meg lehet a hibákat kijavítani, mert ez nem jó az nem jó.
Azt hiszed ezt egy külföldi nem látja, hogy itt mi megy? Nem hiába nem jönnek ide, vagy ha ide is jönnek akkor gyorsan tovább is mennek.