Subpage under development, new version coming soon!
Subject: IX. Nemzeti Utánpótlás Kupa
Szabus [del] to
All
Tisztelt Klubvezetők!
Nagy szeretettel köszöntelek Benneteket ismét a Nemzeti Utánpótlás Kupa fórumán, amely az új szezonban már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre.
Sőt az idén némi újítást is bevezetek! Egyelőre tesztidőszaknak hívom és ha beválik, akkor állandósítjuk.
A Nemzeti Utánpótlás Kupa (NUK) célja:
– versenylehetőséget biztosítani olyan csapatoknak, akik leginkább magyar játékosokat kívánnak foglalkoztatni
– reflektorfénybe hozni olyan fiatal tehetségeket, akik az U21-es válogatott számára hasznosak lehetnek
– tartalékjátékosok mérkőzésrutinjának növelése
– eldönteni, ki a szezon legjobb utánpótlás-nevelő bázisa
Rendező: Szabus (Győri ETO FC87)
Verseny lebonyolítása:
1. szakasz (kvalifikáció):
Célja:
– erősorrend meghatározása, ami később a csoportok kialakításában segíthet
– edzéslehetőséget biztosítani azon csapatok számára, akik már nem résztvevői a Magyar Kupának
– bevárni azon csapatokat, akik még résztvevői a Magyar Kupának
Menete:
A kvalifikáció általában 4-5 fordulón keresztül tart.
Ezeket a meccseket normál szabállyal kell lekötni, vagyis a további izgalmak érdekében már a kvalifikációs szakaszban is lehetséges a döntetlen!
A kvalifikáció meccseit a Magyar Kupa részvétel miatt kihagyni kényszerülő csapatok az adott héten automatikusan 3-0ás gólkülönbséggel kapják meg a pontot.
A meccseket minden héten szombat 20 óráig kell lekötni! Erre a változtatásra azért volt szükség, mert az utóbbi időben gyakorivá vált a le nem kötött mérkőzések száma.
Ha senkitől nem kapok jelzést, akkor egyik csapatnak sem tudok pontot adni.
A pályaválasztás joga a ti kezetekben van. Egymás közti megbeszélésen múlik.
A kvalifikáció során mindig azonos pontszámú csapatokat sorsolok össze. Előfordulhat, hogy olyan csapattal kerülsz össze, akivel már játszottál.
2. szakasz (NUK főtábla)
A bevett szokás, hogy kezdetben csoportmeccsekkel kezdünk, amit a kieséses szakasz követ, attól függően, hogy hányan neveztetek és mikor tudjuk elkezdeni a versenyt.
Itt most kissé megkeverem a lapokat, hogy ne túl egyhangú legyen a verseny, minden szezonban más lebonyolítás szerint fogunk játszani. De erről majd később…
A csoportmeccseket még normál szabállyal játszuk.
Azonos pontszám esetén az egymás elleni meccs számít. Ha ez döntetlen, akkor a gólkülönbség az irányadó. ha itt is döntetlen van, akkor a kvalifikációs szakaszban elért jobb helyezés dönt.
3. szakasz (egyenes kiesés):
Itt már kupaszabállyal kell lekötni a meccseket, ugyanis a továbbjutás egy mérkőzésen dőlik el, döntetlen nem lehetséges.
A mérkőzések lekötésére itt is szombat 20 óráig van lehetőség.
--------------------------------------------------------------------------------
Szabályzat:
– a pályán egyszerre minimum 5 olyan magyar játékosnak kell szerepelni, aki 21 éves vagy az alatti
– a pályán egyszerre maximum 2 külföldi játékos lehet
Aki a fenti két szabály közül valamelyik ellen vét, 0-3as vereséggel „gazdagodik”. Kivéve, ha az eredménye rosszabb, mint 0-3 : ekkor a rosszabb eredmény lesz jóváírva.
A fenti két szabály alól felmentést csak a kényszerű csere ad.
Tehát sérülés esetén becserélhető egy harmadik külföldi is!
Nevezéseket vagy itt vagy privátlevélben küldjétek!
Kezdeni akkor fogsz, ha kiestél a Magyar Kupából.
A fórumot mindenki figyelje! A fórum figyelmen kívül hagyása nem mentesít semmi alól.
EGYÉB RENDELKEZÉSEK:
A le nem kötött mérkőzések illetve a hibás lekötések elsokasodása miatt kénytelen vagyok beiktatni egy új törvényt, ami három lépcsőből áll:
Első hibás kötés után csak figyelmeztetés jár, hisz mindenki hibázhat, itt még elnéző vagyok, de természetesen 0-3as vereség a „jutalom”.
Második hibás kötés esetén már pontlevonással büntetek. Ez azt jelenti, hogy a 0-3-on kívül 3 pontot le is vonok a csapattól. Ez természetesen csak a kvalifikációs szakaszra és a csoportmeccsekre vonatkozik. Kieséses rendszernél már nem tudok büntetni, hiszen a csapat kiesik és nincs tovább.
Harmadik hibás lekötés esetén viszont azonnali kizárás jár!
A győztes jutalma:
* A NUK legjobb utánpótlás-nevelő bázisa cím
* Egy 21 éves vagy annál fiatalabb játékos szerepelhet az U21-es Magyar Válogatottban
Továbbá a SzuperNUK győztese (NUK és a NUMEK győztese játsza egymás ellen) egy játékost nevezhet a felnőtt válogatottba!
Sok sikert mindenkinek a nyolcadik szezonban is!

És akkor most az újításokról…
Bár nem igazán kapok visszajelzést tőletek, mégis bízom abban, mindez azért van, mert meg vagytok elégedve mindennel. Ennek ellenére úgy döntöttem, kissé megkavarom az állóvizet.
Mint látjátok, második alkalommal került megrendezésre az
Olimpia, ezt ugyanúgy négy szezononként fogjuk megrendezni. Ebben nincs változás. A harmadik egyébként Amerikában lesz…
Kvótákat ismét a NUK és a NUMEK győztesek szerezhetnek, valamint fog még futni a négy szezonnal párhuzamosan egy Olimpiai Selejtező Liga, amiből a három legjobb csapat is Olimpiai kijutást nyerhet.
Minden szezont más-más lebonyolításban fogok végezni, így nem lesz annyira egyhangú az egész.
Sőt, a szezonoknak külön elnevezésük is lesz. A könnyebb megértés érdekében, hasonlóan, mint a teniszben, ahol van Australian Open, Roland Garros, Wimbledon és US Open.
Nos, nálunk is négy ilyen lesz, majd ezt a szakaszt mindig az Olimpia zárja le, ahol ugyebár csak a legjobbak játszhatnak.
Az Olimpiát követő első versenyt Dunántúl Open-nek fogjuk hívni.
Sajátossága, hogy a dunántúli csapatok mindig hazai pályán szerepelhetnek.
12 csapatos lesz a verseny, két hatos csoportban, de csak az első két csapat juthat tovább. Innentől pedig elődöntő és döntő. Természetesen a csoportharmadikok a NUMEK-ben folytathatják.
A második versenysorozat a Budapest Liga lesz, ahova csak 6 csapat kvalifikálhatja magát, szóval ez lesz a legnehezebb verseny. Itt a fővárosi csapatok élvezhetik a hazai pálya előnyét.
A harmadik versenysorozat az Alföld Open lesz, ahol a már ismert 8 csapatos két négyes csoportos rendszert vesszük elő. A csoportmeccsek oda-visszavágós rendszerben zajlanak. Majd elődöntő és döntő. Csoportharmadikok szintén a NUMEK-ben folytathatják.
A negyedik versenysorozat az Északi-középhelység Open nevet kapta. Itt szintén 8 csapat lesz. És a lebonyolítás is hasonló az Alföld Open-hez, annyi különbséggel, hogy nem lesz a csoporton belül visszavágó, ugyanis az Olimpia miatt hamarabb kell befejeznünk.
Négy szezonon keresztül pedig Olimpiai Selejtező Liga indul. Itt mindig akkor lehet meccset játszani, amikor lesz rá alkalom. Erről majd folyamatosan tájékoztatok mindenkit.
A Ligában való indulás külön nevezést igényel. A klub, amelyik erre a sorozatra regisztrál, egyben vállalja, hogy négy szezonon keresztül szerepel a Nemzeti Utánpótlás Kupában.
Vagyis nem kell minden szezonban nevezni, elég most egyszer és négy szezonon keresztül ittvagy.
Remélem, minden világos volt és mindenkinek tetszik a rendszer.
(edited)

Eddigi nevezők:
1. Győri ETO FC87
2. Csömöri Vasas SC
3. Turul népe
1. Győri ETO FC87
2. Csömöri Vasas SC
3. Turul népe
Természetesen címvédőként kötelességünk, hogy itt legyünk :)
A Dunántúl Open eddigi résztvevői:
(sötéttel kiemelve az eddigi egy házigazda)
1. Győri ETO FC87 (házigazda)
2. Csömöri Vasas SC
3. Turul népe
4. X boys
5. Csontdarálók C.F.
6. Kucko Fc
7. Messi1980

Jelentkezem.
Ezt a selejtezős dolgot a NUK mellett hogyan gondolod a 14 hét alatt lebonyolítani?

Az Olimpiai Selejtező Liga négy szezonon keresztül fog tartani.
Azok a csapatok, akik nem jutnak el a NUK vagy NUMEK elődöntőbe, le tudnak játszani szezononként 2 fordulót.
Az úgynevezett topcsapatok pedig időhiányában valószínűleg a kvalifikációs időszakban fogják játszani a selejtezőt.
Szóval valahogy így lesz. Még nekem se teljesen tiszta. Nagyban függ attól is, hogy kik neveznek a selejtezőre, meg hogy hányan...
Jut eszembe, a korábbi nevezők közül valaki jönne az Olimpiai Selejtező Ligába?
gregorj?

Örömmel jelentem be nektek, hogy az idei olimpia kiírás alapján sikerült a kupát hazahozni. Mint létszám feletti indultam és ez nagy siker az egész magyar sokker részére.
Nekem mindegy milyen címszó alatt játszom a meccseket... :D
Írj fel, aztán meglátjuk mire jutunk!
Írj fel, aztán meglátjuk mire jutunk!
Máris kilencen vagyunk!
A dunántúli oldalról nem lesz jelentkező? :)
1. Győri ETO FC87 (házigazda)
2. Csömöri Vasas SC
3. Turul népe
4. X boys
5. Csontdarálók C.F.
6. Kucko Fc
7. Messi1980
8. Cojó FC
9. Arkrektor 07 FC

Néhány napja milyen lelkesen írtam, hogy máris kilencen vagyunk...
Az a baj, hogy ez a szám mostanra sem változott. Elég sokan nem neveztetek még, szóval húzzatok bele, mert már csak egy hétig lehet regisztrálni!
Nevezési határidő: 2016.február 10.
A kvalifikáció kezdete: 2016.február 17.

Egy kis történelem:
I. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely……………Vasas SC
2.hely…………Szakasz FC
3.hely……………..Cojó FC
Gólkirály: Tompa Olivér (Vasas SC) 11 gól
-----------------------------------
II. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely…………Szakasz FC
2.hely………………..X boys
3.hely…………….Vasas SC
Gólkirály: Szarka Ferenc (Szakasz FC) 15 gól
------------------------------------
III. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely…………Szakasz FC
2.hely……………Kucko Fc
3.hely……………..Cojó FC
Gólkirály: Tino Fehling ( Vasas SC) 16 gól
-------------------------------------
IV. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely………..Szakasz FC
2.hely…………..Kucko Fc
3.hely……………..Cojó FC
Gólkirály: Szarka Ferenc (Szakasz FC) 20 gól
---------------------------------
V. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely……………….X boys
2.hely……………Kucko Fc
3.hely……………..Cojó FC
Gólkirály: Andrássy Donát (X boys) 10 gól
Szezon Játékosa: Andrássy Donát (X boys)
---------------------------------
VI. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely……………….X boys
2.hely……………….Szakasz FC
3.hely……………….Arkrektor 07 FC
Gólkirály: Holecz Koppány (Turul népe) 26 gól
Szezon Játékosa: Holecz Koppány (Turul népe)
--------------------------------------
VII. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely……………….X boys
2.hely……………….Csontdarálók C.F.
3.hely……………….Turul népe
Gólkirály: Andrássy Donát (X boys) 15 gól
Szezon Játékosa: Bodó Gábor (Csontdarálók C.F.)
---------------------------------------
VIII. Nemzeti Utánpótlás Kupa
1.hely………………X boys
2.hely………………EKB
3.hely……………..Turul népe

Szezon játékosa: Császár Pál (EKB)